Norvégia

Norvégia

Kétes döntés az ország olajiparáról

2021.07  | Olvasási idő: 10 perc

Norvégia a 2030-ig elérendő klímacélok ellenére is tovább kívánja bővíteni kőolaj- és földgázkitermelését. Az Európa egyik legnagyobb fosszilistüzelőanyag-exportőrének számító ország exportált szén-dioxid-emissziója belföldi kibocsátásának tízszeresét teszi ki. Noha Oslónak a Barents-tengeri olajmezők koncesszióinak kiadásáról szóló döntése a nemzetközi zöld mozgalom köreiből heves ellenérzést váltott ki, a kormány eltökélt szándéka, hogy a kitermelési engedélyek elbírálását ez év végéig befejezi.

Nem minden újgazdag szórja a pénzt

Hatalmas ásványkincsvagyonuk feltárásáig a norvégoknak közel sem ment ennyire jól a szekér. A földrajzi adottságainak köszönhetően tradicionálisan halászatból, fakitermelésből és ércbányászatból élő ország azonban egy, az 1960-as évek végén felfedezett tengeri olajmezőnek köszönhetően egy csapásra a világ vezető olajexportőrei közé került. Az északi-tengeri olaj- és földgázmezők feltárása azóta alapjaiban formálta át a norvég gazdaságot.

Pedig egy nem sokkal korábbi, 1958-as geológiai jelentés kevés esélyt látott arra, hogy a norvég vizek alatti kontinentális talapzat kőolajat vagy földgázt rejthet. Ez a jelentés sem vette el azonban egy korabeli kisebb amerikai olajcég, a Phillips Petroleum kedvét attól, hogy részesüljön az északi-tengeri koncessziókból. (Az ígéretesebbnek számító brit vagy dán fennhatóságú területekre már korábban lecsaptak az olyan nagyobb olajtársaságok, mint a Shell vagy az Esso.) Az 1966-ban megindult első kutatófúrások két évig semmilyen érdemleges eredményt nem hoztak. Az 1969. december 24-én feltárt, Ecofisk névre keresztelt olajmező azonban örökre megváltoztatta Norvégia történelmét. Mivel akkoriban ez számított minden idők legnagyobb tengeri olajmezőjének, 1973-ban Norvégia már jelentős termelőként csöppent bele az olajválságba, melynek során az arab országok az „olajfegyvert” kihasználva a korábbi átlagárakhoz képest négyszeresre növelték az eladási áraikat.

A hirtelen az országra szakadó olajvagyont sok állam, így például Venezuela, Nigéria vagy Szaúd-Arábia sem tudta jól kezelni, Norvégiának viszont sikerült elkerülnie, hogy hasonló helyzetbe kerüljön – sőt, kifejezetten jól sikerült sáfárkodnia a váratlanul jött vagyonával. A norvég kormány ugyanis terítette az erőforrásokat, és társadalmasította az olajvagyont, ez pedig élesen szemben áll az előbbi országok azon gyakorlatával, mely során az olajértékesítésből befolyó összegekre egy-egy befolyásosabb család vagy a maga a politikai elit tette rá a kezét. Ennél is rosszabb esetnek számított, amikor a váratlanul jött „kincs” polgárháborúba taszította az adott országot, s így annak egész gazdasága összeomlott. Az olaj és a demokrácia a tapasztalatok szerint nehezen fér meg egymással, ám a norvég társadalom hagyományosan erős egalitárius vonásainak köszönhetően az északi országnak sikerült elkerülnie a fenti buktatókat.

Az oslói kormány az olajexportból befolyt hatalmas összegeket tehát nem használta adócsökkentésre és ezáltal politikai céljai elérésére úgy, ahogy azt például Szaúd-Arábia tette. Előrelátó módon inkább kitartott a magas adókulcsok mellett: a norvég munkavállalók bruttó bérének 38%-a adók és járulékok formájában ma is az államkasszába folyik, a társasági adó a legtöbb vállalat esetében 22%, az általános forgalmi adó pedig a koronavírus okozta válságot megelőzően 25% volt.

Az előrelátó állami gazdálkodás egy további hozadéka az 1990-ben létrehozott (és a közvéleményt igencsak megosztó) norvég szuverén alap: ez a norvég állampolgárok vagyonát egy diverzifikált portfólióban tartja. Az elmúlt években rekordprofitnak örvendő és az etikus befektetéseket preferáló alap hetvennégy országban tulajdonol különféle eszközöket. Az általa befektetett összeg közel 75%-a nagyvállalatok részvényeiben, valamivel kevesebb mint harmada más államok állampapírjaiban, 2,5%-a pedig ingatlanokban nyugszik. Komikusan hangozhat, de a norvég állampolgárok közvetetten többek között a Times Square és a Piccadilly Circus közelében vagy éppen a Champs-Élysées-n is rendelkeznek ingatlannal. A szuverén alap azért is jó megoldás volt, mert így a kormány a nyersanyageladásból befolyó összegeket nem helyben költötte el, s ezzel elkerülte a norvég korona hirtelen és nem kívánt felértékelődését.

Az olaj és földgáz iránt megmutatkozó töretlenül növekvő igénnyel mint árstabilizáló tényezővel az elmúlt évtizedek során kiszámíthatóan lehetett kalkulálni. Nagy kérdés azonban, hogy a stabilan magas kereslet meddig képes fenntartani az ingadozó árakat, és a megújuló energiaforrások mikortól lesznek képesek komoly szubvenciók nélkül is felvenni a versenyt akár a kőolajjal, akár a földgázzal. Ennél is fontosabb kérdés azonban, hogy az olaj- és földgázlobbi hagy-e annyi fosszilis energiahordozókból szerzett tőkét átáramolni a megújuló iparágba, ami révén ez az átrendeződés megtörténhet.

A lenti ábrán is jól látható, hogy tavaly milyen jelentős mértékben zuhant be a kőolaj ára. Norvégia állami olajtársasága, az Equinor ennek ellenére is azon kevés olajvállalat közé tartozott, melyek 2020-ban is képesek voltak nyereséget termelni. Ennek oka, hogy befektetési portfóliója meglehetősen szerteágazó, és habár sok kritika illeti a „zöldre mosott” fosszilis energiahordozókból meggazdagodott vállalatokat, a norvég cég a megújuló energiaforrásokba történő befektetések egyik éllovasa: tavaly ősszel például a maga a BP is komoly részesedést vásárolt az Equinor amerikai tengeri szélerőművekbe tett befektetéseiben.

A WTI típusú olaj határidős árfolyamának alakulása 2007. január és 2020. március között
Forrás: U.S. Energy Information Administration, licenc: public domain

Forró helyzet a jéghatár környékén

A norvég statisztikai hivatal által közzétett adatok szerint Norvégia olajtermelése tavaly 6%-kal nőtt 2019 azonos időszakához képest, és az ország legalább 2024-ig a termelés további növekedésére számít. Ennek ellenére Norvégia továbbra is hatalmas összegeket fordít a hidrogénnel és tengeri szélerőművekkel kapcsolatos beruházásokra, a kormány által közzétett hosszú távú energiastratégia szerint pedig az ország olaj- és földgázkitermelése 2050-ig mintegy 65%-kal fog csökkenni. Ez azonban azt is jelenti, hogy eddig az időpontig fel sem igen merülhet, hogy felhagyjon a kitermeléssel.

A norvég kormány nemrég ráadásul újabb termelési célokat határozott meg, és azt is felvetette, hogy a Barents-tengert, vagyis Európa legészakibb partjait érintve von be újabb területeket a termelésbe. Szerinte ugyanis itt bukkanhatnak a legígéretesebb, eddig még kiaknázatlan területekre (Norvégia kőolajtermelésének legnagyobb része egyébként a sarkvidék déli részéről származik). Ahogy azt a 2021-es koncessziós körök kihirdetése kapcsán az ország olaj- és energiaügyi minisztere, Tina Bru is kifejtette, a norvég kontinentális talapzatból történő kitermelés fenntartása szempontjából elengedhetetlen, hogy további területeket is bevonjanak a termelésbe.

Az olajkoncessziókra jelentkező olajvállalatok nyolcvannégy különböző termelési területre tehetik meg az ajánlataikat, ezekből pedig hetven az előbb említett Barents-tengeren található. A vállalatok szeptember 8-ig pályázhatnak, a kitermelési engedélyeket pedig a kormány akár már 2022 első hónapjaiban is kiadhatja, így nyilvánvalóan az a cél, hogy minél kevesebbet kelljen várni az elbírálásukra. „Nem gondoljuk, hogy fel kellene hagynunk a kőolaj- és földgáztermeléssel, és Oroszországra vagy Katarra kellene hagyatkoznunk az ellátás biztosítása érdekében, azt azonban mindenképpen érdemes tudatosítanunk magunkban, hogy az olaj iránti kereslet csökkenni fog. […] A legfontosabb az, hogy úgy maradjunk a piacon, hogy közben nem fektetünk meg nem térülő fosszilis készletekbe” – nyilatkozta az norvég akadémikus és a Munkáspárt képviselője, Espen Barth Eide. Erlend Jordal, a norvég olaj- és energiaügyi minisztérium politikai tanácsadója pedig az ügy kapcsán azt is kifejtette: „Több mint harminc éve széles parlamenti többség hagyta jóvá, hogy a Barents-tenger nagy részét megnyissuk a kőolajfeltárások előtt. Kivételt csak a Barents-tenger délkeleti része jelentett, ám Norvégia Oroszországgal való megállapodását követően egy 2013-ban nagy többséggel elfogadott parlamenti határozat révén ma már ott is lehetőség van a feltárásokra.”

A norvég kormány által koncesszióra ajánlott területek
Forrás: Twitter

Nem véletlen, hogy az ügy kapcsán az oroszokkal kötött megállapodás is előkerült, hiszen a kitermelési tervek ellenzői szerint a terjeszkedés nemkívánatos feszültséget okozhat Moszkvával. A norvég döntés vélhetően ugyancsak sérteni fogja az 1920-as, a Spitzbergákat különleges igazgatású területté nyilvánító svalbardi egyezmény résztvevőinek érdekeit is. Ennek az egyezménynek az értelmében minden aláíró országnak (köztük Magyarországnak is) egyenlő joga van a sziget használatára. Bár a megállapodás értelmében Norvégia csak névleges fennhatósággal bír a sziget felett, az mindenképp elgondolkodtató, hogy a szigetcsoport környezetének védelméért elvileg éppen ő lenne a felelős, sőt, ennek érdekében még vétójoggal is felruházták a környéken folyó esetleges olajkitermelés megakadályozása érdekében.

Az állandó jégtakaró folyamatosan változó déli peremének mozgásával kalkulálva a norvégok igyekeznek minél északabbra tolni a kitermelési határokat. Az olajvállalatok ugyanis a jégtakaró határától északra már nem tehetik be a lábukat. A norvég kormány így 2020 júniusában a Spitzbergák szigetcsoporttól délre húzta meg az úgynevezett várható jéghatárt. Helge Ryggvik, az Oslói Egyetem olajtörténésze szerint ez a lépés az olajipar válságkezelő lobbijának eredménye, az iparág válsága pedig a koronavírus-járvány idején csak tovább súlyosbodott. Ryggvik úgy véli, Norvégia egyre közelebb kerül ahhoz a ponthoz, ahol a többi érintett ország még éppen elfogadja az olajfúrásokat. Oroszországot mindazonáltal valószínűleg kevésbé aggasztja, hogy mi van a korábban aláírt egyezményben, mint az, hogy milyen stratégiai fontossággal bír a terület.

A geopolitikai, illetőleg környezetvédelmi fenntartások mellett a történet külön pikantériája, hogy a korábban számos olajcégbe fektető norvég szuverén alap 2020-ban megszabadult az olajtermeléssel és -kutatással foglalkozó cégekben tulajdonolt részvényhányadának jelentős részétől, ezzel is hangsúlyozván befektetései etikus voltát. A fentiek alapján azonban Norvégia fő bevételi forrása várhatóan továbbra is a szénhidrogénipar marad.

 

A nyitókép forrása: V. Belov/Shutterstock

Regisztrálj és fizess elő, hogy hozzáférhess az általunk kínált összes tartalomhoz!

Kíváncsi vagy a kutatóink által írt legfrissebb anyagokra? Szeretnéd elsőként elolvasni az elemzéseket? Akkor regisztrálj most!

Szeretnél egy olyan platform előfizetője lenni, ahol minden tudást megtalálsz egy helyen? Ahol nem csak mélyelemzések, de exkluzív online rendezvények anyagaiba is bepillantást nyerhetsz? Akkor ne habozz, vásárold meg kedvezményes áron elérhető előfizetési csomagjaink egyikét!