A haladás hátulütői

A haladás hátulütői

Jó irányba vezet bennünket a közösségi média?

2018.03  | Olvasási idő: 15 perc

A közösségimédia-ipar fejlődése olyan folyamatokat indított el, melyek radikálisan megváltoztatják gondolkodásmódunkat, átalakítják kapcsolati mintáinkat, és végül, de nem utolsósorban, jelentős befolyást gyakorolnak politikai döntéseinkre. Tisztában van bárki azzal, hová vezet mindez? Ha figyelembe vesszük a kibogozhatatlanul egymásba fonódó és szédítő sebességgel kibontakozó folyamatokat, a válasz nyilvánvalóan nem. Van azonban egy folyamatosan növekvő, főként high-tech mamutvállalatok – mint a Google, az Apple és a Facebook – egykori alkalmazottaiból álló csoport, mely kongatja a vészharangot. Ők nagyon jól tudják, miről beszélnek: sokuknak fontos szerepe volt olyan eszközök, alkalmazások és működési mechanizmusok kidolgozásában, amiket nap mint nap használunk, és amik nélkül ma már elképzelhetetlennek tűnik az életünk.

A mobiltelefonok és a közösségimédia-oldalak használatának káros társadalmi és pszichológiai hatásaira vonatkozó kutatási eredmények a nagyközönség számára mindezidáig zömmel észrevétlenek maradtak. Ez a helyzet azonban könnyen megváltozhat két high-tech guru nagy nyilvánosságot kapott nyilatkozatának köszönhetően. Rövid időn belül Chamath Palihapitiya, a Facebook felhasználók számának növeléséért felelős korábbi elnökhelyettese, és Sean Parker, a cég korább elnöke is szükségesnek érezte, hogy kifejezésre juttassa őszinte sajnálkozását amiatt, hogy hozzájárult több nemkívánatos jelenség kialakulásához, melyek „a társadalom működési kereteinek szétrombolásával fenyegetnek” (Palihapitiya). Mindketten elismerték, hogy részesei voltak egy rendszernek, mely tekintet nélkül a jól ismert mellékhatásokra, arra törekszik, hogy „az emberi sebezhetőség kihasználásával” (Parker) minél nagyobb mértékben lekösse a felhasználók figyelmét. Ahogy az okostelefonok gyors elterjedésének és a szükséges infrastruktúra hasonlóan sebes kiépülésének köszönhetően az internetkapcsolat gyakorlatilag bárki számára hozzáférhetővé vált, a világ népességének egy folyamatosan növekvő hányada „rövid távú, dopaminvezérelt visszacsatolási hurkok” (Palihapitiya) által uralt környezetben kezdett el élni. A következmények messzehatóak és csak részben felmértek. Amit azonban a szakértőktől és a tudományos eredményekből tudunk, több mint elég ahhoz, hogy óvatosságra intsen bennünket, amikor csak ellenálhatatlan vágyat érzünk egy képernyő megérintésére, megbökésére vagy húzogatására.

Az eszközök és alkalmazások inváziója
Forrás: Shutterstock

Bárki, aki valaha elgondolkodott azon, milyen gyakran kerül kapcsolatba a mobiljával, minden bizonnyal rossz becslésre jutott. Egy nemrég közzétett kutatás szerint ugyanis egy átlagos felhasználó naponta több mint kétezerszer érinti meg a telefonját, és két és fél órát tölt hozzá kapcsolódó tevékenységekkel. Már önmagukban a számok függőség kialakulására utalnak, ezért nem olyan meglepő, hogy a felhasználók agyi funkciói is ennek megfelelő változáson esnek át. Mivel – vörös ikonok vagy jól ismert hangok formájában – bármely pillanatban érkezhet inger, és természetünknél fogva egyébként is nehezünkre esik folyamatosan egy dologra fókuszálni, a folyamatosan megosztott figyelem általánossá vált. Ennek azonban meg kell fizetnünk az árát: egyre több ember küzd koncentrációzavarral, csökkenő kognitív képességekkel, alvászavarral, illetve más hasonló nehézségekkel, melyek negatívan befolyásolják személyes és társadalmi jóllétét.  

De mielőtt azzal vádolnák a közösségi média zászlóvivőit, hogy kezdettől fogva rossz szándék vezette őket, érdemes megértenünk, hogyan formálta ösztönzőiket a kiélezett verseny. A szektor korai felívelése idején puszta túlélésük múlott azon, hogy minél több potenciális felhasználót érjenek el, azok minél több idejét kössék le és minél több információt gyűjtsenek be. Így egy napon kifizetődővé tehették vállalkozásukat. Ez a nyomás egyrészt kedvező volt a felhasználók számára, mert sosem látott lehetőségekhez vezetett az információcsere és a kapcsolatok kezelése területén, jelentősen megkönnyítve a társas érintkezést. Másrészt viszont, különösen a reklámipar érdekeit figyelembe vevő üzleti megfontolások, olyan gyakorlatok kialakulását ösztönözték, melyek a felhasználókat észrevehetetlenül egyfajta függőségbe taszították.

E környezet talán legvisszatetszőbb vonása az volt, milyen könnyen léptek túl erkölcsi megfontolásokon a hierarchia bármely szintjén állók, ha a szükség úgy diktálta. Úgy tűnik, a döntéshozók túlságosan profitorientáltak voltak, a fejlesztők pedig csupán lelkesedést éreztek, ha esélyük volt megoldani nehezen megközelíthető problémákat. Kétségtelen, hogy a cégek, melyek elképesztő sebességgel fejlődtek, és emiatt nem volt elég idejük arra, hogy alkalmazkodjanak a közvetve vagy közvetlenül saját maguk által előidézett változásokhoz, nem voltak könnyű helyzetben. A hálózati hatás gyorsan fordította át a mennyiséget minőségbe és kevesek által előre látott jelenségek kialakulásához vezetett. Ilyen körülmények között – érthető módon – homályos elképzelések formálódtak ki a (társadalmi) felelősségről. Ez az oka annak, hogy a manapság az ipar vezető személyiségei és meghatározó fejlesztői által oly szenvedélyesen ismételgetett „Nem tudtuk/nem kellett tudnunk…” mantra hihetőnek tűnik a laikusok számára.

A hasonló kijelentések alapját képező tetszetős logika azonban sajnálatos módon hibás. Az ipart elhagyók által nyújtott információk szerint ugyanis senkit sem lehet azzal vádolni, hogy nem volt tisztában munkája lehetséges hatásaival. A pszichológiai ismeretek szisztematikusan és célzottan kerültek alkalmazásra az erősebb piaci pozíció elérése érdekében. A fejlesztők olyan megoldásokon dolgoztak, melyek sóvárgást hoztak létre az újabb és a több iránt, valamint kiaknázták a felhasználók hangulatingadozásait és társadalmi megerősítési igényeit. A tény, hogy a figyelemre méltó piaci eredményeket, melyekkel a szektor az elmúlt évtizedben büszkélkedhetett, részben az ő kárukra sikerült elérni, egy ideig nem különösebben zavart senkit. Ahogy azonban a következmények saját életükben is érzékelhetővé váltak, a felelősök közül sokan őszinte önvizsgálatba fogtak, és kifejezésre juttatták aggodalmaikat a meredek erkölcsi lejtővel kapcsolatban, melyen az iparág haladni látszott. Ők a már említett káros pszichikai hatásokon túl a társadalmat mint egészet érintő, nyugtalanító jelenségekre is felhívták a figyelmet. Véleményük szerint a közösségi médiaszolgáltatók megerősödő hatalmának következtében választási szabadságunk fokozatosan csökken. Egyre inkább virtuális véleményterekben élünk, ahol csupán egymáshoz nagyon hasonló nézetek kerülnek megvitatásra és – szükségképpen – megerősítésre. Ez a folyamat falat emel különböző csoportok közé, megnehezítve a megértést és az együttműködést. Mivel pedig eközben egyre inkább előnyben részesítjük az érzelmileg telített és gyakran valótlan információkat a tényalapú tájékoztatással szemben, már meg is teremtődtek egy új típusú „Oszd meg és uralkodj!” feltételei.

Közösségi média – a “big data” kiapadhatatlan forrása
Forrás: Shutterstock

2013-ban Tristan Harris, egy volt Google-alkalmazott, aki nem tudott túllépni aggodalmain, egy széles körben ismertté vált feljegyzést készített, melyben a manipulációs technikák veszélyeit elemezte, és a felhasználók magánszférájának tiszteletben tartására hívta fel a figyelmet.  Miután pedig – bár munkája eredményeképpen megjutalmazták és előléptették – nem tapasztalt változást a vezetőség hozzáállásában, elhagyta a Google-t, és az iparág éles hangú kritikusává vált. Harris mindazonáltal nem gondolja, hogy a cégek szándékosan terveztek volna függőséget okozó termékeket. Inkább csak kísérleteztek és véletlenül akadtak figyelemfelkeltésre különösen alkalmas technikákra. Mindez főleg a reklámipar részéről érkező növekvő nyomásra adott reakció volt, mely ma már alaposan kidolgozott megoldásokat kínál mindazok számára, akik hajlandóak eleget fizetni. Itt – nem meglepő módon – a különböző viselkedésmintákról gyűjtött és kielemzett adatok is magas áron kelnek el, a globalizált világban pedig a meggyőzéshez szükséges hatalmat megszerezni kívánó fél gyakorlatilag bárki lehet. Figyelembe véve, milyen nagy szerepet játszanak eszközeink világnézetünk formálásában, könnyen beláthatjuk, mekkora jelentőségük van az ilyesfajta adásvételeknek. Igazán könnyen, hiszen egy ijesztő új világ épp most bontakozik ki a szemünk előtt. A demokráciának például, legalábbis a felületes szemlélő számára úgy tűnhet, egyre kevesebb értelme van. Elég csupán néhány, nemrég bekövetkezett meglepő, vagy egyenesen megdöbbentő politikai földindulásra utalni, mint például a Brexit vagy Donald Trump megválasztása. Ha figyelembe vesszük a fent említetteket, ezek az események egyáltalán nem tűnnek véletlennek, vagy megmagyarázhatatlannak.

A kérdés tehát az, hogy szándékunkban áll-e a „figyelemre épülő gazdaság” elsöprő dinamizmusának következményeit továbbra is viselni, vagy készen állunk arra, hogy tegyünk valamit az eszközök és alkalmazások teljes körű inváziójának megállítása érdekében, ami magánszféránk eltűnésével és a demokrácia paródiává silányulásával fenyeget. Az idő mindenesetre ellenünk dolgozik.

Regisztrálj és fizess elő, hogy hozzáférhess az általunk kínált összes tartalomhoz!

Kíváncsi vagy a kutatóink által írt legfrissebb anyagokra? Szeretnéd elsőként elolvasni az elemzéseket? Akkor regisztrálj most!

Szeretnél egy olyan platform előfizetője lenni, ahol minden tudást megtalálsz egy helyen? Ahol nem csak mélyelemzések, de exkluzív online rendezvények anyagaiba is bepillantást nyerhetsz? Akkor ne habozz, vásárold meg kedvezményes áron elérhető előfizetési csomagjaink egyikét!