Macron és a Françafrique vége

Macron és a Françafrique vége

2021.04  | Olvasási idő: 12 perc

Emmanuel Macron számos szempontból hozott újítást a francia külpolitikában. Ezek közül az egyik, hogy a francia diplomácia érdeklődését markánsan az afrikai kontinens felé fordította. Ennek során elsősorban azokra a nyelvi, kulturális, gazdasági és biztonságpolitikai kapcsolatokra támaszkodik, melyek gyakran a gyarmatosítás időszakáig nyúlnak vissza. A francia elnök ugyanakkor megpróbál elszakadni a Françafrique terhes örökségétől is, melyet jól mutat az idei év elején megkezdett megbékélési folyamat Algériával, valamint a francia–ruandai kapcsolatokban bekövetkezett enyhülés. De vajon sikeres lesz-e Macron elnök azon törekvése, hogy új alapokon ugyan, de egy francia befolyási övezetet alakítson ki Afrikában? 

Talán túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a dekolonizációt követően Emmanuel Macron az első olyan francia köztársasági elnök, aki valódi lépéseket tett a gyarmatosítás örökségével való szembenézés irányába. Fontos törekvése például, hogy a francia történelem ezen időszakának pontosabb megismerését tudományos kutatócsoportok segítségével is elősegíteni igyekszik. Valószínű azonban az is, hogy Macron elnök, aki retorikájában rendszeresen Afrika kulcsszerepét hangoztatja a francia és az európai kül- és biztonságpolitikában, nem csupán személyes meggyőződéséből fakadóan tesz gesztusokat a kontinens felé, hanem azok mögött geostratégiai érdekek is állnak. Politikai céljai elérését viszont komolyan megnehezítheti az tény, hogy számos afrikai országban (sőt, akár kontinens szinten is) heves francia-ellenességgel találkozhatunk, melyet egyrészt a gyarmatosítás öröksége, másrészt pedig az ún. neokolonizáció, azaz a kontinens gazdasági újragyarmatosításának visszásságai táplálnak.

Az egykori francia gyarmatbirodalom meglehetősen Afrika fókuszú volt. 
Forrás: Sidhe/Shutterstock

A Françafrique kifejezést Elefántcsontpart első elnöke, Félix Houphouët-Boigny használta először 1955-ben azokra a francia ajkú afrikai országokra vonatkoztatva, melyek a dekolonizáció következtében ugyan politikai értelemben függetlenedtek a volt gyarmattartótól, de továbbra is különlegesen szoros kapcsolatot tartottak fenn Párizzsal. A Françafrique mára azonban leginkább a neokolonializmus szinonimájaként használatos, s arra utal, hogy a volt gyarmatok a függetlenné válásuk óta eltelt nagyjából ötven évben továbbra is Franciaország gazdasági, kereskedelmi és kulturális érdekszférájában ragadtak. Annak ellenére azonban, hogy Macron elnök fennen hirdeti, hogy véget vet Afrika jelenkori gazdasági kizsákmányolásának, a kereskedelmi kapcsolatokat továbbra is az egyenlőtlen viszonyok jellemezik.

Az elmúlt évszázadokban a francia volt a világ egyik legfontosabb és legbefolyásosabb nyelve, ma pedig az ötödik legszélesebb körben beszélt nyelv a Földön, amelyet a 2018-as adatok szerint nagyjából háromszáz millióan beszélnek világszerte. Felismerve, hogy a francia nyelv hatékony diplomáciai eszköz lehet, valamint a Brit Nemzetközösség (Commonwealth of Nations) mintáját szem előtt tartva, Franciaország is életre hívott egy olyan szövetséget, amellyel a vele szoros kapcsolatokat ápoló országokat és régiókat igyekszik összetartani. A frankofón közösséget intézményi szinten a Frankofónia Nemzetközi Szervezete (Organisation internationale de la francophonie) fogja össze, amely koordinálja a szervezet ötvennégy tagjának politikai, oktatási, gazdasági és kulturális együttműködését, illetve tartja a kapcsolatot a társult és megfigyelő tagokkal, köztük Magyarországgal és számos más közép-európai állammal. Az intézmény átdolgozott alapszabályát 1997-ben fogadták el, s azóta a szervezet legfelsőbb képviseletét a mindenkori főtitkár látja el. Ezt a posztot először Boutros Boutros-Ghali, az ENSZ volt főtitkára töltötte be, jelenleg pedig a korábbi ruandai külügyi és nemzetközi együttműködési miniszter, Louise Mushikiwabo látja el az ezzel járó feladatokat. A Frankofónia alapvető célkitűzései között többek között a francia nyelv használatának támogatása (különösen is az oktatásban és a kutatásban), a kulturális és nyelvi sokszínűség megőrzése, a béke, a demokrácia és az emberi jogok tiszteletben tartásának előmozdítása, illetve a fenntartható gazdasági fejlődés támogatása szerepelnek.

Március 20-án ünnepelték világszerte a frankofónia, azaz a francia nyelv napját. 
Forrás: MURGROUP/Shutterstock

Míg a francia nyelv használatának nemzetközi támogatása prioritásként szerepel a francia diplomácia napirendjén, addig Afrikában annak használata traumatikus történelmi tapasztalatokkal terhelt. Ennek ellenére a francia mint hivatalos nyelv mégis meghatározó lehet számos olyan fejlődő állam központi közigazgatásának működtetésében, ahol gyakran több mint tíz nyelv létezik párhuzamosan az ország mesterségesen meghúzott határain belül. A francia nyelv népszerűsítése érdekében Párizs aktívan hozzájárul az afrikai iskolahálózatok bővítéséhez, illetve azok minőségének javításhoz is, ugyanakkor szem előtt tartja a helyi nyelvek megőrzésének fontosságát is, s ennek a többnyelvűségnek a tiszteletben tartására és fenntartására is törekszik. Franciaország továbbá a frankofón afrikai országok tanárképzésben is tevékenyen részt vesz, amelyet részben szintén nyelvi és stratégiai szempontok motiválnak. Érdemes azonban jelezni, hogy természetesen nem 21. századi jelenség az, hogy Franciaország a nyelv hatalmát geopolitikai agendája szolgálatába állítja. Eltekintve attól, hogy már maga a Párizs-központú centrális állam létrehozása is a francia nyelv terjesztésének útján történhetett meg, a nyelvi kolonizációt mint eszközt a franciák később a gyarmatokon is alkalmazták.

A történelmi megbékélés jegyében, illetve az egymás irányába történő kölcsönös nyitás érdekében az Élysée Palota 2017 óta számos gesztust tett az afrikai országok. Az ennek szellemében végzett, s immár négy éve tartó kutatómunka is kezd lassan termőre fordulni. Mindez lehetőséget teremt Párizsnak arra, hogy rendezze kapcsolatát néhány afrikai országgal, köztük Ruandával, amellyel az 1994-es népírtás óta kifejezetten hűvös viszonyt ápolt. Ebben a megbékélési folyamatban fontos feladat hárult az Emmanuel Macron által megbízott Vincent Duclert vezette bizottságra, amely megpróbált fényt deríteni a franciák népirtás előtti – különösképpen is a hutu rezsim fenntartásában és támogatásában vállalt – szerepére. A Duclert-jelentés 2021. március 26-ára készült el, amelyet azóta Macron elnök és a szélesebb nyilvánosság is megismerhetett. Annak ellenére, hogy még így sem sikerült teljes mértékben feltárni a francia szerepvállalás pontos mértékét, a korábbi időszakok politikai döntései miatti felelősségvállalás elve most először jelent meg Franciaország és volt gyarmatai viszonyrendszerében.

Ruandához hasonlóan megbékélési folyamat indult el Algéria és Franciaország között is, melynek alapját az algériai függetlenségi háború során történt visszás események feltárása iránti francia politikai igény teremtette meg. Az algériai háború eddig ismeretlen történetének feldolgozására szintén egy történész, Benjamin Stora kapott megbízást, akinek jelentése 2021 elején látott napvilágot. További eredmény az algériai események feltárásának rögös útján, hogy a francia köztársasági elnök bejelentette, hogy lehetővé fogja tenni a függetlenségi háborúval kapcsolatos levéltári és egyéb anyagokhoz való hozzáférést. Tette mindezt egy héttel azután, hogy Franciaország elismerte felelősségét az algériai függetlenségi mozgalom egyik kiemelkedő alakjának, az ügyvédként dolgozó, és 1957-ben eltűnt Ali Boumendjelnek a megkínzásában és meggyilkolásában. Párizs viszonya természetesen más Algírral, mint Kigalival, hiszen Algéria nem csak egy gyarmat volt, hanem a Francia Köztársaság integráns részét képezte. Ráadásul – akárcsak Ruanda esetében – itt is meghúzódnak geopolitikai szándékok a nyitás mögött, hiszen Párizs érzékeli, hogy amennyiben elveszíti Algériát, akkor vele együtt az egész közel-keleti és észak-afrikai, vagy, ahogy a bevett terminológia nevezi, MENA régióban betöltött vezető szerepe is kétségessé válik. Algéria Emmanuel Macron gyarmati múlttal való szembenézésre fókuszáló politikájában elfoglalt központi szerepét mutatja, hogy a 2017-es elnökválasztási kampánya során az elnök az észak-afrikai országban tette azt a nagy port kavart kijelentését, miszerint a gyarmatosítás az emberiség ellen elkövetett bűncselekmény volt.

Az algériai függetlenségi háború emléke még ma is gátja a kapcsolatok normalizálásának. 
Forrás: Leo Altman/Shutterstock

A jelenlegi párizsi vezetés olyannyira igyekszik befolyási övezetének élére állni, hogy a mostani pandémia közepette – magát térségi nagyhatalomként pozícionálva – megpróbálja a vakcinák Afrikába történő eljuttatását is koordinálni. Franciaország továbbá igyekszik ezt az egészségügyi és gazdasági szempontból kedvezőtlen helyzetet arra is felhasználni, hogy ne csak a külvilággal, de az afrikai frankofón országokkal is elfogadtassa saját vezető szerepét. Macron emellett emlékeztette a fejlett országok vezetőit arra, hogy vállaljanak felelősséget a vakcinák egyenlőbb elosztásában, hiszen a korlátozott erőforrásokkal rendelkező államok lakosságáról való gondoskodás a fejlett államok felelőssége is. A fejlett ipari országokat tömörítő G7-ek csúcstalálkozóján megfogalmazott konkrét javaslata ennek jegyében egyenesen az volt, hogy a globális Észak országai oltási készleteik három–öt százalékát adják át a szegényebb országoknak. Ezen a fórumon Macron elnök – a két kontinens közötti interdependenciákra hivatkozva – arra is felhívta a figyelmet, hogy ez nem csak Franciaország, de egész Európa érdeke is. Hangot adott továbbá azon aggodalmának, hogy a COVID-19 járvány valószínűleg tovább mélyíti majd a globális egyenlőtlenségeket, sőt rámutatott arra is, hogy ha Európa nem áll készen a vakcinák Afrikával történő megosztására, akkor majd Oroszország, vagy Kína teszi ezt meg helyette, mely hosszú távon lényegesen befolyásolhatja a térség geopolitikai viszonyait.

 A francia fejlesztési segélyezési tevékenység tekintetében a Frankofónia – az egykori Françafrique – még mindig nagyban befolyásolja azt, hogy Párizs mely fogadóországoknak juttat többet az általa biztosított fejlesztési támogatásokból. A 2019-es évben Franciaország bruttó nemzeti jövedelmének 0,44 százalékát fordította fejlesztési tevékenységre, mely ugyan elmarad az Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (Organisation for Economic Co-operation and Development, OECD) által meghatározott 0,7 százalékos elvárástól, ám mégis jelentősnek tekinthető. A 2019-es adatok alapján Marokkó kapta a legtöbb francia fejlesztési segélyt (official development assistance, ODA), majd az észak-afrikai országot Elefántcsontpart és Kamerun követi, s összességében is elmondható, hogy a tíz legnagyobb recipiensből hat egykori francia gyarmat volt. Ha világrégiók szintjén vizsgáljuk a francia ODA mértékét, egyértelműen a szub-szaharai Afrika kapta a legtöbb forrást, mintegy 2769 millió dollárt. Ezt a térséget követi a MENA régió, majd Latin-Amerika és a Karib-térség, ahol szintén számos egykori francia gyarmat található.

A fentiekből is jól látszik, hogy Macron diplomáciájának valóban egy sarkalatos pontja Afrika. Ő azonban igyekszik túllépni a Frankofónia által lefedett térségeken, s a kontinens egészét szeretné Párizs befolyási övezetébe vonni. Ennek bizonyítéka az Afrika–Franciaország csúcstalálkozók sorozata, melynek idei alkalmára a franciaországi Monpellierben kerül majd sor. A francia vezetés jelenlegi célja az, hogy az eddigi, főleg intézményesített kapcsolatokat közvetlenebbé tegye. A francia Afrika-politika mottója pedig leginkább abban a  gondolatban foglalható össze, hogy ha Afrika nem sikeres, Európa sem lehet az, ezért a két kontinensnek szorosan együtt kell működnie.

Az Ötödik Köztársaság és Afrika kapcsolatrendszere a nyelvi és kulturális kötődéseken túl a gazdasági függéseken alapszik. Nem véletlen tehát, hogy a Françafrique legszembetűnőbb öröksége a máig fennálló  afrikai valutaközösségi frank, mely a dekolonizációt követően az ahhoz csatlakozó afrikai országok Franciaországtól való monetáris függését eredményezte. Ezt a valutát a Közép-afrikai Gazdasági és Monetáris Közösség (tagjai: Csád, Kamerun, a Közép-Afrikai Köztársaság, a Kongói Demokratikus Köztársaság, Egyenlítői Guinea és Gabon), valamint a Nyugat-afrikai Gazdasági és Monetáris Unió országai (tagjai: Benin, Burkina Faso, Elefántcsontpart, Bissau-Guinea, Mali, Niger, Szenegál és Togo) használják. Eredetileg a valutaközösségi frank árfolyama a francia frankhoz volt kötve, ma azonban már az euróhoz van rögzítve. A Franciaországtól való közvetlen monetáris függés tehát bizonyos szempontból enyhült, azonban közvetve természetesen még mindig fennáll.

609px-CFA_Franc_map.svg.png

Az afrikai valutaközösségi frank számos afrikai országban van érvényben. 
Forrás: Wikipedia

A kapcsolatrendszer továbbá a biztonságpolitikai elemeket sem nélkülözi. Párizs számára a legfontosabb a Száhel-övezet további destabilizációjának megakadályozása. Jelenleg több mint ötezer francia katona tevékenykedik a területen a Barkhane hadművelet keretében, melynek elsődleges célja a régióban tevékenykedő radikális iszlamista csoportok tevékenységének megszűntetése. Az ún. G5 találkozó Franciaország és a Száhel régióban fekvő államok rendszeresen megrendezett vezetői csúcsértekezlete. Az idei, N’Djamenában megrendezett alkalmon a francia köztársasági elnök mellett Burkina Faso, Mali, Mauritánia, Niger, illetve az eseménynek otthont adó Csád vezetői vettek részt. Ez a találkozó egyúttal azt is jól mutatja, hogy nem csak Franciaország törekszik a kapcsolatok megerősítésére, de a térség államai is Párizs közbenjárásával igyekeznek megoldást találni a régióban dúló terrorizmus megszüntetésére, a szegénység mérséklésére és a humanitárius krízis enyhítésére.

Annak ellenére, hogy Emmanuel Macron a 2017-es hatalomra kerülése óta – legalábbis a retorika szintjén – igyekszik partnerként kezelni az afrikai kontinens államait, valamint törekszik a Françafrique örökségének felszámolására, valójában azt látjuk, hogy Franciaország egyelőre továbbra is olyan politikát folytat, amely a neokoloniális viszonyok fennmaradását konzerválja. Az egyes volt gyarmatok felé tett gesztusok pedig jól láthatóan nem elegendőek ahhoz, hogy ez a fajta kulturális, gazdasági és biztonságpolitikai kapcsolatrendszer egyenlő felek együttműködésévé váljon.

 

Nyitókép forrása: 000peter, from Wikimedia Commons, and licenced under CC BY-SA 3.0

Regisztrálj és fizess elő, hogy hozzáférhess az általunk kínált összes tartalomhoz!

Kíváncsi vagy a kutatóink által írt legfrissebb anyagokra? Szeretnéd elsőként elolvasni az elemzéseket? Akkor regisztrálj most!

Szeretnél egy olyan platform előfizetője lenni, ahol minden tudást megtalálsz egy helyen? Ahol nem csak mélyelemzések, de exkluzív online rendezvények anyagaiba is bepillantást nyerhetsz? Akkor ne habozz, vásárold meg kedvezményes áron elérhető előfizetési csomagjaink egyikét!