Olasz politikai térképek

Olasz politikai térképek

Milyen mélyen gyökerező kapcsolat fedezhető fel a politikai preferenciák és az ország területei között

2018.04  | Olvasási idő: 15 perc

Ha 1948-tól kezdve végigtekintjük az olasz választásokat, akkor jól megfigyelhető, hogy máig igen erős a kapcsolat az egyes területek, illetve az ott lakók politikai preferenciái között. A politikai kínálat az olasz kereszténydemokraták, illetve kommunisták közötti, egyfajta „vallásháborúra” emlékeztető konfliktus óta alapvető változáson ment keresztül – és maguk az olaszok is sokat változtak azóta. Ezzel együtt viszont lényegét tekintve változatlanok maradtak azok a mély törésvonalak, amelyek máig felfedezhetőek a rendkívül heterogén olasz társadalomban – az ugyanis, hogy melyik területen laknak, máig kihat az ott lakók politikai preferenciáira.

Ahogy az előre borítékolható volt, a legutóbbi választás után az olasz parlamentben egyetlen párt sem jutott abszolút többséghez, és így a törvényhozás működésképtelenné vált. Ezért aztán azt sem lehet még tudni, mely politikai erők fogják az új kormányt alkotni. Egy dolog viszont a napnál is világosabb: Olaszország politikai térképe – az elmúlt hetven év során nem először – megint átstrukturálódott.

Olaszország politikai térképéről szólva általában az ország néhány olyan politikai és társadalmi aspektusára szokás hivatkozni, amelyek miatt bizonyos választói preferenciák sok éven keresztül egy-egy meghatározott területtel kapcsolódtak össze – a választók preferenciái alapján ugyanis a frissen megszületett olasz köztársaság 1948-ban tartott első választását követően bizonyos területeket jól kivehetően el lehetett különíteni egymástól. Így aztán a politikai preferenciák és az egyes területek közötti erős kapcsolatot évtizedeken keresztül kiválóan fel lehetett használni arra, hogy az 1992-ig tartó első köztársaság ideje alatt a legfontosabb politikai erők – az Olasz Kereszténydemokrata Párt (Democrazia Cristiana, DC) és az egykori Olasz Kommunista Párt (Partito Comunista Italiano, PCI) – előretörését vagy visszaszorulását meg lehessen jósolni általa.

A két párt túlsúlyának volt köszönhető, hogy a szakértők ekkoriban úgy vélték, az olasz politikai térkép megfestéséhez elegendő mindössze két szín: a fehér jelentette azokat a területeket, ahol folyamatosan a kereszténydemokraták arattak győzelmet, a vörös pedig azokat, ahol a kommunisták dominanciája volt jellemző. Ez a két szín aztán Olaszország egész második világháborút követő politikatörténete során újra meg újra kitartóan felbukkant, és ebben a trendben egészen az 1990-es évekig viszonylag csekély változás történt.

A kereszténydemokraták fehér színe elsősorban az északi területek – régiónként egyébként változó erősségű – alaptónusát adta, illetve Dél-Olaszországét. Ezeken a területeken a mélyen a társadalomba ágyazódott katolikus szervezetek képesek voltak az emberek értékeinek, illetve választói magatartásának alakítására. A klérus tehát nem maradt semleges, és erős befolyással bírt azokra, akik távol álltak az „istentelen” kommunista párttól. A korszerű ipari fejlődés útjára lépő északi résszel ellentétben a déli területeken leadott szavazatok egy sokkal hagyománytisztelőbb társadalmat tükröztek vissza – itt a szavazók és a helyi előkelőségek közötti személyes kapcsolatok jelentették a meghatározó motívumot, a szavazatok áruba bocsátásától pedig az emberek megélhetése függött.

Ezzel szemben Olaszország közepén, illetve néhány nagyobb északi városban a kommunista párt volt a meghatározó: vezető szerepét ezeken a területeken a helyi munkásegyletek erős hálózatának, valamint az előzőeknél „liberálisabb”, a politikai befolyás helyett a programokat előnyben részesítő szavazórétegének köszönhette. A párt sikere ezeken a területeken erősen összekapcsolódott azzal is, hogy sikerült bejutnia a helyi önkormányzatokba, és ezáltal szavazóihoz is közelebb tudott kerülni.

Az 1948-as olasz törvényhozási választások eredményei (a fehér a kereszténydemokratákat, a piros pedig a kommunista párt, illetve az Olasz Szocialista Párt szövetségét, a Népi Demokratikus Frontot jelenti)
Forrás: Wikipedia, szerző: Thern, licenc: CC BY-SA 4.0

Ez a helyzet csupán 1992 után változott meg, amikor a leghe (vagyis a ligák) északon győzelmet arattak, és kipattantak a Mani pulite (tiszta kezek) néven ismertté vált országos bírósági nyomozás során feltárt korrupciós ügyekhez kapcsolódó botrányok, amelyek számos vezető politikai szereplő letartóztatásához, ezáltal pedig a politikai paletta gyökeres átalakulásához vezettek. A Mani pulite az olasz politikai elitet megtizedelve a kormányzó kereszténydemokrata párt, illetve fő ellenfele, a kommunista párt szétesését is magával hozta. Ez a „törvényességi forradalom” újfajta polgári öntudatot is kialakított – ez pedig új választói magatartással és a hagyományos pártok iránti növekvő ellenszenvvel járt együtt. Az új politikai szereplők feltűnése, illetve a szavazástól távolmaradók számának megemelkedése kifejezetten a hagyományos pártok által hagyott légüres tér folyományának tekinthető.

Az új politikai felállás az országban 1994-re alakult ki. Ebben az évben tűnt fel ugyanis a politikai színtéren Silvio Berlusconi Forza Italia (FI, Hajrá Olaszország!) elnevezésű mozgalma: a jobbközép koalíció ennek köszönhetően tudta megnyerni a választásokat. A Forza Itáliával együtt két másik új párt is tagja lehetett az új kormánynak: Az egyik az Umberto Bossi vezetése alatt két helyi párt – a Liga Veneta (Ventói Liga) és a Lega Lombarda (Lombard Liga) –, illetve több kisebb, autonómiát követelő csoport 1992-es választásokra megvalósult fúziójából megszülető Lega Nord (LN, Északi Liga) volt, amelynek ekkor 8,6%-os eredményt sikerült elérnie. A másik pedig Gianfranco Fini Alleanza Nazionale (AN, Nemzeti Szövetség) elnevezésű pártja, amely az 1943-tól Hitler bábállamaként működő fasiszta Olasz Szociális Köztársaság örökösei által alapított Movimento Sociale Italianóból (MSI, Olasz Szociális Mozgalom) jött létre. Berlusconi és szövetségesei győzelmével pedig Olaszország politikai térképén három új szín is megjelent: a zöld, a szürke, illetve a kék.

Az ebben az időben még csupán az északi területekre korlátozódó Lega Nord egy elszakadáspárti és etnonacionalista alakulat volt. A zöld felsőt viselő támogatóiról könnyen felismerhető párt képes volt a földrajzi területek és a politika közötti, a kereszténydemokraták eltűnése után igencsak meggyengült kapcsolatot fenntartani. Azt is hozzá kell tenni azonban, hogy az LN a korábbitól eltérő módon használta a területeket. Először fordult elő ugyanis, hogy az „északi kérdések” ügyes leleménye következtében a területi politika szembekerült a nemzeti politikával. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a termelékeny északi résznek ki kell vívnia a szabadságát a Mezziogiornónak nevezett, állami támogatásokból élő déllel, illetve a korrupciós ügyekben erősen érintett római politikai elittel szemben. A Lega Nord korábban kereszténydemokratákat támogató szavazói az 1950-es 1960-as évek olasz gazdasági csodájának szimbólumává vált kis- és középvállalkozásokat irányító városi középosztály tagjai közül kerültek ki.

Miközben a Lega Nord szavazóinak zömét az északiak adták, délen, ahol az olasz társadalom konzervatív és katolikus komponense volt a jellemzőbb, a Nemzeti Szövetség emelkedett fel. Fini pártja fasiszta múltjának megszelídítésére tett kísérletei – melyek részeként a fasiszták fekete színét szürkére fakította –lehetővé tették, hogy a politikus az MSI korábbi területeit meghódítsa magának. Ezáltal pedig a következő évekre megbízható szavazóbázist teremtett a jobbközép számára.

Berlusconi politikai gépezete viszont a zöld és a szürke színeket összekeverve először volt képes a politika és a területek közötti kapcsolatot meggyengíteni. A az il Cavalierének (vagyis az 1977-ben neki ítélt kitüntetés nyomán „lovagnak”) is nevezett Berlusconi színe pedig a kék lett – és vajon létezik-e egy olasz focicsapat pólójának színénél jobb választás ahhoz, hogy egy nemzeti, a belső politikai és területi határokon átívelő gyűjtőpárt szimbólumává váljon. Ráadásul Berlusconi „pályára lépésével” egy új, a populista retorikát a fociból kölcsönzött kifejezésekkel vegyítő politikai nyelvezet is megjelent az olasz közéletben. Túl ezen a pártvezérnek a szerinte a baloldal pártjai, illetve a korrupt bíróságok jelentette állítólagos kommunista veszély ellen meghirdetett „kereszteshadjárata” egyértelmű kísérletet jelentett arra, hogy az egykori kereszténydemokrata szavazókat egy általuk negyven éven keresztül fontosnak tartott témával meg tudja fogni. A Forza Italiára leadott szavazatok megoszlása egyértelműen a párt országos jellegét mutatta. Berlusconinak tehát a leggazdagabb északi részektől kedve egészen Szicíliáig sikerült „az egész pályát bejátszania”.

A politikai spektrum másik oldalán eközben a kommunista párt a hidegháború vége miatt olyan átalakuláson ment keresztül, melynek eredményeképpen tagjai végül úgy döntöttek, magukat Partito Democratico della Sinista (PDS, Baloldali Demokratikus Párt) névre átkeresztelve folytatják tovább a politizálást. A hosszú és kínkeserves megújítási folyamatot, valamint az ezzel járó névváltoztatásokat követően ma Partito Democratico (PD) néven ismert Demokrata Pártnak sikerült gátat vetnie a „kék áradatnak”, és sikerült elvitathatatlan befolyást gyakorolnia az egykori kommunista területek felett. A korábbi politikai ideológiák bukása és a területileg sokkal fluidabbá váló politika lehetőséget teremtett a baloldal számára, hogy időnként más, egykor a kereszténydemokraták által dominált területeken is győzelmet tudjon aratni.

Azt, hogy a „kék” és „vörös” kormányok egymást váltották a kormányzati pozícióban mindenki az olasz politikai rendszer számára üdvös jelenségnek tekintette. Számos szakértő pedig még azt is kijelentette, hogy – Giovanni Sartori definíciójával élve – az ország visszavonhatatlanul elmozdult a stabil kétpártrendszer irányába. Ez a 2013-as parlamenti választásokig igaz is volt, ekkor azonban egy új szín jelent meg a politikai palettán. Ez a szín a 2018-as választásokat követően pedig még a korábbinál is erőteljesebbé vált.

Az 1994-es olaszországi parlamenti választások eredményei
Forrás: Wikipedia, szerző: Lochness, licenc: CC BY-SA 3.0

Idén viszont tulajdonképpen a korábbi, „kékek” és „pirosak” közötti hagyományos versengés megszakad, mivel új politikai erő tűnt fel a színen: a Movimento 5 Stelle (M5S, Öt Csillag Mozgalom). Ők a legutóbbi választásokon a voksok jelentős, 32,6%-nyi részét szerezték meg, ezzel pedig a legtöbb szavazatot elnyerő önállóan induló párttá léptek elő, és így új színt vittek fel az olasz politikai térképre: a sárgát.

Támogatói az M5S zászlóján látható csillagok színét a gyűléseik alkalmával is fel szokták használni. A világháló adta lehetőségeket alaposan kihasználva a Forza Italiához hasonlóan az M5S is az egész ország összes választóját meg akarja szólítani. A mozgalom mostani eredménye tulajdonképpen annak köszönhető, hogy egybe tudta csatornázni az összes olyan elégedetlen olaszt, aki elvesztette a hitét a pártokban, az elitben, az elérhetetlen brüsszeli bürokratákban, és fél a zabolátlan és szabályozhatatlan bevándorlástól. Nem különösebben meglepő, hogy az M5S Dél-Olaszországban tett szert a legnagyobb támogatói bázisra. A 2009-es gazdasági válság óta ugyanis a déli és az ország legtehetősebb északi területi közötti szakadék még szembeötlőbbé vált.

Az M5S legjelentősebb ellenfele a legutóbbi választások során az a jobbközép volt, amelynek vezetője, Berlusconi mostanra a Legának volt kénytelen átadni a szövetségen belüli elsőbbséget – a párt nevéből az északi részekre utaló Nord szót száműzték annak érdekében, hogy ezzel a mostaninál országosabb jelleget kölcsönözzenek neki. A párt új vezetőjének, Matteo Salvininek erősen populista és migrációellenes retorikájával sikerült is a hagyományosan a baloldal által uralt területeken, valamint az ország déli részén szavazókat szereznie.

A legutóbbi választás leginkább mellbevágó következményének azt lehet tekinteni, hogy a vörös szín szinte teljesen eltűnt a politikai térképről. Valójában a balközép koalíció bizonyult a választások legnagyobb vesztesének, és még a hagyományosan az ország „vörös övezetéhez” tartozó régiók területein is súlyos veszteségeket volt kénytelen elkönyvelni.

A 2018-as egyszerű többségi szavazás alsó házi győztesei (a kék a jobbközép, a narancssárga a balközép, míg a sárga az M5S által megnyert területeket jelenti)
Forrás: Wikipedia, szerző: Thern, licenc: CC BY-SA 4.0

Így aztán az egyre halványuló vörös, az egyre kiterjedtebb, de már a Lega vezetésével viruló kék, valamint az egyelőre kihívók nélkül álló sárga az olasz választási térképet megint újraszínezte. Meglepő, hogy a Lega által megnyert területek határai pontosan egybevágnak az ország északi és déli része közötti földrajzi választóvonallal. Tulajdonképpen a politika és a földrajzi területek közötti erős kapcsolat újra igen markánsan visszaköszönt, és ismét megmutatja, milyen mély kulturális és társadalmi választóvonalak mentén válnak szét az olaszok választói preferenciái. A kék terület egybeesik az ország leggazdagabb részével, ahol a dinamikus és liberális gazdaság iránti igény összecseng az olyan, a jobboldalnak mindig kedves témákkal, mint a jog, a rend és a biztonság. A sárga szín viszont a legnagyobb munkanélküliséggel és legmagasabb szegénységi mutatókkal küzdő területeket jelöli ki; ezekben erősebb az államtól érkező anyagi segítség iránti igény, az emberek pedig az általuk leadott protest szavazattal nemtetszésüknek adtak hangot.

A fentieket összegezve, ha 1948 óta végigkövetjük az olaszországi választásokat, akkor jól látható: az ország egyes területei és a politika közötti kapcsolat máig erős maradt. Bár a politikai kínálat és az olaszok választói magatartása is sokat változott a huszadik század közepe óta, az olasz társadalmat továbbra is megosztó határvonalak, illetve ezek területi leképeződései máig tovább élnek, és befolyásolják az olaszok választói preferenciáit.

Regisztrálj és fizess elő, hogy hozzáférhess az általunk kínált összes tartalomhoz!

Kíváncsi vagy a kutatóink által írt legfrissebb anyagokra? Szeretnéd elsőként elolvasni az elemzéseket? Akkor regisztrálj most!

Szeretnél egy olyan platform előfizetője lenni, ahol minden tudást megtalálsz egy helyen? Ahol nem csak mélyelemzések, de exkluzív online rendezvények anyagaiba is bepillantást nyerhetsz? Akkor ne habozz, vásárold meg kedvezményes áron elérhető előfizetési csomagjaink egyikét!