A Nyugat-Balkán euroatlanti integrációja

A Nyugat-Balkán euroatlanti integrációja

Valóság vagy illúzió?

2019.11  | Olvasási idő: 7 perc

A közelmúlt eseményei azt mutatják, a nyugat-balkáni országok EU-s csatlakozása az unió állam- és kormányfői között zajló hatalmi játszmák egyik központi kérdését képezi. Az Észak-Macedónia és Albánia csatlakozási tárgyalásának megnyitásával szemben vétóval élő francia álláspont elvezetett a belépési folyamatot hét lépcsőssé tenni kívánó nem hivatalos reformtervezet közzétételéhez. A Macron francia elnök által meghatározott területek magukban foglalják a jogállamiságot és az alapvető jogokat, az oktatást és a kutatást, a foglalkoztatást és a szociális ügyeket, a pénzügyeket, az egységes piacot, a mezőgazdaságot és a halászatot, a külügyeket és több más hasonló kérdést is. Mindez arra enged következtetni, hogy az eddig elvárttól eltérő hozzáállás szükséges a Nyugat-Balkánon belüli viszonyok javításához, a csatlakozáshoz pedig még nem jött el a megfelelő pillanat. Vagy talán nem is létezik ilyen „megfelelő pillanat”?

 A különböző államok egyetlen közös irányítási rendszerbe való integrációja mindig is az európai és a transzatlanti stratégiai együttműködés alapját képezte. Habár az integráció véghezvitele örökös kihívást jelent, azt sem szabad elfelejtenünk, hogy az máig a béke és a biztonság biztosításának alapvető eszköze a nemzetközi kapcsolatok arénájában.

Korábban mind a NATO-tagság, mind pedig a közös európai projektben való részvétel rendkívüli jelentőséggel bírt az EU-s terminológiával újnak nevezett tagállamok, így például a visegrádi négyek esetében. Éppen ezért joggal feltételezhetnénk, hogy a fenti két törekvés a Nyugat-Balkán országainak esetében is kéz a kézben jár. Míg a régió összes országának egyértelmű szándéka, hogy csatlakozzon az Európai Unióhoz, a NATO-tagság már sokkal jobban megosztja a térség államait. Egy dolog azonban biztos: 2003 után mindkét fél kölcsönösen megerősítette, hogy melyek az EU és a NATO által támogatott, a biztonságos és stabil jövő garantálásához szükséges – a két szervezet Nyugat-Balkán számára kialakított összehangolt keretmegállapodásában pontosabban megnevezett – kulcsfontosságú területek. Ezek olyan különböző politikai feltételekhez kötődnek, mint a demokrácia és a jogállamiság megteremtése, támogatása, illetve megszilárdítása érdekében a korrupció ellen folytatott küzdelem, a pluralizmus és a demokratikus irányítás megteremtése, a civil társadalommal szemben kevésbé ellenséges környezet, illetve a független igazságszolgáltatás kialakítása, valamint a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni fellépés. Emellett ösztönözték a jogállamiság kialakítását és a demokratikus működés ügyének előmozdítását is. Az integráció folyamata ennek ellenére csak hosszú távon zárul majd le, mivel a tagállamok között nincs megegyezés a régi politikai struktúrák szabályozásának, illetve az újak felépítésének üteméről és intenzitásáról.

térkép.jpg

Az Unió balkáni bővítése
Forrás: Wikipedia, szerző: Jlogan, licenc: CC BY-SA 4.0

 

„Az ügyre vissza kell térni”

2003-ban a Szalonikiben megrendezett EU–Nyugat-Balkán csúcstalálkozón a legfontosabb EU-s intézmények és az uniós államfők először foglaltak állást a nyugat-balkáni térség számára kínált európai perspektívával kapcsolatban. A Nyugat-Balkánra vonatkozó európai stratégia keretében 2018-ban az Európai Bizottság újfent megerősítette, célja az integrációnak a teljes kontinensre való kiterjesztése. Ezt követően a szófiai csúcstalálkozó során is újra hangsúlyozták, a Bizottság a nyugat-balkáni régió egészében támogatja a bővítést. Ha a Bizottság végrehajtó szerepéből indulunk ki, akkor a fentiek alapján akár azt is feltételezhetnénk, hogy a tagjelölt országokkal folytatott csatlakozási tárgyalások elkezdése, illetve lezárása nemzetek feletti szinten, a központi intézmények irányítása mellett zajlik. Ezzel szemben a döntési jog valójában minden egyes uniós kormány-, illetve államfőt megillet.

Az Európai Tanács legutóbbi határozata arról árulkodik, hogy az európai vezetők Albánia és Észak-Macedónia esetében nem tudtak egyhangú döntésre jutni a bővítési folyamattal kapcsolatban. Emmanuel Macron kijelenttette: a jelenlegi bővítési struktúra keretei között nincs szükség arra, hogy az Unió akár Albániával, akár Észak-Macedóniával megkezdje a csatlakozási tárgyalásokat. Álláspontja szerint jelenleg sokkal fontosabb lenne magának az eljárásnak a megreformálása. A tárgyalások megkezdése helyett ő inkább a közös EU-bővítési stratégiát helyezné teljesen új alapokra a régió átalakulásának segítése érdekében.

Ahogy azt az Európai Tanács hivatalos határozatában is megfogalmazták, az EU-s vezetők arról állapodtak meg, hogy a bővítés ügyére még a 2020 májusában Zágrábban tartandó EU–Nyugat Balkán csúcstalálkozó előtt vissza kell térniük. Macronnal ellentétben több politikus, így például a német kancellár asszony, Angela Merkel és Jean-Claude Junker, az Európai Bizottság elnöke is hangot adott az egyhangú döntés elmaradása miatt érzett csalódottságának. Kérdés ugyanakkor, hogy mi lehet a döntés hosszú távú üzenete. Albánia és Észak-Macedónia továbbra is „várjon türelmetlenül”, ahogy azt Federica Mogherini, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője tanácsolta? Vagy inkább lépjenek tovább a saját elképzeléseik szerint a demokratikus fejlődés útján? Ezek a kérdések a tagjelölt országok helyzetére is hatással lehetnek majd. Ha a csatlakozási tárgyalások megnyitásában a folyamatos halasztások és a közös álláspont hiánya miatt nem lesz előrelépés, akkor a régió országai könnyen felhagyhatnak azzal, hogy az EU által megszabott politikai célok elérésére törekedjenek, és helyette saját – a nyugat-európai liberális nézőpontból szemlélve önkényuralmi jegyeket mutató – kormányzati rendszereikhez térhetnek vissza, illetve azokat erősíthetik meg, mivel nem érzik szükségét a további erőlködésnek, és nem kapnak egyértelmű visszajelzést az Unió irányából. Jó példája ennek az albán miniszterelnök nyilatkozta: szerinte a kormánya teljesítette a kötelezettségeit, így a fő problémát az jelenti, hogy az EU belső gondokkal küszködik.

Az is előfordulhat ugyanakkor, hogy a tagjelölt és a potenciális tagjelölt országok még jobban elköteleződnek az EU-s normák irányában. Ebben Észak-Macedónia példáját követnék, ahol a jelenlegi miniszterelnök lemondott, majd az átmeneti kormány felállítása után előrehozott választásokat írtak ki, mindezt annak érdekében, hogy az EU döntése nyomán még jobban megerősítsék az ország európai elköteleződését. A helyzet alaposabb vizsgálata arra is rávilágít, hogy mind Albánia, mind pedig Észak-Macedónia az EU keretei között képzeli el az ország jövőjét, és ezért továbbra sem kívánnak távozni uniós csatlakozási tárgyalások előszobájából. A csatlakozási eljárásra, annak folyamatára, illetve saját ebben játszott szerepükre és feladataikra vonatkozó álláspontjuk azonban a jövőben láthatólag inkább az érintett politikai szereplők akaratérvényesítő képességétől, nem pedig az egyes normák és feltételek aktuális állapotától válik függővé.

Észak-Macedónia leköszönő miniszterelnöke, Zoran Zaev még most is optimista az EU, illetve a hazája uniós partnerei által nyújtott segítséggel kapcsolatban
Forrás: Twitter

A politikai valóság

Egy dolog azonban biztosra vehető: a nyugat-balkáni csatlakozás folyamata megakadt. Úgy tűnik, a térség politikai viszonyainak megítélése egyre inkább egy olyan rendszer részévé válik, amelyet az érintett szereplők egymástól eltérő meggyőződések, elvárások és hangsúlyok mentén alakítanak nemcsak Észak-Macedónia és Albánia, hanem például Bosznia-Hercegovina és az ottani terrorizmus elleni harc tekintetében is.

Az is látható továbbá, hogy a Nyugat-Balkán számára kínált európai perspektíva nem összetartó, hanem megosztó erőként jelenik meg az EU tagállamai között, és a közösséget szupranacionális, vagyis nemzetek feletti, illetve intergovernmentális, vagyis a nemzetek közötti szinten egyaránt próbára teszi. A legfőbb kérdés jelenleg az, hogy a már az elvárások szerint megreformált belső viszonyoknak lehet-e pozitív, a folyamatot előre mozdító hatása az EU-n belüli politikai zavarok kezelése és a Von der Leyen-bizottság által előirányzott bővítési portfólió számára szabott célok teljesítése során, mivel az mind Észak-Macedónia, mind Albánia csatlakozási tárgyalásainak megnyitását támogatni kívánja.

Szintén érdemes tisztában lennünk a többi EU-tagságra törekvő nyugat-balkáni ország helyzetével is. Szerbia és Montenegró hivatalos tagjelölti státuszt élvez, míg Bosznia-Hercegovina és Koszovó „potenciális tagjelölt,” ám a három államon belüli, illetve a közöttük fennálló viszonyokat még mindig számos vita és konfliktus terheli, ez pedig a csatlakozásuk folyamatát is gátolja. Ott van például a Koszovó és Szerbia közötti megegyezés ügye, aminek része, hogy Szerbia nem ismeri el Koszovó függetlenségét, illetve hogy a Koszovóba importált szerb és bosnyák termékek árai jelentősen megemelkedtek az ország által kivetett tetemes mértékű vámok miatt. De említhetjük Bosznia esetét is, ahol a terrorizmus elleni harc a térség államainak egymás közötti kapcsolatát is érinti, ráadásul az EU-n belül is vitákat vált ki.

Mindez azt mutatja, a teljes folyamatot érdemesebb egy olyan többszereplős játszmaként felfogni, melynek kereteit sokkal inkább a politikai töltetű reakciók és a nemzeti érdekek, mint a közös küldetés tudata jelöli ki. Ez az, amit a megfelelő pillanatok és illúziók nélküli politikai valóságnak nevezhetünk.

Regisztrálj és fizess elő, hogy hozzáférhess az általunk kínált összes tartalomhoz!

Kíváncsi vagy a kutatóink által írt legfrissebb anyagokra? Szeretnéd elsőként elolvasni az elemzéseket? Akkor regisztrálj most!

Szeretnél egy olyan platform előfizetője lenni, ahol minden tudást megtalálsz egy helyen? Ahol nem csak mélyelemzések, de exkluzív online rendezvények anyagaiba is bepillantást nyerhetsz? Akkor ne habozz, vásárold meg kedvezményes áron elérhető előfizetési csomagjaink egyikét!