Izrael: a politikai válságon túl, a konszolidáción innen

Izrael: a politikai válságon túl, a konszolidáción innen

2021.07  | Olvasási idő: 10 perc

Naftali Bennett június 13-i kormányalakítása két és fél éves belpolitikai válságot zárt le Izraelben. A koalícióalkotáshoz és Benjámin Netanjáhú hatalomvesztéséhez vezető politikai manőverek után azonban muszáj feltenni a kérdést: mennyire lesz képes a zsidó állam a hatalmi potenciáljának kiteljesítéséhez elengedhetetlen belső erőgyűjtése kihasználni a következő éveket? És vajon milyen lehetőségeket biztosít ez a folyamat Magyarország számára?

Naftali Bennett, az izraeli Jamina párt vezetője minden bizonnyal politikatörténeti csúcsot ért el azáltal, hogy csupán a parlamenti mandátumok 5%-ának a birtokában sikerült kormányfői pozícióra jutnia, miközben a két legnagyobb politikai frakció közül a Likud a képviselői székek 25%-át, a Jes Atid pedig 14%-át birtokolta. Bennett jobboldali pedigréjének fontos szerepe van abban, hogy az új nemzeti egységkormány az izraeli társadalomnak ne csak a bal-, de a jobboldali szavazóit is megfelelően képviselni tudja. A Bennett és Lapid között megszületett miniszterelnöki rotációs alku keretében más mechanikák is biztosítják, hogy az új izraeli kormány a nemzeti törésvonalakat áthidalva működhessen. Ezen alku legfontosabb eleme, hogy a kiemelt döntéseket hozó nemzetbiztonsági kabinetben a jobboldal hat az öthöz arányú többséghez jutott.

A koalíció által átfogott széles ideológiai spektrumon túl az új kormány kapcsán az etnikai és vallási dimenziókban történt változásokat is fontos hangsúlyozni. A Netanjáhú-kormányokra jellemző ultraortodox dominanciát felváltva most a zsidó vallás reform judaista, konzervatív judaista és vallásos cionista irányzatait képviselő pártok jutottak vezető szerephez. Hatalomra kerülésük mellett az állami és a társadalmi szféra teljességét érintő, újabb reformokra is számítani lehet. Az Egyesült Arab Lista révén ráadásul most először került be egy cionista pártoktól független arab politikai erő az izraeli kormánykoalícióba – ez a konzervatív muszlim arab politikai tömörülés immáron a végrehajtó hatalom képviselőjeként dolgozhat majd az arab izraeli polgárok érdekeiért.

A Bennett–Lapid-kormány összetételének további, magyar szempontból fontos vonása, hogy négy új miniszter is rendelkezik magyar gyökerekkel (név szerint Jáir Lapid külügyminiszter, leendő miniszterelnök, Beni Ganc védelmi miniszter, Merav Michaeli közlekedésügyi miniszter és Orit Farkash-Hacohen tudományos és technológiaügyi miniszter – közülük hárman egyébként a koalícióban részt vevő pártok vezetői is) . Ennek a tényezőnek a szerepét nem szabad túlértékelni, ugyanakkor a kapcsolatok jövőbeli fejlesztése során még fontos lehet.

 

Naftali Bennett, Izrael új miniszterelnöke
Forrás: Gil Cohen Magen/Shutterstock

Hogy mi várható az új kormánytól belpolitikai szempontból? Azt látni kell, hogy a Bennett–Lapid-kormány parlamenti felhatalmazása igencsak törékeny, a Knesszet százhúsz képviselőjéből mindösszesen hatvan szavazta meg a kormányalakítást (az Egyesült Arab Lista egyik képviselője tartózkodott, a Jamina egyik képviselője pedig ellenezte a kormány megalakítását). Tekintve, hogy a Knesszetben a legtöbb törvény elfogadásához elegendő a szavazatok relatív többségének megszerzése, a sikeres kormányzás a fenti körülmények között sem lehetetlen, azonban folyamatos és intenzív koalíciós egyeztetést kíván. Ennek megfelelően a kormány a munkája során egyelőre a legfontosabb, konszenzusos támogatást élvező ügyekre – így például a jóléti kérdésekre, a koronavírus utáni gazdasági helyreállításra vagy a társadalmi kohéziót erősítő intézkedésekre – összpontosít majd.

Emellett a minisztériumokon és más állami szerveken belül végzett nyugodt napi rutinmunka helyreállítása jelent majd érdemi változást az elmúlt két és fél év felfokozott, a belpolitikai válság által megbénított munkamenetével szemben. A koalíció legfontosabb prioritásai közé tartozik, hogy a két éve hónapról-hónapra megállapított állami büdzsét a most következő kettő évre előre lefektesse, a hivatalok élén álló tapasztalt szakemberek kinevezését meghosszabbítsa, illetve új, megbízható és hatékony szakértőket segítsen pozícióba. A fenti lépések elsősorban az izraeli polgárok jólétét szolgálják, ám lokális és globális jelentőséggel is bírnak, tekintettel a zsidó állam regionális hatalomként játszott szerepére.

Izrael ugyanis hetvenhárom éves fennállása során egy közel tízmilliós országgá fejlődött, és katonai, technológiai, valamint gazdasági szempontból is globális tényezővé vált. Netanjáhú tizenkét éves kormányzása alatt a zsidó állam számos tekintetben korszakos fejlődésen ment keresztül, ám regionális hatalmi potenciáljának további növeléséhez most több tekintetben is belső – a jogalkotási-bürokratikus, infrastrukturális, társadalmi és külpolitikai dimenziókat is érintő – konszolidációra van szüksége. Ezt adhatja meg az országnak a jelenlegi, mérsékelt ambíciókkal rendelkező, törékeny nemzeti egységkormány, hiszen az éppen törékenysége miatt kényszerül majd arra, hogy az Izrael előtt álló legfontosabb feladatokra fókuszálja az erejét.

A fentiekben említett első dimenzió, vagyis a jogalkotás terén legfőképpen a hatalmi ágak egyensúlyának újradefiniálásáról lesz majd szó, ez ugyanis az izraeli demokrácia visszatérő kérdése, mivel a jobboldal szerint a bíróságokat túlzott aktivizmus jellemzi, a baloldal szerint pedig ennek éppen az ellenkezője igaz. A kérdés nyugpontra juttatása az új kormány egyik kiemelt feladata lesz, ám a rendezés csak akkor lehetséges, ha azt nem szövi át úgy a napi politika, ahogyan az Netanjáhú kormányzása alatt történt, amikor a miniszterelnök ellenfelei és támogatói egyaránt átpolitizálták a témát.

A társadalmi dimenzió azt jelenti, hogy a kormánykoalíció pártjai célul tűzték ki a már említett, zsidó valláson belüli irányzatok közötti viszony átalakítását – ez belpolitikai, ugyanakkor a zsidó diaszpóra globális jelenléte miatt egyben külpolitikai kérdés is. Noha a koalíciót alkotó minden egyes erő más-más vízióval rendelkezik a kérdés rendezésével kapcsolatban, abban mindannyian egyetértenek, hogy a Netanjáhút támogató ultraortodox pártok által kiharcolt privilégiumokat fel kell számolni. Törekvéseik keretében a baloldali és centrista pártok céljának megfelelően a zsidó intézményeket a reform és konzervatív judaista irányzatoknak megfelelően reformálnák meg, illetve a fontos pozíciókba nemzeti érzelmű, elkötelezetten cionista rabbikat neveznének ki. A fenti lépések elősegítenék az ultraortodox társadalmi szektor privilégiumainak lebontását, így annak a gazdasági és katonai életbe történő nagyobb fokú integrációját, ezáltal pedig megnövelnék az állam hatalmát is.

Az Egyesült Arab Listának az arab polgárok integrációját elősegítő célkitűzései ugyancsak közvetlenül a zsidó állam erejét fogják növelni, mivel az ultraortodoxok mellett az arab közösség tagjai azok, akik a nem ultraortodox zsidó többségi társadalomnál kisebb arányban vesznek részt a munkaerőpiacon és az innovációban. Az új kormány programjának a fent említett infrastrukturális dimenzió fejlesztése is meghatározó eleme. Ez a lemaradt közösségeket új közlekedési útvonalak, kórházak, iskolák és rendőrőrsök építésével, továbbá mezőgazdasági és energetikai beruházásokkal segítené, emellett pedig egy, még a korábbiaknál is fenntarthatóbb és zöldebb Izraelt eredményezne.

A nemzeti egységkormány tagjait tehát számos különféle motiváció jellemzi, a különböző ideológiai álláspontok azonban végső soron mind az állam hatalmi potenciáljának kiteljesítését fogják eredményezni, még akkor is, ha közvetlen céljuk nem ez. Az egész folyamatnak pedig, amennyiben a következő néhány év során fennakadások nélkül kiteljesedhet, messzemenő kül- és biztonságpolitikai hatása lesz a közel-keleti régióban, sőt, azon túl is.

Tel-Aviv, a zsidó állam üzleti központja
Forrás: The World in HDR/Shutterstock

Ugyan számos helyen lehet azt olvasni, hallani, hogy az izraeli kormány balra tolódott, ennek az ország külpolitika prioritásaira nem lesz jelentős hatása, hiszen az eddigi célok megmaradnak, és az új vezetés alatt csak a megközelítés, az eszközök és a hangnem változik majd meg. A nagystratégia szintjén az állandóságot az garantálja, hogy a koalícióban meghatározó szerepet játszanak a jobboldali pártok, illetve hogy az izraeli cionista baloldal külpolitikai alapvetései nagyon hasonlóak a mérsékelt jobboldali erők által vallottakhoz, így a Netanjáhú-féle Likud álláspontjához is. Az izraeli külpolitika a jelenlegi zsidó állam esetében több évtizedre, a zsidóság esetében pedig több évezredre visszatekintő fenyegetettségből eredően messzemenően biztonságorientált, a katonai logika szerint meghatározott gondolkodási és tervezési sémák szerint működik. A nagystratégia fő célja hármas: megerősíteni az Egyesült Államokkal ápolt kapcsolatot, elmélyíteni az ország nemzetközi, ezen belül pedig a regionális partnerségi hálózatát, valamint elhárítani az ország ellen irányuló külső – elsősorban iráni – fenyegetés minden formáját.

Ha Izrael Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolatait vizsgáljuk, elmondható: Netanjáhú kiemelkedően jó viszonyt ápolt Donald Trumppal, emiatt pedig Izrael számos előnyben részesült a megelőző elnöki ciklus alatt (példaként elég csak Jeruzsálem fővárosként való vagy Izrael Golán-fennsík feletti szuverenitásának elismerésére, illetőleg az Ábrahám-megállapodásokra gondolni). A jelenlegi koalíció ezt a kapcsolatot kívánja újrakalibrálni, ezúttal viszont a Biden-kormányzattal, mégpedig úgy, hogy megerősítené a Demokrata Párttal ápolt viszonyt, és visszaszorítaná azt az egyoldalú, Republikánus Párthoz való kötődést, amely a Netanjáhú-kormányok alatt jellemezte az országot.

Bár az Egyesült Államok jelenti számára a legfőbb szövetségest, Izrael széleskörű partnerségi hálózatot tart fenn, és ennek Oroszországtól kezdve Kínán és Indián át az európai államokig sok szereplő a tagja. A Netanjáhú-éra legfontosabb eredményei közé tartozik az is, hogy megerősítette az Izraelből három irányba induló regionális együttműködési rendszereket: a Kelet-Mediterráneumban Görögország és a Ciprusi Köztársaság, délkelet felé pedig az Arab-öböl arab államai irányában, illetve Afrika esetében a Marokkó és Szudán által övezett széles sávban. Az utóbbi két folyamatot betetőző nagyszabású washingtoni ceremóniák után jelenleg a bepolitikai folyamatokhoz hasonlóan itt is a csendesebb építkezés szakasza köszönt majd be – ám ez nem jelenti azt, hogy a most következő munka ne bírna relevanciával. A jelenlegi ciklus alatt kerülhet ugyanis sor az említett országokkal történő valódi együttműködés kiépítésére, a közvetlen repülőjáratok elindítására és azoknak a munkalátogatásoknak a rendszeresítésére, amelyek ugyan nem mindig kerülnek a nemzetközi figyelem középpontjába, mégis fontos lépéseket jelentenek a kapcsolatok elmélyítésének irányában.

Végezetül a (nem hivatalos) izraeli katonai stratégia semmit nem fog változni az új kormány alatt, ugyanolyan regionális asszertivitás fogja jellemezni, mint eddig, így továbbra is a korai előrejelzés, az elrettentés és a döntő győzelem doktrinális pillérjeire fog épülni, a védelmi pillér pedig (paradox módon) továbbra is csak kiegészítő szerepet játszik majd benne. Erre Beni Ganc védelmi miniszter jelenlegi pozíciójában történő megtartása, valamint Aviv Kohavi vezérkari főnök kinevezésének újabb legalább egy évvel való meghosszabbítása jelenti a garanciát. Izrael mindent meg fog tenni, hogy az iráni nukleáris programot lassítsa, legyen szó titkosszolgálati műveletekről, szabotázsakciókról, célzott likvidálásokról vagy konvencionális katonai csapásokról. A perzsa ország regionális klienseit emellett a Libanontól Iránig terjedő szárazföldi, továbbá az Indiai-óceán nyugati felén lévő tengeri területeken is igyekszik majd elrettenteni és felőrölni.

Jáir Lapid, Izrael külügyminisztere, aki a koalíciós alku értelmében két év múlva a mostani miniszterelnök helyére léphet
Forrás: Gil Cohen Magen/Shutterstock

Befejezésül pedig arra a bevezetőben feltett kérdésre válaszolnék, hogy miként is hatnak a fenti folyamatok és dinamikák Magyarországra. Azt leszögezhetjük, hogy katonai szempontból Izrael kiszámítható aktor marad, még ha ez a kiszámíthatóság azt is jelenti, hogy az ország folyamatosan alacsony intenzitású konfliktusban áll majd az őt érő regionális fenyegetések miatt. A zsidó állam ezzel együtt az új kormány alatt is az európai délkeleti szomszédság aktív résztvevője marad – nincs szó tehát arról, hogy a térségben olyan kül- és biztonságpolitikai vákuum alakulna ki, amely fenyegető tényezőt jelentene Európa számára. A konszolidációs időszak viszont a Netanjáhú-éra nagyléptékű külső kezdeményezéseivel szemben bizonyos mértékű befelé fordulással fog együtt járni.

Ennek ellenére a most soron következő időszak nagy lehetőségeket rejt Izrael régi partnerei, így Magyarország számára is. Mivel a zsidó állam gazdasága továbbra is túlhevült, célja, hogy az ott felhalmozódott tőkét és technológiát a magasabb megtérülési rátát és új üzleti lehetőségeket ígérő piacokon fialtassa. Ez a törekvés azonban nem csak Közép-Kelet-Európára, hanem a világ más feltörekvő gazdasági térségeire is lehetséges célpontként tekint, így Budapestnek mindenképpen ki kell használnia azokat az előnyeit, amelyekkel ide tudja csábítani az izraeli befektetéseket. Az egyik ilyen előnyt a V4-eken belül betöltött szerepe jelenti, és az, hogy a sajnálatosan megromlott és jelenleg hűvös lengyel–izraeli viszony miatt térségünkben az izraeliek a magyar szereplőkkel ápolt kapcsolatot preferálják.

Fontos lehetőség továbbá az is, amire már korábban is utaltam, nevezetesen hogy az új kormány négy tagja is magyar gyökerekkel rendelkezik, és mindannyian fontos, Magyarország szempontjából lényeges stratégiai pozíciókat töltenek be. Fontos hangsúlyozni, hogy ezek a politikusok már eddig is az izraeli politikai élet kulcsszereplői voltak, azonban a miniszteri, miniszterelnöki székben olyan döntéseket hoznak majd meg, amelyek kulcsfontosságú technológiákat, tőkét és egyéb erőforrásokat biztosíthatnak Magyarországnak. Természetesen ez fordítva is igaz, mivel magyar szempontból sem irreleváns, ha egy-egy tárgyalópartnerének van magyar kötődése. A fejlődő kapcsolatban Magyarország kiváló európai lokációt, magas nívójú partnerintézményeket, fejlesztési projekteket, ezen keresztül pedig tudást, profitot és – ami az izraeliek számára kiemelten fontos – biztonságos környezetet nyújthat.

Azt is számításba kell venni azonban, hogy a magyar történelmi emlékezet második világháborúra vonatkozó elemeinek belpolitikai tárgyalása mostantól a világ egyik vezető hatalmát irányító politikai elit tagjait közvetlenül is érinti majd. Különösen igaz ez Jáir Lapidra, aki számára meghatározó emléket jelentenek édesapjának a vészkorszak alatti Budapesten átélt élményei. Ennek tükrében el kell kerülni, hogy Jeruzsálemben negatív reakciókat váltson ki egy-egy Magyarországból érkező hír, hiszen egy ilyen magyar–izraeli vita akár a nyugati fővárosokban is diplomáciai-politikai károkat okozhat Budapest számára.

Összességében tehát jelenleg egy politikatörténeti szempontból izgalmas folyamat zajlik Izraelben: ez kül- és biztonságpolitikai veszélyeket nem, lehetőségeket azonban annál inkább tartogat a nemzetközi partnerek, így Magyarország számára is. Az új kormány stabilitása természetesen nem garantált, a jelenlegi állapot ennek ellenére mindenképpen megnyugtatóbb, mint az elmúlt két és fél év belpolitikai káosza volt. A Bennett–Lapid-kormány lépései a következő hónapokban egy nagymértékben újjászervezett Izraelt eredményeznek majd, a nemzetközi szereplőknek pedig mindenképpen szükséges lesz ezzel a változással kalkulálniuk, és élniük kell az ennek következtében megnyíló lehetőségekkel.

Regisztrálj és fizess elő, hogy hozzáférhess az általunk kínált összes tartalomhoz!

Kíváncsi vagy a kutatóink által írt legfrissebb anyagokra? Szeretnéd elsőként elolvasni az elemzéseket? Akkor regisztrálj most!

Szeretnél egy olyan platform előfizetője lenni, ahol minden tudást megtalálsz egy helyen? Ahol nem csak mélyelemzések, de exkluzív online rendezvények anyagaiba is bepillantást nyerhetsz? Akkor ne habozz, vásárold meg kedvezményes áron elérhető előfizetési csomagjaink egyikét!