Fosszilis reneszánsz vagy egy zöldebb jövő?

Fosszilis reneszánsz vagy egy zöldebb jövő?

2018.07  | Olvasási idő: 9 perc

Az energiaátalakulás napjaink egyik legfontosabb gazdaság-, biztonság-, valamint környezetpolitikai kérdése, mely kiemelkedő fontosságú mind a kormányok, mind egyes kormányközi intézmények számára. Az uniós energiaszerkezet jelenleg nagymértékben szénalapú erőművekre támaszkodik, mely hosszú távon nem egyeztethető össze a közösségi célkitűzésekkel és normákkal.

Az Európai Unió szakpolitikái között az energiapolitika már az 1980-as évek végétől, illetve az 1990-es évek elejétől kezdve nagy jelentőséggel bíró területnek tekinthető, azonban az energiaügyi döntéshozatal legmeghatározóbb része jelenleg is az államok szintjén zajlik. 2012 óta a szakpolitika bizonyos területein már az Unió is rendelkezik jogalkotási jogkörrel, mivel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 194. cikk (2) bekezdése a tagállami energiapolitika bizonyos területeit megosztott hatáskör alá rendeli. Így az uniós eszköztár bővült az általa preferált energiaszerkezet elérése terén, azonban a tagállamok továbbra is meghatározhatják a számukra megfelelő energiamixet, melynek következtében az uniós energiapolitika rendkívül sokszínű. A közösségi politika fejlődésével az uniós jogkörbe kerülő kompetenciák segítenek az energiapolitikai célok elérésében – melyek között szerepel az új és a megújuló energiaforrások fejlesztésének előmozdítása, annak érdekében, hogy a piaci szerkezetátalakítás igazodjon az éghajlatváltozással kapcsolatos célokhoz –, azonban a jelenlegi EU-28 villamosenergia-termelő szerkezetét továbbra is a fosszilis alapú erőművek dominálják. Az Eurostat adatai alapján az üzemanyag-égetésen alapuló energiatermelés 2015-ben az Unióban előállított villamos energia közel felét képezte.

Az Unió különböző módszerek alkalmazásával – mint például kötelező érvényű klímapolitikai szabályozásokkal vagy önkéntes alapú vállalások ösztönzésével – törekszik a normáitól eltérő tagállami politikákat a közösségi irányoknak megfelelően alakítani. A sürgető környezeti, gazdasági és biztonsági körülmények hatására az elmúlt években újabb lendületet kapott a közösségi energiapolitika. A Bizottság 2014-ben felvázolta az Energiaunió tervét, mely az uniós politika régóta meghatározott hármas célkitűzésén alapul: a versenyképes, biztonságos és fenntartható energia biztosítása a fogyasztók számára. E három norma által az Unió követendő példát mutat a tagállamok számára. Bizonyos normák átvétele az adott tagállam energiaszerkezetének alapvető megváltozását eredményezheti, amire jó példa akár a német energiafordulat is. Mivel az Unió nem szólhat bele a tagállamok energiaszerkezetének alakításába, a környezetvédelmi határértékek szigorítása mellett a normák hangsúlyozásával képes a tagállamokat magasabb szintű együttműködésre sarkallni.

A cikk a továbbiakban e három uniós norma – a versenyképesség, az ellátásbiztonság, valamint a fenntarthatóság – szempontjai alapján tekinti át röviden a fosszilis alapú villamosenergia-termelés helyzetét az Európai Unióban.

A fosszilis erőművek versenyképessége

A fosszilis üzemanyagok aránya a bruttó uniós villamosenergia-termelésben 2014-re 25 százalékkal csökkent az 1990-es szinthez képest. A klímacélokat figyelembe véve azonban ez továbbra is magas értéknek tekinthető, illetve kedvezőtlen az ellátásbiztonság és a gazdasági függőség viszonylatában is. A fosszilis alapú villamosenergia-termelés magas aránya a földgáz alapú erőművek piaci versenyképességében keresendő. A jelenleg üzemelő erőművek magas kihasználtság mellett piaci körülmények között jelenleg képesek alacsony áron és előre kiszámítható módon villamos energiát szolgáltatni, valamint a rugalmas termelés által hatékonyan tudják ellensúlyozni a megújulók ingadozását. Azonban a szénalapú erőművek esetében a lignit és kőszén szerepének fokozatos csökkenése figyelhető meg az elmúlt két évtized során.

A szilárd tüzelőanyagok alkalmazásának aránya 1990 és 2014 között éves szinten átlagosan 1 százalékos csökkenést mutatott, míg a földgáz használatában átlagosan 3 százalékos növekedés volt megfigyelhető ugyanebben az időszakban. Az 1990-es évektől csökkenő szénfelhasználást így elsősorban az üzemanyagárak növekedése, a fokozódó egészségügyi és környezetvédelmi aggodalmak, a növekvő földgázkitermelés árakra gyakorolt hatása, valamint a válaszlépésként tett célkitűzések és intézkedések idézték elő.

Bruttó villamosenergia-termelés üzemanyag-típusonként (sötétszürke: EU-28 olaj; kék: EU-28 földgáz és egyéb gáz; világosszürke: EU-28 szén és lignit),
Forrás: European Environment Agency

Az elöregedő szénerőművek gyenge energiahatékonysága, technológiai lemaradása, magas károsanyag-kibocsátása, valamint a szigorodó környezetvédelmi előírások egyre kevésbé teszik megtérülővé a széntüzelésű erőművek alkalmazását, továbbá használatuk az uniós normákkal sem egyeztethető össze.

Ennek következtében a szigorodó közösségi környezetvédelmi szabályozások az erőművek leállítását eredményezik, vagy lényeges környezetvédelmi fejlesztéseket tesznek szükségessé. A leállított létesítmények kapacitása azonban jelenleg még nehezen pótolható más energiaforrásokkal, mivel a legtöbb tagállam energiaszerkezetében alaperőműként gazdaságosan biztosítják az energiaellátást.

Az Unió 2050-re vonatkozó energiastratégiája megállapítja, hogy az energiaszerkezet átalakítása a kitűzött céloknak megfelelően nem jelent lényegesen nagyobb költségeket a jelenleg elöregedő szénalapú erőműpark korszerűsítésénél, így ösztönzi a tagállamokat a szénalapú villamosenergia-termeléstől való eltávolodásra.

A magas arányú fosszilis energiaimport veszélyezteti a biztonságos ellátást

Az Európai Unió villamosenergia-fogyasztásának 53 százalékát importból fedezi, mely nemcsak gazdaságilag terheli meg a tagállamokat naponta több mint 1 milliárd eurós költségével, hanem nagymértékben kiszolgáltatottá is teszi őket. A fosszilis üzemanyagok felhasználásában az importált üzemanyagok aránya az alábbiak szerint oszlik meg:

  • 90% kőolaj,
  • 66% földgáz,
  • 42% szén és egyéb szilárd tüzelőanyagok.

A magas kiszolgáltatottságból adódóan az Unió célja, hogy a harmadik országokkal való tárgyalások során ne eltérő, tagállamokra szabott megállapodások szülessenek, hanem az EU „egy hangon megszólalva” egységesen tudja képviselni a tagállamok érdekeit, ezzel jobb alkupozícióba helyezve a Közösséget.

Európa nagymértékben támaszkodik az orosz gázellátásra
Forrás: Statista

Habár a földgáz alapú energiatermelés összeegyeztethető az uniós irányokkal, az ellátás biztonsága szempontjából komoly problémát okoz, hogy hat tagállam (Finnország, Svédország, Észtország, Lettország, Litvánia, Bulgária) teljes gázimportját mindössze egy beszállítótól tudja biztosítani. A probléma súlyára az orosz-ukrán gázvita is rámutatott. A 2006-os és 2009-es gázkrízisek, Oroszország domináns szerepe az EU-s energiamixben, valamint a diverzifikálásra való törekvések eredményeképpen az Unió fokozta erőfeszítéseit az energiadiplomáciában. Az Oroszországból importált földgáz lehetséges alternatíváinak biztosítására számos memorandumot írtak alá, például Egyiptommal (2008), Azerbajdzsánnal (2011) és Algériával (2013), azonban tényleges megállapodást az Európai Bizottság nem kötött (ld. Andersen et al. [2016]: 105). Megoldásként az Unió 2014-ben kidolgozta az európai energiabiztonsági stratégiát, megindította az Energiaunió kezdeményezését, valamint sürgeti az európai infrastruktúra nagyobb fokú összekapcsolását, hogy krízishelyzet esetén is megoldható legyen az energia szükség szerinti helyre való szállítása. A stratégia részeként az EU 2014–2015 telén stresszteszteket hajtott végre, mely során Európa energiarendszerének működését elemezte gázellátási zavar esetén.

A Bizottság fontos célkitűzése a tagállamok közti energiaszállítás biztosítása gázellátási zavarok esetén, ezért törekszik a tagállamok közti együttműködés, valamint infrastruktúra fejlesztésére. A 2007-ben aláírt Lisszaboni Szerződésben új elemként megjelenő „szolidaritás elve” alapján a tagállamok az ellátás akadozása esetén számíthatnak a szomszédos uniós tagállamok segítségére a lakossági és alapvető szolgáltatások ideiglenes gázellátásában. Ezt szem előtt tartva a Bizottság 2016-ban olyan további szabályozásokat terjesztett elő, melyek válsághelyzet esetén a gázellátás akadozásától szenvedő szomszédos ország megsegítését irányozzák elő a tagállamok számára.

Szigorodó környezetvédelmi szabályozások a magas széndioxid-kibocsátás leküzdéséért

A fosszilis tüzelőanyagok nagyarányú alkalmazása során kibocsátott szén-dioxid tekinthető a klímaváltozás első számú okozójának. Az unióban található kb. 280 szénerőmű 2014-ben 755 millió tonna szén-dioxidot bocsátott ki, amely az EU-ban kibocsátott üvegházhatást okozó gázoknak a 18 százalékát tette ki. Ennek mérséklése érdekében az Unió tagállamai 2030-ra 40 százalék károsanyagkibocsátás-csökkentést határoztak meg a Közösség számára az 1990-es bázisévhez viszonyítva, melyet a hosszú távú Energy Roadmap 2050 az évszázad közepéig – jelentősen tovább növelve a célkitűzéseket – 80–95 százalék között határoz meg.

A célszámok elérésében segítséget nyújt az üvegházhatású gázok kibocsátását csökkentő európai ETS-rendszer (EU Kibocsátáskereskedelmi Rendszere), amely a „cap and trade” elv alapján kibocsátási kvótákat határoz meg a szén-dioxid kibocsátók számára, valamint lehetőséget biztosít a kvótákkal való kereskedésre. A rendszer ezáltal kötelezi a károsanyag-kibocsátókat, hogy minden évben legalább a kibocsátásnak megfelelő kvótával rendelkezzenek, mely elmulasztása esetén jelentős pénzbírság szabható ki. A szabályozás célja, hogy csökkentse az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását azáltal, hogy ösztönzi a szennyező berendezések kibocsátásmentesre való cserélését. A növekvő költségek mellett ugyanakkor a környezetvédelmi szabályozási keretrendszer is közelebb hozza az öreg, műszakilag leépülő erőművek végleges leállításának vagy teljes körű felújításának határidejét.

Összegzés

A lignit és kőszén alkalmazásának aránya a villamosenergia-termelésben 1990 óta fokozatos csökkenést mutat, így 2014-re egynegyedével csökkent a szilárd tüzelőanyagok felhasználása az Unióban. Ennek ellenére az Unió villamosenergia-termelésének fele továbbra is a nagyrészt harmadik országoktól importált fosszilis energiahordozókon alapul, így nagymértékben növeli kiszolgáltatottságunkat. Problémát okoz, hogy az európai gázhálózatok alacsony összekapcsoltsága miatt számos tagállam teljes gázimportját mindössze egy országtól, Oroszországtól tudja importálni, így az ellátásbiztonság szempontjából az egyik legfontosabb cél a tagállami villamos hálózatok összekapcsolásának fokozása.

A fosszilis erőművek nagy részét elöregedett létesítmények képezik, melyek üzemeltetési költsége a technológiai lemaradás, illetve a magas károsanyag-kibocsátás miatt fokozatosan növekszik, ennek ellenére a tőkeköltség alól felszabadult erőművek gazdaságossági szempontból továbbra is képesek leszorítani a villamos energia árát. Az Unió környezetvédelmi politikája azonban szigorú szabályok bevezetésével válaszút elé állít számos nagykibocsátású európai szénerőművet. A szén hanyatlása viszont a gázerőművek elterjedését és ezzel együtt a fosszilis energiaimport növekedését eredményezheti hazánkban és az Unióban.

Regisztrálj és fizess elő, hogy hozzáférhess az általunk kínált összes tartalomhoz!

Kíváncsi vagy a kutatóink által írt legfrissebb anyagokra? Szeretnéd elsőként elolvasni az elemzéseket? Akkor regisztrálj most!

Szeretnél egy olyan platform előfizetője lenni, ahol minden tudást megtalálsz egy helyen? Ahol nem csak mélyelemzések, de exkluzív online rendezvények anyagaiba is bepillantást nyerhetsz? Akkor ne habozz, vásárold meg kedvezményes áron elérhető előfizetési csomagjaink egyikét!