Klimatikus változások mint a fegyveres konfliktusok ugródeszkái?

Klimatikus változások mint a fegyveres konfliktusok ugródeszkái?

A jemeni és tunéziai állomás

2019.02  | Olvasási idő: 5 perc

Az éghajlatváltozás okozta konfliktusokat feldolgozó kutatói cikksorozatunk negyedik része a jemeni, valamint a tunéziai „arab tavasz” eseményeit járja körül a már korábban bemutatott, történelmi mértékű aszály perspektívájából. Ez a Közel-Keletet sújtó kíméletlen szárazság komoly szerepet játszott a 2010–2011-re felgyülemlett, forradalmakat generáló társadalmi és gazdasági elégedetlenségek kialakulásában. Vajon hogyan lelhető fel a vízhiány egy demokratikus ébredésként számon tartott arab felkeléshullám hátterében?

shutterstock_1042277293m.jpg

Forrás: Shutterstock

Cikksorozatommal egy olyan rendhagyó perspektívát kívánok felvillantani olvasóink számára, mely egészen új oldalról világítja meg az „arab tavasz” eseménysorát, fényt derítve az eddig rejtve maradó, ám az események megértéséhez elmaradhatatlanul fontos lehetséges kiváltó okokra. A korábbi részekben már sor került az egyiptomi és a szíriai eset tanulmányozására, most pedig ezekhez hasonlóan meg kívánom vizsgálni a tunéziai és a jemeni helyzetet is.

Az „arab tavasz” kirobbanását a tunéziai Mohamed Bouazizi öngyilkosságához szokták kötni; ő az elnyomó és igazságtalan rendszer hatására 2010 decemberében felgyújtotta magát Tunisz egyik külvárosi kerületében. Az utcai árus tette lehetett tehát az a szikra, amely az addig felgyülemlett feszültségek robbanásához vezetett. Érdemes azonban megvizsgálni, hogyan is mélyülhetett el ekkorra ilyen mértékben a kilátástalanság.

Az Old World Drought Atlas paleoklimatológiai adatai alapján történelmi jelentőségűnek tekinthető aszály Tunéziában is drasztikus következményekkel járt. A 2000 és 2008 között tomboló szárazságnál évszázadok óta nem volt súlyosabb az észak-afrikai országban. A 2000–2002-es időszakban olyan mértékben csökkent az egy főre jutó ivóvíz mennyisége, hogy több nagyvárosban korlátozni kellett a vízhez való hozzáférést. Mindezt nagymértékben súlyosbította a 20. század második fele során a térségben megkezdődött drámai népességrobbanás, ugyanis ebben az időszakban Tunézia is jelentős népességnövekedésen ment keresztül. Az 1960-as években négymillió lakost számláló országot 2010-ben már több mint tízmillióan lakták, s ez a hirtelen gyarapodás egyre csökkenő vízellátással járt együtt. A kezdeti meteorológiai szárazság hidrogológiai következményei végül mezőgazdasági aszályhoz vezettek, vagyis a csapadékmennyiség drasztikus csökkenése következtében fellépő súlyos vízhiány a mezőgazdaságban is kritikus következményekkel kezdett járni.

Az „arab tavasz” kirobbanását jelző tüntetéssorozatot gyakran ábrázolják a kezükben kenyérrel az utcára vonuló, lázadó lakossággal. Ez a jelenet a drámai mértékben megemelkedő élelmiszerárakat szimbolizálja, az pedig a termelés súlyos visszaesésére vezethető vissza. Tunéziában ugyanis az aszály hatására a gabonatermelés 1999 és 2002 között kevesebb mint a felére zsugorodott, és hasonlóan súlyos csökkenés figyelhető meg a 2008-as időszakban is. Az ebből fakadó importkényszer, valamint a gazdasági világválság okozta rendkívüli gabonaáremelkedés tehát elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy kereskedelmi egyensúlyvesztéshez vezessen az ország mezőgazdaságában, hiszen míg 1999-ben a szektor az ország GDP-jének több mint 10%-át, addig 2008-ban már csak 7,8%-át adta.

A makroökonómiai hatásokon túl azonban a társadalmat is jelentős mértékben érintették a mezőgazdasági aszály következményei, a vizsgált periódusban ugyanis ez a szektor biztosította a vidéki lakosság megélhetésének 33%-át, illetve a teljes lakosság megélhetésének 16%-át. A többéves szárazság hatására hirtelen bekövetkező nagymértékű terménykiesés azonban a munkalehetőségek fokozatos elvesztéséhez vezetett, ennek hatására pedig egyre növekedett a városokba irányuló migráció. A vidéken kirobbant tüntetések és megmozdulások így hamar átterjedtek a városokra is, ahol ekkorra már szintén kiéleződtek a feszültségek a magas élelmiszerárak, a munkanélküliség, valamint a migráció következtében egyre mélyebbé váló egyenlőtlenségek, illetve a fokozódó társadalmi heterogenitás hatására.

640px-Tunisia_Unrest_-_VOA_-_Tunis_14_Jan_2011_.jpg

Tüntető tömeg Tunisz utcáin
Forrás: Wikimedia Commons, szerző: VOA Photo/L. Bryant, licenc: közkincs

Jement illetően a helyzet talán még kritikusabb képet fest, az ugyanis az Arab-félsziget legszegényebb és vízforrásokban is leginkább szűkölködő, tehát többszörösen kiszolgáltatott országa. A helyzetet itt is igen kiélezetté tette a korábbi drasztikus népességrobbanás ténye, ugyanis a 20. század közepe és 2011 között az ország lélekszáma a drámai szegénység ellenére megötszöröződött. A régióban is kiemelkedő mértékű népességrobbanással párhuzamosan azonban az ország víztartaléka folyamatosan csökkent. Az egy főre jutó éves vízmennyiség mára már jóval a kritikus érték alatt található. Az ország fő víztartalékát a felszín alatti vizek jelentik, ezek viszont több helyütt kezdenek teljesen kimerülni. Az itt lakók túlélését már így is fenyegető krízishelyzetet tovább fokozta a 2000-es évek elejétől a Közel-Keletet sújtó történelmi jelentőségű aszály, ez ugyanis 2007 és 2009 között Jement is elérte.

2012-ben az egy főre jutó megújuló belső édesvízi erőforrás-tartalék alig volt több mint 84 köbméter, s a talajvízszint is évről évre rohamosan csökken. A kritikus aszály mindezt csak tovább fokozta, ugyanis ha nincs csapadék, akkor a források is egyre jobban elapadnak Ennek következtében a mezőgazdaság is súlyosan megsínylette a kíméletlen szárazság következményeit. Az ország lakosságának 70%-át kitevő földművesek a szinte lehetetlenné váló életkörülmények következtében földjeik és állataik eladására kényszerültek. A gazdák eleinte csak néhány jószágtól váltak meg, hogy takarmányt tudjanak vásárolni a megmaradt állatállomány számára, azonban a súlyos aszály hatására a takarmány ára a háromszorosára nőtt, miközben az állatok eladási ára szinte a felére esett vissza. Az egyre súlyosbodó körülmények miatt egyre több jószág pusztult el, s a hiány hatására a megtermelt növények ára az egekbe szökött. A mezőgazdaságban dolgozók aránya a 2000-ben mért 50%-ról 2010-re alig a felére, 24%-ra csökkent. Ezek az emberek – akárcsak Egyiptomban, Szíriában vagy Tunéziában – otthonaik elhagyására kényszerültek, hogy megélhetést találjanak maguk és családjuk számára, így legtöbbjük a városokban próbált boldogulni.

Makroszinten tehát az ország egyre nagyobb mértékben szorult élelmiszerimportra. Azonban Jemen is áldozatául esett a 2008-as gazdasági világválság drasztikusan megemelkedő árainak, ez pedig tovább fokozta a lakosság elégedetlenségét. A kilátástalanság gyúlékony talaján a Tunéziában és Egyiptomban kirobbant lázadások példája jelenthette a szikrát a jemeni lakosság számára. A munkanélküliségtől, élelmiszer- és vízhiánytól szenvedő nemzet a problémákat megkérdőjelezhető módon kezelő politikai vezetésben találta meg a bűnbakot, s a többi országhoz hasonlóan az utcára vonult.

shutterstock_1292444515.jpg

Az emberek mindennapos küzdelme a tiszta ivóvízért Jemenben
Forrás: Shutterstock

Kutatói cikksorozatomban arra kívántam rávilágítani, hogy az arab tavasz felkeléshullámát kiváltó közvetlen okok mögött további tényezők is megbújhatnak. Erre jó példa a történelmi jelentőségű aszály révén a „fenyegetéseket felerősítő” klímaváltozás. Látható, hogy a 2000-es évek elején beköszöntő, s az „arab tavasz” megmozdulásainak kirobbanása idején tetőző többéves szárazság a vizsgált országok mindegyikében kritikus helyzetet idézett elő. A lázadások teljesen felforgatták a Közel-Keletet, s egy olyan szerteágazó folyamatot indítottak útjára, melynek hatásai és következményei mind a mai napig érzékelhetőek.

Munkámmal arra kívántam felhívni a figyelmet, hogy bármennyire is képes új csúcsokat meghódítani a technológiai fejlődés által, és bármennyire is kitolja a civilizációs evolúció határait, az embernek az alapvető igényei mindig ugyanazok maradtak az évszázadok során: víz, élelem, biztonság és túlélés. Ezek megléte kölcsönös bizalmat szül az állam és annak népe között, azonban ha ezek közül bármelyik veszélybe kerül, a lakosság bizalmatlanná válhat, s gondjaiért könnyen azt a kormányzatot teheti felelőssé, amelyik elvileg a létfenntartáshoz szükséges alapvető eszközöket biztosítja számára. Ha azonban ez a kölcsönös egymásra utaltság megbomlik, a nép könnyen felkelhet, hogy megpróbálja a „bűnösnek” tartott vezetést eltávolítani.

Regisztrálj és fizess elő, hogy hozzáférhess az általunk kínált összes tartalomhoz!

Kíváncsi vagy a kutatóink által írt legfrissebb anyagokra? Szeretnéd elsőként elolvasni az elemzéseket? Akkor regisztrálj most!

Szeretnél egy olyan platform előfizetője lenni, ahol minden tudást megtalálsz egy helyen? Ahol nem csak mélyelemzések, de exkluzív online rendezvények anyagaiba is bepillantást nyerhetsz? Akkor ne habozz, vásárold meg kedvezményes áron elérhető előfizetési csomagjaink egyikét!