A slava, vagyis a családi védszent

A slava, vagyis a családi védszent

Szerb szokások és hagyományok

2018.01  | Olvasási idő: 7 perc

A történelem során a hagyományok és a szertartások tiszteletben tartása elsősorban a család együttlétét, a közösség erősítését szolgálta. Minden népnél találunk olyan hagyományokat, amelyek valamilyen formában túlélték a modern világ kihívásait. A szerb közösségben ez a családi védszent, amelynek a napjáról megemlékeznek. A slava lehet családi, egyes szakmák vagy egy adott közösség védőszentjének ünnepe – például egy falu vagy település oltalmazója – avagy a templom névadó patrónusa. Egyes védszentek történelmi események meghatározó részévé váltak, valamint Szerbiában a politikai pártoknak is van saját védszentje, akit a párton belül ünnepelnek.

A szerb nyelvben a slava (szlává) szónak több, szövegkörnyezettől függő és hagyományi értelmezése is van. Elsősorban dicsőséget, hírnevet jelent, vagyis az elhunytakra vonatkozó večna mu slava, avagy az emléke örökké éljen (örök dicsőség) kifejezésben is jelen van. E főnév legérdekesebb használata az ún. védszentünnep, amelynek értelmében minden szerb családnak van egy védszentje, akinek a napjáról megemlékeznek. Maga a hagyomány egyes források szerint a szláv nép korábbi pogány háziisten-kultuszának keresztény változata, mások szerint feltehetően a történelem során a kereszténységre áttérők a megkeresztelkedésük napján ünnepelt szentet választották védszentnek. A slava a mai napig megőrzött formában majdnem teljesen kizárólagosan szerb szokás, amely a magyar mohácsi busójáráshoz vagy a matyó népművészethez hasonlósan felkerült az UNESCO által nyilvántartott szellemi kulturális örökség reprezentatív listájára. A védszentünnep a szerb egyház által elismert hagyomány, de etnokulturális jellege is van, így gyakori hogy a szekuláris, nem vallásos családok – akár az ateisták – is ünneplik Szerbia-szerte és a szórványban élő szerb közösségekben egyaránt. A család védőszentjének ünnepe apáról fiúra öröklődik, a nők pedig házasság után a férjük szentjét ünneplik. Ha a nő családjában nincs több férfi felmenő, gyakran a férje slavája mellett a saját családi szentjére is megemlékezik, így tisztelegve ősei előtt.

A slava, vagyis a családi védszent - Szerb szokások és hagyományok_kep01_m.jpg

Mürai Szent Miklós ikon 
Forrás: Shutterstock 

A szerb háztartásban gyakoriak az ikonok is, amelyek a keleti falon, a nappaliban vagy az ebédlőben helyezkednek el. Elsősorban a családi védszent ikonját helyezik el, valamint Krisztus Pantokrátor ikonját és Theotokosz (Istenszülő) szentképét, amely a Szűz Mária a kis Jézussal ikonográfiai pravoszláv ábrázolása. A legnépszerűbb, legünnepeltebb szentek közé tartozik a többi között Szent György, Mürai Szent Miklós, Keresztelő Szent János és Mihály arkangyal. Minden szentnek van saját ünnepnapja, amely a Gergely- és a Juliánus-naptár szerint eltér. A szerb ortodox egyházi életben továbbra is a Juliánus-naptár van használatban, amely a Gergely-naptártól 13 nappal tér el. Ezért például a Gergely-naptár szerint december 19-én ünnepelt Mürai Szent Miklós a katolikus egyházban a december 6-ra eső Szent Miklós ünnepe, vagyis a Mikulás. A pravoszláv karácsony a gregorián naptár szerint január 7-én, az újév pedig január 13-án van. A húsvét, mint mozgó ünnep, néha a két naptár szerint egybe is esik.   

A történelem és a hagyományok gyakran összeszövődnek, így egyes szentek napjához a szerb nép számára jelentős történések is fűződnek. Ilyen például Szent Vitus védszent napja, amely a Juliánus-naptár szerint június 15-én van, a Gergely-naptár szerint pedig június 28-án ünneplik. Habár maga Szent Vitus, ókeresztény vértanú kultusza nem olyan erős a szerb néphagyományban, Vid napjának jelentősége – amely Szerbiában állami ünnep is –abból ered, hogy 1389-ben ezen a napon zajlott le a mai Koszovó területén a rigómezei csata, ahol a szerb hadsereg vereséget szenvedett az Oszmán Birodalomtól. Maga a csata, illetve az ahhoz kötődő legenda a szerb nemzeti identitás meghatározó részévé vált. Véletlenül vagy sem, a 20. században is számos esemény fűződik Vid napjához (Vidovdan), a többi között az 1914-es szarajevói merénylet, amit Gavrilo Princip követett el az osztrák-magyar főhercegi pár, Ferenc Ferdinánd és Chotek Zsófia ellen; 1921-ben, a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság első alkotmányának elfogadása (ún. vidovdáni alkotmány); Slobodan Milošević 1989-es beszéde Rigómezőn, valamint Milošević 2001-ben háborús bűnösként Hágába való szállítása. Mindezek az események meghatározóak voltak Szerbia egy-egy korszakára nézve, és befolyásolták egyes történelmi események menetét, valamint mind – a gregorián naptár szerint – június 28-án, Vid napján következtek be.

Rigómezei lány ismert szerb eposzt ábrázoló festmény, Uros Predić festőművész alkotása
Forrás: Wikipédia

slava napja fontos pillanat a családi életben és a baráti körben is. Ilyenkor a családtagok reggeli misére mennek, ahol a pap megszenteli az általuk hozott ünnepi kalácsot (ún. slava-kalács), vörösbort és a dióval vagy mandulával ízesített, darált főtt búzából készített ételt (ún. koljivo), amelyek az ünnepi ebéd fontos részét képezik. Ezen kívül az ebédlőasztalra kerül az ünnepi gyertya is, amelyet a házigazda ima és keresztvetés után gyújt meg a család többi tagjának a jelenlétében. Az ételeknek szimbolikus, egyházi jelentésük is van, így a kalács és a bor Krisztus testét és vérét, a koljivo pedig a feltámadást, az örök életet jelképezi. A szokások a közösségtől függően is különböznek, egyes családokhoz a pap látogat el, imát mond, valamint megszenteli a házat és az elkészített ételeket. A hagyományosabb közösségekben szenteltvizet használnak a kalács elkészítéséhez is, amelynek tetejét proszfóra pecséttel, vagy más alakzatokkal díszítik. Védszentnapkor a ház ajtaja mindenki számára nyitva van, rokonok és ismerősök ellátogatnak ahhoz, aki ünnepel, így gyakran egész nap váltakoznak a vendégek. Szokás, hogy a vendégek egy üveg vörösborral és Házigazda, boldog slavát kívánok! (Srećna slava domaćine!) köszöntéssel érkeznek az ünnepelt családhoz, ahol a házigazda és háziasszony az ajtóban koljivoval és borral fogadják őket.

A védszent ünnepi ebéd elengedhetetlen részei: kalács, darált főtt búza, gyertya és vörösbor
Forrás: Shutterstock

slava lehet családi vagy egy adott közösség védőszentjének ünnepe – például egy falu vagy település oltalmazója – avagy a templom névadó patrónusa. Manapság egyes szakmák mellett – az iskolák védőszentje Szent Száva, az orvosoké pedig Szent Kozma és Damján – Szerbiában a politikai pártoknak is van védőszentje, amelynek napjáról a párton belül emlékeznek meg. A családi védszent napjának a jogát a Szerb Köztársaság állami és egyéb ünnepeiről szóló törvény szabályozza, így ezen a napon munkaszüneti nap jár annak az egyénnek, aki a munkahelyén úgy nyilatkozik, hogy a családjában az adott ortodox védszentet ünneplik.  

A védszentünnepnek fontos közösségmegőrző jellege van, amely a szerbek számára a többi között a rég nem látott családtagok és barátok találkozását, összejövetelét is jelenti. Viszont a slava fogalma manapság sok – főleg szekulárisabb – családban már elveszítette egyházi jellegét, egyes szertartások – mint a templomi misén való részvétel, vagy az egyházi böjtök idejére eső slavák esetében a kizárólag böjtös ételek elkészítése – pedig már elvesztek. A slavát a szokásokat tiszteletben tartva, otthon, a családi házban kellene ünnepelni. Manapság viszont előfordul, hogy éttermekben, bérelt helyiségekben nagy ünneplés közepette emlékeznek meg a védszentre, ami nincs összhangban a szerény, családcentrikus és egyházi hagyománnyal. Ahogy Dragomir Antonić etnológus fogalmazott: „A slava az egyházi jellegét elveszítve, csak egy egyszerű lakoma.”

A nyitókép forrása: Creative Family/Shutterstock

Regisztrálj és fizess elő, hogy hozzáférhess az általunk kínált összes tartalomhoz!

Kíváncsi vagy a kutatóink által írt legfrissebb anyagokra? Szeretnéd elsőként elolvasni az elemzéseket? Akkor regisztrálj most!

Szeretnél egy olyan platform előfizetője lenni, ahol minden tudást megtalálsz egy helyen? Ahol nem csak mélyelemzések, de exkluzív online rendezvények anyagaiba is bepillantást nyerhetsz? Akkor ne habozz, vásárold meg kedvezményes áron elérhető előfizetési csomagjaink egyikét!