Szeptember 19-én tízezrek gyűltek össze a bangkoki Thammaszat Egyetemen, ahol a 2014-es hatalomváltás óta nem látott méretű demonstrációval fejezték ki a jelenlegi miniszterelnök leváltására, valamint a monarchia megreformálására vonatkozó követeléseiket. A Thaiföldön uralkodó feszült helyzet részben az ország történelmi-politikai örökségének, részben a jelenlegi vezetés tevékenységének az eredménye, végkimenetele pedig mindenképpen sorsdöntő lesz a délkelet-ázsiai ország jövője szempontjából.
A Thaiföldi Királyság – egykori nevén Sziám – történelmét évszázadok óta katonai puccsok és kisebb-nagyobb lázadások határozzák meg. A délkelet-ázsiai államban jelenleg regnáló Csakri-dinasztia alapítója – uralkodói nevén I. Ráma – is egy államcsínyt követően szerezte meg a trónt az országot korábban egyesítő Takszin tábornoktól 1782-ben. Ő volt egyébként az, aki ezután királyként hatalomra kerülve az ország új fővárosát, Bangkokot is megalapította. Az ezt követő évszázadok thai királyainak – akik egészen máig kivétel nélkül mind a megfelelő sorszámmal ellátott Ráma nevet használják – diplomáciai érzékét dicséri, hogy Thaiföld a délkelet-ázsiai országok közül egyedüliként soha nem vált hivatalosan a nyugati nagyhatalmak gyarmatává. Az 1932-es vértelen sziámi forradalom nyomán az ország hivatalos államformája az addigi abszolút helyett alkotmányos monarchia lett. A demokratikus törekvések azonban hosszú távon politikai instabilitáshoz, a civil politikusok és a katonai vezetők állandó rivalizálásához vezettek, a kormányzati befolyás megszerzéséért folytatott harc pedig a 2000-es évek első évtizedeiben is tovább folytatódott. A thai politika elmúlt időszaka ráadásul különösen viharos volt: sorra követték egymást a civil kormányok, a tüntetések, a puccsok és a katonai junták, komoly politikai válságokat okozva ezzel az országban.
A legutóbbi tüntetéshullám 2020 elején vette kezdetét, és eleinte „csupán” a jelenlegi miniszterelnök, Prajut Csan-ocsa, illetve az általa vezetett kormány ellen irányult. Prajut Csan-ocsa hatvanhat éves thai politikus és nyugalmazott tábornok, korábban pedig a Thai Királyi Hadsereg főparancsnoka volt. Ebből a pozíciójából vezényelte le 2014-ben a thaiföldi alkotmányos monarchia történelmének legutóbbi katonai puccsát, eltávolítva a korábbi kormányfőt, Jinglak Csinavatot. Az államcsíny után a Nemzeti Tanács a Békéért és Rendért elnevezésű katonai junta ragadta magához a hatalmat, majd Prajut vezetése alatt egészen 2019-ig vezette az országot.
A katonai rezsim egyik legnépszerűtlenebb intézkedése az volt, hogy 2017-ben jóváhagyta az új thai alkotmányt, mivel az az ország irányításában rövid és hosszú távon is aránytalanul kedvező helyzetbe hozta a hadsereget a politikai pártokkal szemben. Mikor 2019 márciusában parlamenti választást tartottak az országban, és ennek során a nemzeti tanács támogatását élvező Népi Államhatalmi Párt sokak szerint megkérdőjelezhető győzelmet aratott a demokratikus és a rojalista pártokkal szemben, továbbra is Prajut Csan-ocsa maradhatott Thaiföld miniszterelnöke. Egyértelmű, hogy a délkelet-ázsiai országban most zajló tüntetések közvetlen kiváltó oka a nemzeti tanács ötéves regnálása és a jelenlegi kormánypárt eddigi tevékenysége volt, hiszen ezek miatt a különböző társadalmi csoportok, különösen a városi és vidéki lakosság közötti egyenlőtlenség fokozódott, az állampolgárok emberi és politikai jogai pedig tovább csorbultak. A helyzet azonban ennél összetettebb, és vitathatatlan, hogy a Prajut-érát megelőző kormányokat, illetve uralkodókat is kollektív felelősség terheli – ez különösen annak fényében nyilvánvaló, hogy a tüntetők követelései az autoriter rendszer eltörlésén túl ma már a monarchia megreformálására is kiterjednek.
