Kioltott lámpás

Kioltott lámpás

A marokkói elnökválasztás

2021.12  | Olvasási idő: 15 perc

Az arab tavasz 2011-es eseményei óta Marokkó politikai színterén egészen idén őszig nem következett be jelentős változás. A szeptemberi parlamenti választások azonban új fejezetet nyitottak az ország politikájában. Az utolsó nyíltan iszlamista alapokon működő párt, a Muszlim Testvériséghez is közel álló Igazság és Fejlődés Pártja ugyanis nem tudta újból meggyőzni a marokkói választókat. Az országban fennálló kritikus állapotokat tovább fokozta a koronavírus-világjárvány okozta gazdasági válság, valamint a politikai reformok közel egy évtizede tartó hiánya. Az idei választások tükrében mindezen problémákra immáron az új, a korábbinál liberálisabb kormánypártnak kell megoldást találnia.

2021. szeptember 8-án tartották meg Marokkóban a parlamenti választásokat, amelyen – a koronavírus-járvány miatti szigorú egészségügyi intézkedések ellenére – a szavazásra jogosultak több mint 50%-a járult az urnák elé. Ilyen magas részvételi arányra 2002 óta nem volt példa. A szavazáson való részvétel nagyon megosztó kérdés a marokkói társadalomban. A választások értelmét megkérdőjelezők elsődleges érve az, hogy a fontos politikai kérdésekben mindig a király, VI. Mohammed dönt, a nép akaratának pedig végső soron semmi jelentősége nincs. Az ellenkező véleményen lévők azonban hisznek a rendszer megváltoztatásának lehetőségében, valamint abban, hogy reális esély van egy olyan kormányfő hatalomra kerülésének, aki képes nagyobb egyensúlyt teremteni a kormány és a palota között.

Az 1999 óta hatalmon lévő VI. Mohammed marokkói király politikai hatalmának ellensúlyozását jelentősen megnehezíti az ország pártrendszerének fragmentáltsága. Azonban, míg a legtöbb arab országban elsősorban a világi és a vallásos tengely mentén válnak el egymástól a pártok, addig Marokkóban érdekes ellentmondás szemtanúi lehetünk. Az országban ugyan tiltják a tisztán vallási alapokon szerveződő pártok megalakulását, mégis egy, a Muszlim Testvériség helyi ágának tartott párt, az Igazság és Fejlődés Pártja (Parti de la Justice et du Développement, PJD) volt kormányon az elmúlt tíz évben. A világi pártok sem teljesen mentesek a vallási ideológiától, hiszen ezen szerveződések elsősorban anti-iszlamista vagy épp PJD-ellenes politikát folytatnak.

A PJD-vel szemben jelenleg érzékelhető társadalmi ellenszenv kiváltó okai egészen 2011-ig nyúlnak vissza. A párt megítélésén sokat rontott az a tény, hogy éppen az arab tavasz kirobbanásának évében került először kormányra. Marokkóban az arab tavasz eseményei a Február 20-a Mozgalom létrejöttével kezdődtek meg. Más országokkal szemben Marokkóban az események elsődleges célja nem a rendszer megváltoztatása vagy az államfő elűzése volt, hanem a szükséges reformok mielőbbi bevezetése. A PJD ekkoriban jól navigált a királyi udvar és az elégedetlenkedő nép között, mert míg az egyik oldalról nyíltan támogatta az új alkotmányt és a király hatalmának „bebetonozását”, addig a párt fiatalabb tagjai részt vettek az utcai tüntetéseken is. Így minden eshetőségre fel tudtak készülni: egyrészt kivívták a palota szimpátiáját, másrészt a reformokat sürgető nép támogatása is rendelkezésükre állt.

A 2011 óta eltelt egy évtized során azonban a fokozatosan felszínre kerülő belső konfliktusok – a külső befolyásoló tényezők mellett – tovább fokozták a pártegység megbomlását. Az egyik legjobb példa erre a párt akkori miniszterelnökének, Abdelíla Binkíránnak 2017 tavaszán bekövetkező lemondása, amely után egyértelművé vált, hogy az arab tavasz után hat évvel már nem nyerhet egy ennyire iszlamista alapokon nyugvó párt harmadjára is. Mindemellett a 2021-es parlamenti választásokat megelőző időszakban a marokkói nép többszörösen csalódott a PJD-ben, többek között a koronavírus-világjárvány okozta gazdasági válság és a súlyos munkahelyhiány miatt. Az országban szeptember végéig közel 940 000 koronavírussal fertőzött beteget regisztráltak, és mintegy 14 500 ezzel kapcsolatos halálesetről számoltak be. Járványkezelés szempontjából ugyan eleinte meglehetősen hatékonynak bizonyultak a kormány olyan intézkedései, mint például a kijárási tilalom vagy a határok lezárása, azonban mindezek nyomán nagyon hamar megjelentek a gazdasági válság első jelei. Az egyik legégetőbb problémává a munkanélküliség vált, ami különösen a vidéki területeket sújtotta: a járvány kezdete óta – csak vidéken – körülbelül 5 000 000 ember veszítette el az állását. Emellett a Marokkóban stratégiai ágazatnak számító, az ország GDP-jének 6,4%-át kitevő turizmust érintette legsúlyosabban a kialakult helyzet. 2020 és 2022 között ez a szektor várhatóan 14 milliárd dollár veszteséggel számolhat. Megfelelő gazdaságélénkítő intézkedések hiányában azonban ezek a problémák a járványhelyzet enyhülésével sem csillapodtak.

Nem véletlen tehát, hogy a szeptemberi választások során a PJD több mint 100 parlamenti mandátumát veszítette el, és mindössze tizenhárom széket tartott meg. A választásokat megnyerő párt, az RNI (Rassemblement National des Indépendants) egyik fő programpontja pedig pontosan a munkahelyteremtés volt, amelynek révén a járvány hatására bekövetkezett gazdasági hanyatlás visszafordítására törekedtek. A párt célkitűzései között szerepel továbbá a tanári fizetések növelése, valamint egy stabil nyugdíjrendszer kiépítése is. Az RNI élén álló Azíz Akhannús szintén nem ismeretlen a marokkói politikában: 2007-től egészen idén októberig a mezőgazdasági miniszteri posztot töltötte be, 2016 óta pedig az RNI élén áll. VI. Mohammed király mindig is kedvelte őt, hiszen benne a sikeres üzletember és a politikában aktívan résztvevő miniszter képe egyaránt testet ölt. Akhannús ugyanis Marokkóban a harmadik, Afrikában pedig a tizenötödik leggazdagabb ember, aki olyan ágazatokban érdekelt, mint az olaj, a földgáz vagy a kommunikációs hálózatok. Bár ezek alapján nem meglepő, hogy Akhannús a király, illetve a marokkói üzleti elit számára is tökéletes választás, ennél nagyobb teljesítmény, hogy képes volt elnyerni a lakosság támogatását is. A maximális 395 mandátum közül pártja kilencvenhét helyet szerzett meg a parlamentben.

A 2011 óta életben lévő szabályozás szerint a királynak kötelezően azt a pártot kell felkérnie kormányalakításra, amelyik a legjobban teljesített a választásokon. Bár az RNI által megszerzett kilencvenhét mandátum kifejezetten soknak számít, mégsem bizonyult elegendőnek a parlamenti többséghez. Így Akhannús következő nagy feladata az volt, hogy megállapodjon más pártokkal a kormányalakításról. Erőfeszítéseit siker koronázta, így 2021. szeptember 22-én felállt az új marokkói kormány. A koalícióban résztvevő másik két párt – a liberális-monarchista PAM (Parti Authenticité et Modernité) és a konzervatív PI (Parti de l’Istiqlal) – szintén az élen végeztek a választásokon: a PAM nyolcvankettő, a PI pedig hetvennyolc parlamenti ülőhelyet szerzett. A koalíciókötést érintő döntését Akhannús azzal indokolta, hogy a két említett párt programja sok átfedést tartalmaz a szociális és gazdasági célkitűzések terén az RNI elképzeléseivel, a koalíció ebben a formájában pedig tükrözi a választók preferenciáit.

Szavazatot leadó marokkói nő a választáson.
Forrás: Monir Abderrazzak/Shutterstock

A hanyatló PJD és az RNI felkészültsége között már a kampányidőszak során is érzékelhető volt az a hatalmas szakadék, amit a választások eredményének tükrében a PJD élén álló Saadeddín Utmání nem tudott idejében áthidalni. Az RNI már nagyon korán, 2019 őszén elkezdte a „száz nap, száz város” elnevezésű kampányát, amellyel főként a kis és közepes méretű marokkói városokat célozta meg. A kampány keretében a párt rendkívül aktívvá vált a közösségimédia-felületeken, így rengeteg fiatalabb szavazót sikerült elérnie. A „száz nap, száz város” elsődleges célja volt feltérképezni, hogy a kisebb városok lakossága számára mik a legégetőbb politikai kérdések. A PJD ezzel szemben olyannyira lemaradásban volt a kampányidőszakban, hogy csupán a választások előtt egy héttel ismerte fel, hogy nem sikerült minden választókerületben képviselőjelöltet állítania. Az egykori kormánypárt vereségének okai közé sorolható továbbá a Muszlim Testvériség szerepének csökkenése a régióban a korábbi egyiptomi elnök, Muhammad Murszí 2013-as egyiptomi bukása után. Mindez rávilágított, hogy egy erős központi párt – jelen esetben a Muszlim Testvériség – nélkül a hozzá közel álló kisebb pártok nem tudnak sokáig fennmaradni. Így a PJD 2017-ben a kormányválság következtében kénytelen volt engedni iszlamista elveiből, csökkentve ezzel integritását. A választások előtt pár nappal, amikor már egyértelműen érzékelhető volt a párt népszerűségének csökkenése, ennek elfogadása helyett azzal kezdtek el védekezni, hogy az új választási rendszer egyszerűen nem kedvezett nekik. Pedig egyértelmű volt, hogy az ekkor már tíz éve tartó kormányzásuk során jelentősen vesztettek népszerűségükből, és a marokkói nép már nem az ő kezükben látta a megoldás kulcsát.

Az új választási rendszert 2021 márciusában fogadta el a marokkói parlament, amelynek lényeges újítása volt, hogy a szavazatokat az összes regisztrált szavazó számához mérten kezdték el számolni, nem pedig csupán az érvényes szavazatot leadók között. Az új szabályozást az idén őszi választások során alkalmazták először, de már bevezetésekor erősen ellenezte a PJD, megérezve, hogy ezzel kiszorul majd a parlamentből.

A marokkói parlament
Source: posztos/Shutterstock

Marokkó politikai jövőjét illetően valószínűleg nem következik be radikális változás a közeljövőben. Ennek egyik legfőbb oka, hogy továbbra is a király szava áll mindenek felett, ami az ország külpolitikáját tekintve különösen igaz. A PJD kormányzása alatt kialakított viszonyrendszer – így az alapvetően konszolidált hozzáállás Izraelhez és az arab világhoz, illetve az Európai Unióval fenntartott jó kapcsolat ápolása – kifejezetten stabilnak tűnik, és VI. Mohammed külpolitikájának változatlansága esetén várhatóan nem is következik majd be jelentős fordulat ezen a területen. Az RNI élén álló Akhannús gazdasági kompetenciájából kiindulva egyedül a gazdasági dimenzióban feltételezhető jelentősebb változás. A kormányfő már megtette az első lépéseket a marokkói gazdaság fellendítésének érdekében. A napokban bejelentette egy új márka megteremtését Morocco Now néven, amellyel Marokkót a jövőben világszínvonalú ipari- és exportplatformként pozícionálnák a külföldi befektetések ösztönzésével. Az új miniszterelnök emellett feltehetően igyekszik majd kiaknázni Marokkó Afrikában betöltött kiemelt szerepét a gépjárműgyártás területén, és elérni, hogy az iparágból származó bevételek 2022-re a GDP 24%-át tegyék ki.

Továbbra is kérdéses marad azonban, hogy a hatalomra kerülő párt milyen mértékben fogja előmozdítani az egyensúly kialakulását a király és a kormány között. Elnézve, hogy Akhannús milyen közel áll a palotához és VI. Mohammedhez, annak is fennáll a lehetősége, hogy a jó viszonyt nem feltétlen arra fogja felhasználni, hogy a népnek kedvezzen, hanem arra, hogy megtartsa a már korábban kialakult előnyös pozícióját és közvetítő szerepét. Mindenesetre az kétségtelen, hogy a marokkói választások ezúttal is okoztak meglepetést, és látva a lakosság elszántságát a korábbi kormány leváltására, igaznak mondható az RNI-nek tulajdonított kijelentés: “A demokrácia győzelme a királyságban.”

 

A nyitókép forrása: Niyazz/Shutterstock

Kapcsolódó tartalom

2021 Scottish Election

The Success of Pro-Independence Parties Renew Claims for Constitutional Reforms in the United Kingdom

German Federal Election 2021:

What’s next for Europe? An Italian perspective

Regisztrálj és fizess elő, hogy hozzáférhess az általunk kínált összes tartalomhoz!

Kíváncsi vagy a kutatóink által írt legfrissebb anyagokra? Szeretnéd elsőként elolvasni az elemzéseket? Akkor regisztrálj most!

Szeretnél egy olyan platform előfizetője lenni, ahol minden tudást megtalálsz egy helyen? Ahol nem csak mélyelemzések, de exkluzív online rendezvények anyagaiba is bepillantást nyerhetsz? Akkor ne habozz, vásárold meg kedvezményes áron elérhető előfizetési csomagjaink egyikét!