Irán kötéltánca a regionális nagyhatalmiság felé

Irán kötéltánca a regionális nagyhatalmiság felé

2018.01  | Olvasási idő: 10 perc

Az elmúlt hetekben Irán számos településén tüntetéshullám söpört végig, melyen több mint tízezer állampolgár vett részt. A nemzetközi szakértők ennek kapcsán feltették a kérdést, hogy destabilizálhatja-e az iráni rezsimet a népharag, hátrányosan befolyásolva ezzel az ország Közel-Keleten megnövekedett befolyását. A kérdés megértéséhez elengedhetetlen átfogóan szemügyre venni a rezsimre nehezedő belső és külső nyomást – ám még így sem lehet rá olyan választ adni, amely akár az iráni hatalom csökkenésében bízók, akár pedig a rezsim barátai számára kielégítő lenne.

Az Iráni Iszlám Köztársaságban 2017. december 28-án utcára vonult az elégedetlen lakosság Meshed városában, hogy a baromfihús és a tojás áremelkedése kapcsán hangot adjon nemtetszésének. Az említett ügyek nyomán kibontakozó ellenérzés csatornaként szolgált az alapvető politikai ügyekkel kapcsolatos elégedetlenség felszínre törése számára is, így néhány napon belül az ország számos pontján lezajlott tüntetéseken már a rezsim erőteljes bírálata is napirendre került. A közelmúlt tüntetéshulláma nagyrészt elült, amit az is jól bizonyít, hogy az iráni vezetés feloldotta a népszerű üzenetküldő alkalmazás, a Telegram blokkolását, mivel vélhetően már nem tart az interneten való további társadalmi mobilizációtól. Habár úgy tűnhet, a politikai vihar elvonult, a váratlanul felszínre törő népharag előrevetíti az iszlám köztársaság belső és külső érdekei között húzódó feszültséget, és felveti a kérdést: Hogyan tudná Irán biztosítani, hogy miközben a gyorsan változó geopolitikai környezetből a maximális hasznot húzza, stabilitását is meg tudja őrizni?

Teherán, az Iráni Iszlám Köztársaság fővárosa télen
Forrás: Shutterstock

Irán az idei évet a Földközi-tenger keleti medencéjéig nyúló befolyási övezetében megszerzett pozícióinak bebetonozására és kiterjesztésére, továbbá a regionális versenytársakkal és a globális hatalmakkal szembeni hatalmi játszmákra szerette volna felhasználni. Noha ezek a feladatok továbbra is prioritást jelentenek Teherán számára, mégis, az említett tüntetések figyelmeztették a rezsimet, hogy „hátországa” nem olyan stabil, mint azt korábban gondolta. Az a tény, hogy a tüntetéseket kirobbantó szikra, és a demonstráció legfőbb indítóoka a gazdaság rossz állapota volt (jóllehet a tiltakozás gyorsan továbbterjedt a politikai kérdésekre is), súlyos fenyegetést jelent a hatalom számára. Hassan Rouhani iráni elnök 2017-es másodszori megválasztása előtt a politikai élet normalizációját és a gazdasági prosperitás megteremtését tűzte zászlajára. Miközben Iránnak sikerült a nukleáris programjához kapcsolódó nemzetközi szankciós rendszer lebontását tekintélyes gazdasági növekedéssé konvertálnia, a társadalom jelentős része nem részesült számottevő mértékben a gyarapodásból.

Annak ellenére, hogy Rouhani elnök egyik legfontosabb ígérete az volt, az inflációs rátát egyszámjegyűvé fogja tenni, mostanra már a hivatalosan közölt szám is elkezdett visszacsúszni a tíz százalék fölé, miközben a munkanélküliségi ráta ugyancsak emelkedésnek indult. Ehhez azonban azt is fontos hozzátenni, hogy a hivatalos inflációs számok nem vethetőek egybe a lakosság által érzékelt drágulással, mivel az ő fogyasztói kosarukat nem lehet szembeállítani az általános gazdasági növekedéssel. Rouhani gazdasági reformjának részeként a kormány nemrég jelentősen megkurtította harmincmillió iráni segélyeit, számottevő feszültséget teremtve ezzel a lakosság körében.

Hassan Rouhani és az iráni politikai elit 2018-ban kénytelen lesz a kialakult gazdasági helyzetet kezelni, mivel az szükségszerűen korlátozza abban, hogy folytatni tudja ambiciózus külpolitikai stratégiáját. Az Iszlám Állam korábbi területi entitásként való létezése olyan ritka helyzetet eredményezett, amelyben egymással ellentétes oldalon álló közel-keleti, illetve térségen kívüli hatalmaknak ugyanazzal a közös fenyegetéssel kellett szembenéznie, ezáltal pedig összekapcsolta őket a közös cél: a terrorista szervezet megsemmisítése.

A korábban az Iszlám Állam uralma alatt álló iraki és szíriai területek felszabadítását követően azonban ez a tényező elvesztette egykori fontosságát. Akárcsak a fizikában, a nemzetközi kapcsolatokban sem létezhet sokáig légüres tér, főleg, ha léteznek olyan aktorok, amelyek képesek betölteni azt. Ennek megfelelően a térségben érdekelt regionális hatalmak, államok, illetve nem állami szereplők jelenleg is küzdenek egymással, hogy a lehető legtöbb területre és befolyásra tegyenek szert az iraki–szíriai hadszíntéren. Irán kiváló helyzetben van, hogy maximális nyereséget könyvelhessen el befolyási övezetében, törekvése azonban jelentős pénzügyi erőforrásokat és politikai tőkét igényel – ezek biztosításához azonban stabil és prosperáló hátországra van szüksége. Ahogy az előzőekből is kitűnik, Iránban a pénzügyi helyzet gyorsan politikai instabilitáshoz vezethet. A teheráni rezsim szempontjából különösen aggasztó lehet, hogy a mostani tüntetéshullám jelezte, akár átfogó gazdasági válság nélkül is mobilizálható több tízezer ember.

A külső tényezők, amelyekkel idén Iránnak befolyási övezetében meg kell birkóznia hat problémacsoportra terjednek ki. Az elsőt az iráni befolyás visszaszorítását célzó szaúdi lépések jelentik. Habár e törekvések tavaly Libanonban egy, a Hezbollah aláásását célzó sikertelen akcióhoz vezettek, a szunnita hatalom ilyen irányú tevékenysége a jövőben is folytatódni fog. Másodrészt Törökország, amelyet aggasztanak a déli határán jelentkező kurd aspirációk, jobban bele fog folyni a szíriai küzdelembe, potenciálisan gátolva ezzel az iráni érdekeket.

Harmadrészt maga az Aszad-rezsim is kihívást jelent, hiszen a szír vezetés nem kíván csupán egy iráni bábállamot vezetni. Ezzel kapcsolatban idén elsősorban az orosz jelenlét fog kiegyensúlyozó hatást gyakorolni, ezáltal pedig kihívást jelenteni Irán számára. Irak, amely már csak földrajzi közelsége miatt is az iráni befolyási övezet legfontosabb elemét képezi, tavaly sikeresen kerülte el a széthullást a kurdok függetlenség irányába tett lépéseinek meghiúsítása révén. A bagdadi kormány azonban igyekszik hatalmát tovább centralizálni, és a síita milíciák autonómiáját visszanyesni.

Törekvéseit viszont egyelőre nem koronázta siker, hiszen január 15-én, egy nappal annak megalakulását követően a milíciáknak sikerült megbuktatniuk az új iraki kormányt. Ezek a csoportok kulcsfontosságúak voltak az Iszlám Állam fölötti győzelem kivívásában, azonban a szunnita arabok szemében mind Irakon belül, mind az ország Öböl menti partnerei szempontjából fenyegetést jelentenek. Ez nem csupán a felekezeti ellentétek miatt van így, hanem azért is, mivel Irán, egészen pontosan az Iráni Forradalmi Gárda szövetségeseiként szolgálnak, és mint látható, akár a síita vezetésű iraki kormány stabilitását is alááshatják, amennyiben az együtt kíván működni déli szunnita szomszédjaival. Az ötödik kihívást Izrael jelenti, amelyet egyre jobban aggaszt a Golán-fennsík szíriai oldalán történő iráni erőkoncentráció.

Izrael rendszeresen hajt végre légicsapásokat az Aszadhoz lojális Hezbollah-kal, illetve iráni erőkkel szemben, amikor biztonsága szempontjából ezt szükségesnek tartja. Az iráni vezetés nem lehet biztos benne, hogy 2018-ban Izrael nem dönt úgy: a perzsa állam és szövetségesei jelenlétét egy, a szíriai oldalon kialakított biztonsági zónával szorítja vissza. Végezetül a hatodik problémát Donald Trump amerikai elnök jelenti, aki annak ellenére, hogy úgy döntött, fenntartja az Irán ellen az ország nukleáris programja miatt kiszabott szankciók felfüggesztését, kijelentette, ez volt az utolsó haladék, és amennyiben Teherán nem változtat politikáján, az Egyesült Államok kilép a nukleáris megállapodásból. A kérdés néhány hónapon belül újra felszínre fog kerülni, már csak azért is, mivel az Egyesült Államok igyekezni fog húzódozó európai partnereit is rábírni az Iránnal szembeni keményebb fellépésre, és mindent meg fog tenni, hogy a nukleáris megállapodásban lévő kiskapukat bezárja.

Ilyen nagyszámú külső fenyegetés mellett Iránnak mindenképp szüksége van arra, hogy az otthoni stabilitást biztosítani tudja. A közelmúlt tüntetései rámutattak, a teheráni vezetésnek nagyobb hangsúlyt kell fektetnie a hazai jóléti követelések kielégítésére. Ez pedig azt jelenti, hogy Irán előtt három választási lehetőség áll. Az első opció, hogy a kormány erőforrásokat csoportosít át a hazai gazdaság megerősítésére, és így kevesebb pénzt fordít az ország külföldi katonai és politikai tevékenységének finanszírozására. Ez azonban tovább növelné a régiós hatalmi vákuumot, amelyet így gyorsan betöltene a többi regionális hatalom, illetve nem állami szereplő, ezzel is károsítva Irán hosszú távú érdekeit. Alternatív esetben Teherán igyekezhet, hogy befolyási övezetében tevékenységét fenn tudja tartani. Ezzel viszont azt kockáztatja, hogy folytatódni fog a lakosság elégedetlensége amiatt, hogy a vezetés külföldi célkitűzéseit szem előtt tartva szórja el az állami pénzeket. Ebben az esetben természetesen tovább fokozódna az ország destabilizációja. A harmadik lehetőség, hogy Irán a nemzetközi közösség megnyerésével előmozdítja a külföldi beruházásokat – a Nyugattal szembeni enyhülést célzó politika azonban a keményvonalas politikai frakciók részéről belső ellenállást váltana ki Rouhani elnökkel szemben. A politikai vezetés számára végső soron nem létezik tökéletes választás az idei évben követendő stratégia tekintetében, így kizárólag arra törekedhet, hogy egy alapvetően rossz helyzetből a lehető legjobbat tudja kihozni.

 

A nyitókép forrása: Mazur Travel/Shutterstock

Regisztrálj és fizess elő, hogy hozzáférhess az általunk kínált összes tartalomhoz!

Kíváncsi vagy a kutatóink által írt legfrissebb anyagokra? Szeretnéd elsőként elolvasni az elemzéseket? Akkor regisztrálj most!

Szeretnél egy olyan platform előfizetője lenni, ahol minden tudást megtalálsz egy helyen? Ahol nem csak mélyelemzések, de exkluzív online rendezvények anyagaiba is bepillantást nyerhetsz? Akkor ne habozz, vásárold meg kedvezményes áron elérhető előfizetési csomagjaink egyikét!