Földgáz - Híd az EU karbonszegény társadalma felé

Földgáz - Híd az EU karbonszegény társadalma felé

2018.02  | Olvasási idő: 12 perc

Szinte minden fejlett ország, amelyik törekszik minél nagyobb arányban megújulóenergiát használni, szembesül azzal a feladattal, hogy rugalmas kiegyenlítő (ún. jól szabályozható) energiaforrásra is szüksége van. A földgáz számos oknál fogva jó megoldásnak tűnik. Ugyanakkor, globálisan nézve, a földgázmezők nagyon koncentráltan helyezkednek el, ezért megtévesztő lehet bőségesnek ítélni a rendelkezésre álló erőforrások mennyiségét - ez az energiahordozó tehát csupán az államok szűk köre számára jelenthet megoldást. 

A három legnagyobb régió, ahol megtalálható, az Észak-Amerika (palagáz formájában), Oroszország és a Közel-Kelet (elsősorban Katar és Irán). Figyelembe véve az energiaigényeket, a környezeti, gazdasági és politikai feltételeket, így vagy úgy, a földgáz felhasználása mellett elkötelezett EU-nak ezek közül a lehetőségek közül kell választania.

Először is, lássuk a peremfeltételeket:

  • A földgáz valóban a legkevésbé szennyező fosszilis tüzelőanyag, de mégsem képes egy karbonszegény társadalmat ellátni, amíg a szén-dioxid tárolása vagy átalakítása nem oldódik meg ipari méretekben.
  • Ráadásul az üvegházház-kibocsátás csökkentését célzó törekvéseket is akadályozza.
  • Az EU tagállamai energiamixükön belül növelik a megújulóenergia arányát, ez azonban a rugalmas, ún. kiegyenlítő energia használatát is maga után vonja (pl. vízenergia, vagy földgáz).
  • Több tagállam (pl. Ukrajna, balti országok) bizonytalan, vagy feszültséggel teli kapcsolatot ápol Oroszországgal.
  • Sok tagállam függ a földgáztól: AZ EU 28 tagállamában 2014 és 2015 között 67,4%-ról 69,3%-ra nőtt a földgázimport részaránya. Számos európai ország, mint Finnország, vagy a balti államok Oroszországból importálnak, de más forrásokat keresnek.
  • Az EU fontolgatja a nukleáris energia használatát a dekarbonizációs célok elérése érdekében, de a legtöbb piac (tagállam) nem szeretne erre hagyatkozni.
  • Az Unió nem írhatja elő egy tagállamának, hogy változtasson az energiaforrásainak összetételén vagy az energiapolitikáján.

Messziről nézve valójában ez nem csak az EU problémája. Majdnem minden fejlett ország szembesül vele, amelyik törekszik minél nagyobb arányban megújulóenergiát használni. Globálisan nézve, a földgázmezők nagyon koncentráltan helyezkednek el, ezért megtévesztő bőségesnek ítélni a rendelkezésre álló erőforrások mennyiségét. A három legnagyobb régió, ahol megtalálható, az Észak-Amerika (palagáz formájában), Oroszország és a Közel-Kelet (elsősorban Katar és Irán).

Share of natural gas in the production of primary energy in the EU-28, 2015
Forrás: Eurostat

Az EU érdekei

Ami a klímaváltozást illeti, 2020-ra az Európai Unió a következő célokat tűzte ki:

  • az üvegházhatásúgáz-kibocsátás 20%-kal való csökkentése
  • a teljes energiafogyasztás 20%-a megújulóenergiából származzon
  • az energiahatékonyság 20%-os növelése

2040-re továbbá legalább 40%-kal szándékozik csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását, miközben legalább 27%-kal növelné a megújulók részarányát, és legalább 27%-kal azenergiahatékonyságot. Ezek a számok igen nagy jelentőséggel bírnak, ugyanis a klímaváltozás az energiagazdálkodás legfontosabb hajtóerejévé vált. Ezért hozta létre az Európai Bizottság az EU Adaptációs Stratégiáját, hogy elősegítse a tagállamok nemzeti adaptációs stratégiáinak és akcióterveinek kidolgozását, melyek révén a tagállamok megbirkózhatnak a klímaváltozás elkerülhetetlen hatásaival. A tagállamok egy része (21) már összeállította saját célkitűzéseit.

Az EU energiaellátásának jövője elég ellentmondásos. Egyrészt a döntés, hogy karbonszegény gazdaságot építsen, a szén és más fosszilis erőforrások használatának jelentős csökkentését feltételezi. Másrészt az azt övező általános bizalmatlanság és a társadalmi ellenállás nem teszi lehetővé a nukleáris energia részarányának növelését, és így a fosszilis energiahordozók helyettesítését. Figyelembe véve ezeket a tényezőket – és a jelenlegi nemzetközi kapcsolatokat –, az EU bemutatta az Energia Útiterv 2050-et. Eszerint a nukleáris energia részaránya az elsődleges energiafogyasztáson belül nem fog jelentősen változni 2050-ig, szemben a megújulókéval és a földgázéval. Ezek a hosszútávú célok többé-kevésbé összhangban vannak a kiotói jegyzőkönyvvel és a párizsi egyezménnyel.

Mindezekre tekintettel felmerül a kérdés, hogy ha az EU nem szeretne kőolajat és szenet használni (és mind a kettő évtizedek óta folyamatosan veszít a jelentőségéből), sem atomerőműveket építeni, és a jelenlegi technológiák mellett csak megújuló energiára támaszkodva sem tudja ellátni gazdaságát, akkor milyen energiaforrást tud alkalmazni a következő évtizedekben?

Természetesen a földgázt, hiszen nem sok más reális lehetőség van. Ez az erőforrás rövid- és középtávon jelentős szerepet fog betölteni az átmenet során, amit azt jelenti, hogy legalább 2030-2035-ig. Azt pontosan tudjuk, hogy a megfelelő technológiákat használva a fosszilis energiahordozók közül a földgáz kibocsátási értékei a legalacsonyabbak, és így a környezetre gyakorolt hatása is kevésbé számottevő. Annak érdekében, hogy hosszútávon is hasznosítani lehessen, az EU és más intézmények jelentős összegeket fektettek a CCS-technológia (a szén-dioxid megkötése és tárolása) fejlesztésébe. Úgy becsülik, hogy a CCS-t 2030-tól kezdve lehet már alkalmazni. Ez logikus döntésnek tűnik, de a fő kérdés még mindig válaszra vár: honnan jöjjön a gáz?

A válasz persze bonyolult. Először is, a technológiai fejlődés lehetővé tette, hogy LNG-t (cseppfolyósított földgázt) tároljunk és szállítsunk könnyűszerrel, akár Egyiptomból is. Másodszor, a szükséges földgáz mennyisége nehezen jelezhető előre. Bár a jelentősége az EU tagállamain belül nőni fog, az is tény, hogy az EU energiafogyasztása az elmúlt tíz évben csökkent, részben az energiahatékonysági intézkedéseknek köszönhetően. Ezek elsősorban a lakossági szektort érintik, 2030-ig pedig további 25%-os csökkenés várható. A földgáztermelés az EU-28-ban 2014-2015 között 9,3%-kal esett. A fő ok az északi-tengeri gázmezők elöregedése és Európa legnagyobb mezőjének, a Dutch Groningennek a termelési korlátozása.

Ugyanakkor, „zöldnek” lenni nemcsak egy döntés az EU részéről, hanem szükségszerűség is. Az olcsó fosszilis energiahordozók felhasználása arra kényszeríti a tagállamokat, hogy importáljanak (elsősorban gázt), ami viszont sebezhetővé teszi az Uniót a politikai és diplomáciai klíma változásaival szemben. A gáz esetén a legfőbb ilyen függőségi tényezőt Oroszország jelenti.

Beszéljünk Oroszországról!

Oroszország energiamixének 89%-át fosszilis energiahordozók teszik ki, ebből 53% csak a földgáz részaránya. Túl a saját igényein, Oroszország olyan nagy mennyiségű erőforrással rendelkezik, hogy az olaj- és gázexport 2015-ben az orosz szövetségi költségvetés bevételeinek 43%-át tette ki.

Ugyanebben az évben az EU nyersolaj-igényeinek csaknem 30%-át, és a földgáz-igényeinek több mint 30%-át importálta Oroszországból. A másik oldalon Oroszország nyersolaj-exportjának majdnem 60%-a, illetve földgázexportjának több mint 75%-a Európába érkezik. Ezek a számok magyarázzák, hogy energetikai szempontból Oroszország és Európa miért függnek kölcsönösen egymástól.

Oroszország földgázexportjának megoszlása célországok szerint (2015)
Forrás: U.S. Energy Information Administration (2017. június)

Az ukrajnai válság 2014-es kirobbanását követően az Egyesült Államok és az Európai Unió egy sor szankciót foganatosított Oroszországgal szemben, csapást mérve annak gazdaságára, többek között korlátozva a hozzáférését az amerikai tőkepiacokhoz, a mélytengeri technológiákhoz, illetve limitálva az Oroszországba irányuló exportot.

Ennek egyik következménye az volt, hogy az oroszok szinte minden nyugati céghez kötődő sarkvidéki offshore és palaolaj-ágazati projektben való részvétele megszűnt. Ezek az erőforrások ugyanis valószínűleg nem fejleszthetőek olyan nyugati cégek nélkül, mint az ExxonMobil, az Eni, a Statoil, és a China National Petroleum Company (CNPC). Rövidtávú következményként minden nyugati cégekkel közös nagy volumenű beruházás leállt, de további kár nem keletkezett, ugyanis ezek a technológiák nem fognak olajat termelni 5-10 éven belül. Ettől függetlenül az olajár több mint a felével csökkent, növelve az államadósságot, így a kormány emelte az olaj- és gázcégekre és a vonatkozó tevékenységekre kivetett adót. További következményként jelentkezett, hogy a kormány kétszer annyi osztalékot vett ki a cégeiből, mint általában szokott, és eladta a részesedése egy részét a Basnyefty olajcégből.

Kiútkeresés

Ahogy a hagyományos gáztermelés csökken, az Európai Uniónak jelentős gázimportra kell hagyatkoznia a rendelkezésére álló föld- és palagáz kitermelésén felül. Az EU-nak érdekében áll az energiamix diverzifikációja, akárcsak az importált földgázzal való ellátásban. Az EU energiastratégiája, különösen a megújulók elterjesztése valószínűleg tovább fogja növelni a földgáz iránti igényt, tekintettel annak szabályozhatóságára.

2030 körül a palagázra és a CCS-re vonatkozó műszaki újítások megváltoztathatják a gázárakat és a versenyképességet. Ahogy az említett események és számok sugallják, az orosz tartalékok biztosítani fogják az exportképesség fenntartását a következő évtizedekben, ugyanakkor az EU már keresi a további lehetséges beszállítókat. A következő cikkünk ennek a lehetőségeit vizsgálja.

 

Nyitókép forrása: Shutterstock

Regisztrálj és fizess elő, hogy hozzáférhess az általunk kínált összes tartalomhoz!

Kíváncsi vagy a kutatóink által írt legfrissebb anyagokra? Szeretnéd elsőként elolvasni az elemzéseket? Akkor regisztrálj most!

Szeretnél egy olyan platform előfizetője lenni, ahol minden tudást megtalálsz egy helyen? Ahol nem csak mélyelemzések, de exkluzív online rendezvények anyagaiba is bepillantást nyerhetsz? Akkor ne habozz, vásárold meg kedvezményes áron elérhető előfizetési csomagjaink egyikét!