A palesztin egységhez vezető rögös út

A palesztin egységhez vezető rögös út

2017.11  | Olvasási idő: 10 perc

A Palesztin Hatóság, Egyiptom és Izrael részéről a Hamaszra gyakorolt, hónapokon át tartó erős nyomásgyakorlás hatására egységmegállapodás született a két vezető palesztin frakció között. A palesztin politikai csoportok közötti együttműködés kulcsfontosságú a független palesztin állam létrehozását célzó, nemzetközileg támogatott útiterv kialakításához. A folyamat azonban a frakciók közötti hatalmi küzdelem és a Közel-Keletet uraló zűrzavar következtében több szempontból is rendkívül összetett.

Tíz éve példátlan eseménynek volt tanúja a világ: a két fő palesztin politikai és fegyveres csoport, a Fatah uralta Palesztin Hatóság (PH) és a Hamasz között polgárháború tört ki. A konfliktus végül a Hamasz uralmát eredményezte a mintegy kétmillió ember által lakott vékony földsávban, a Gázai övezetben. Az összecsapások rövid időn belül véget értek, a Fatah megmaradt erői pedig kivonultak Ciszjordániába, melyet Izrael területe választ el Gázától. A szakadást követően a Hamasz igyekezett kettős, gyakran nehezen összeegyeztethető érdekeit érvényesíteni, azaz Gázát kormányozni, ellátni a civil lakosságot, valamint fenntartani az Izraellel szembeni fegyveres küzdelemmel, illetve az Izrael állam eltörlésével kapcsolatos kötelezettségvállalását.

Ez a kötelezettségvállalás számos kisebb katonai összecsapáshoz, és két olyan korlátozott háborúhoz vezetett, melyek során Izrael nem élt jelentős katonai fölényével, és nem próbálta meg uralma alá vonni Gázát. Habár a PH és Hamasz már több alkalommal tett kísérletet az egyesítési folyamat megindítására, két fő – egy felszíni és egy mélyebben rejlő – tényező eddig mindig derékba törte próbálkozásaikat. A felszínen a két szervezet között az Izraelhez fűződő viszony jelenti a legnagyobb különbséget, mivel ellentétben a Hamasszal, a PH elkötelezte magát az Izraellel való békés együttélés iránt. Lemondott az erőszak alkalmazásáról, és biztonsági erői hathatós gyakorlati együttműködést folytatnak az izraeli hadsereg, illetve rendvédelmi erők több ágával.

A valóságban azonban a két frakció közötti inkompatibilitás gyökerei ennél mélyebben, az ideológiai alapokban keresendőek. A PH és az azt domináló Fatah egy hagyományos, szekuláris-nacionalista politikai erő, melynek ideológiai háttere a tradicionális, hidegháborús arab szocialista mozgalomból ered. A Hamasz ezzel szemben az egyiptomi Muszlim Testvériség palesztin ága, iszlamista mozgalom, amelyet a Nyugat terrorszervezetként tart számon. A két frakció jelenleg az első olyan sikeres és tartós egyesítési folyamatot igyekszik előmozdítani, melynek célja egy független palesztin államot megteremteni képes palesztin kormányzat kialakítása lenne. Az egyeztetések során a Hamasz eddig az összes fő vitás kérdésben meghátrált. Az október 12-én megkötött kairói megállapodás szerint november elejére a PH átveszi a gázai–egyiptomi határ ellenőrzését. A rafahi átkelőnek fontos ellátási útvonalként kellene szolgálnia, azonban biztonsági okok miatt az egyiptomiak eddig általában lezárva tartották. A teljes folyamat viszont ennél jóval hosszabb ideig fog tartani, a két terület, Ciszjordánia és Gáza fölötti teljes PH-ellenőrzés pedig az egyesítés legfontosabb vetületének végrehajtásán, a Hamasz katonai erejének felszámolásán, illetve a szervezet erőinek a PH biztonsági erőibe történő beépülésén fog múlni. Erre a folyamatra akár az erőszakmonopólium megteremtéseként is tekinthetünk, amely a hatékony államépítés hagyományos és vitális eleme.

Annak, aki évek óta figyelemmel kíséri a palesztin politikai színteret, megdöbbentő lehet a gyors hatalmi eltolódás a PH és a Hamasz között. A nemzetközi kapcsolatokban adott időpontokban bizonyos tényezők olyan konstellációt alkothatnak, amelyek aztán katalizátorként hatva tektonikus változásokat indítanak be egy befagyott kérdésben. Ilyen „konstelláció” alakult ki most a Közel-Keleten is. Ennek egyik eleme az, hogy az arab tavaszt követően Egyiptomban hatalomra került a Muszlim Testvériség, amelyet aztán eltávolított, majd be is tiltott a mostani Sziszi-kormányzat. Egyiptom jelenleg mélységesen gyanakvó mindenfajta olyan, a határai mentén észlelhető tevékenységgel kapcsolatban, amely a Muszlim Testvériséghez köthető. Ugyanakkor a PH hatalomra kerülése a Gázai övezetben egyiptomi szempontból igencsak kívánatos lenne, mivel egy szekuláris-nacionalista erő megerősödését kedvezőnek tartaná a stratégiai jelentőségű Sínai-félszigetet felforgató, sok esetben az Iszlám Államhoz hű, erőszakos iszlamista szervezetek megregulázása szempontjából.

Ezek a még a Hamasznál is radikálisabb szervezetek a Gázai övezetben is jelen vannak, és a Hamasz fegyveres harc iránti elkötelezettségét megkérdőjelezve kihívást intéznek a szervezet hatalma ellen. A másik fontos elem, hogy az Öböl menti szunnita arab monarchiák szembefordultak Katarral, amely jó kapcsolatot ápolt a regionális riválisuknak számító Iránnal, emellett pedig a nemcsak Egyiptom, hanem az Öböl menti monarchiák szemében is tüskének számító Hamaszt is támogatta.

Az elszigetelt Katar így ma nincs olyan helyzetben, hogy a Hamaszt hatékonyan segíteni tudja. A konstelláció harmadik komponense, hogy a fenti, kedvező arab színtért érzékelve a PH felbátorodott, és felszólította Izraelt a Gázai övezet energiaellátásának limitálására, amivel gyakorlatilag ellehetetlenítette, hogy a Hamasz az övezetet kormányozni tudja. Végezetül a politikai együttállás utolsó eleme, hogy Izrael jelenleg az Iránnal, illetve libanoni, szíriai és iraki klienseivel való – izraeli értékelés szerint elkerülhetetlen – összecsapásra készül, és mivel természetesen előnyben részesítené az egyfrontos küzdelmet, abban érdekelt, hogy amennyiben a síita tengely északon mobilizálná magát, egy esetleges déli front kialakulásának esélyét a minimumra csökkentse. Az Irán által pénzügyi és katonai támogatásban is részesített Hamasz pedig alkalmas lenne arra, hogy Délen hatékonyan zavarja az izraeli haderőt.

Éppen ezért Izrael támogatja a szunnita blokk erőfeszítéseit a Hamasz megregulázása érdekében. Az egységes palesztin kormányzattal történő együttműködés tekintetében pedig három fő feltételt támasztott a szervezettel szemben: a Hamasz utasítsa el az erőszakot, szerelje le önálló katonai erejét, és ismerje el Izrael önálló állami léthez való jogát. Mindezen tényezők révén megérett az idő arra, hogy a PH a Hamaszt térde kényszerítve visszaszerezze a Gázai övezet feletti uralmat, ami jelentősen növelné a PH és elnöke, Mahmúd Abbász legitimációját is. Ez viszont kulcsfontosságú lenne, mielőtt a palesztin területeken bármiféle választásra kerülne sor – pedig ezeket már évek óta halogatják, ami nem tesz jót a PH demokratikus legitimációjának.

Gáza városa a tengerről nézve
Forrás: Shutterstock

Általános törvényszerűség, hogy minden konfliktus megoldásának egy olyan alkalom megléte ad esélyt, amelyben a felek képesek kompromisszumra jutni (amely már definíciójából adódóan sem elégíti ki maradéktalanul semelyik fél igényeit sem), és új fejezetet kezdhetnek egymáshoz fűződő viszonyukban. Jelenleg ilyen pillanatnak vagyunk tanúi az izraeli–palesztin, illetőleg a palesztinközi konfliktusokban, valamint a közel-keleti erőviszonyokban is: ezek pillanatnyilag mind egymást erősítve hatnak a tartós megoldás irányába.

A mostani erőfeszítések sikeressége leginkább azon áll vagy bukik, hogy a Hamasz képes és hajlandó lesz-e átadni fegyveres erőit a PH-nak, ami viszont különösen kritikus pont a szervezet számára, melynek alapvetését Izrael fegyveres eltörlése jelenti. Amennyiben ez a feltétel teljesül, a következő kulcsfontosságú tényező az, hogy a PH képes lesz-e megnyerni a választásokat, és ezek nem eredményeznek-e egy olyan egységes PH-t, amely a Hamasz és nem a Fatah uralma alatt áll. A Hamasz militáns politikai elképzeléseinek érvényre jutása a PH keretén belül nem csupán Izrael részéről eredményezne válaszlépéseket, hanem Egyiptom és Jordánia részéről is, mivel bár mindkét állam támogatja a palesztin állam létrejöttét, a Muszlim Testvériség által képviselt iszlamizmus az ő kormányzataikra is veszélyt jelentene.

A következő napokban és hetekben figyelemmel kell kísérnünk, hogy a rafahi átkelő fölötti ellenőrzés átadását le tudja-e vezényelni a Hamasz és a PH, illetve hogy az előbbi valóban hajlandó lesz-e lemondani önálló fegyveres erejéről. Amennyiben ez a második feltétel bekövetkezik, valóban számíthatunk arra, hogy a palesztin frakciók közötti egyesítési folyamat sikeres lesz. Egy esetlegesen káoszba torkolló demokratikus választás azonban újfent eltérítheti a béke irányába történő elmozdulást, és újabb konfliktuszónák kialakulásához vezethet abban a régióban, amelyben rendkívül nagy szükség lenne az olyan stabil szigetek kialakulására, amelyek körül később a hatékony állami ellenőrzés megszilárdulhat.

 

Opening pic: Shutterstock

Regisztrálj és fizess elő, hogy hozzáférhess az általunk kínált összes tartalomhoz!

Kíváncsi vagy a kutatóink által írt legfrissebb anyagokra? Szeretnéd elsőként elolvasni az elemzéseket? Akkor regisztrálj most!

Szeretnél egy olyan platform előfizetője lenni, ahol minden tudást megtalálsz egy helyen? Ahol nem csak mélyelemzések, de exkluzív online rendezvények anyagaiba is bepillantást nyerhetsz? Akkor ne habozz, vásárold meg kedvezményes áron elérhető előfizetési csomagjaink egyikét!