Öntsünk tiszta vizet a pohárba, akarom mondani Kárpátaljára!

Öntsünk tiszta vizet a pohárba, akarom mondani Kárpátaljára!

2022.03  | Olvasási idő: 8 perc

A cikkem megírásának a célja annak a mítosznak a megcáfolása, hogy Borisz Jelcin ezüsttálcán kínálta fel Antall Józsefnek Kárpátalját, de ő nem fogadta el, így megbélyegezve honfitársaink sorsát. Szeretném jelezni, hogy a cikknek nem célja mélyen elemezni a magyar-orosz vagy a magyar-ukrán szerződést.

A 2022. február 24-én hajnalban kezdődő orosz agresszió Ukrajna ellen elindított egy  sor elmélkedést, visszaemlékezést, no meg számos fals hírt és összeesküvés-elméletet a jelenlegi helyzet, illetve  Ukrajna és Kárpátalja történelme kapcsán. Magam sem haboztam és megosztottam közösségi oldalamon Antall József egyik régi beszédéből egy részletet, aminek a lényege az volt, hogy „naív aki azt hiszi, hogy Oroszország lemondott Közép-Európáról”. Videomegosztásom igazi láncreakciót indított el és felkeltette ismerőseim és azok ismerőseinek figyelmét, olyannyira, hogy vezető médiumok oldalain is megjelent már a videó, vagy éppen neves elemzők posztolták másokhoz oda (nem tőlem és nem általam kezelt oldalról megosztva). A beszéd világos, egyértelmű, Antalltól, antallosan... akinek valljuk be, megint igaza volt! Ha nem látnánk a fekete-fehér videót, azt is hihetnénk, hogy nemrég hangzott el valamelyik egyetemi katedráról ez a már-már történelmi előadás. Csakhogy a videó megosztása során megjelentek a kanapé-szakértők és a fent említett összeesküvés-elmélet hívői, akik szerint Antall hazaáruló, hiszen Jelcin felajánlotta neki Kárpátalját, de ő ezt nem fogadta el. Lássuk csak, hogy is volt ez igazából.

Találkozó és megbeszélés Jelcinnel

Antall József miniszterelnök személyesen Jelcin elnökkel először 1991. december 6-án találkozott, amikor aláírták a magyar-orosz barátsági szerződést Moszkvában. Megjegyzendő, hogy Jelcin már túl volt akkor egy puccskísérleten (Janajev puccs). A két fél közötti megbeszélés a szerződés aláírása mellett arról is szólt, hogy rendezésre kerüljön a szovjet csapat kivonulását követő anyagi kártérítés kérdése. Sőt, lehet mondani, hogy Antall számára az egyik legfontosabb kérdés az  volt, hogy a szovjet csapat kivonulásának ügyében elérje az úgynevezett „nullszaldós” megoldást. Vagyis a kivonulás költségei kerüljenek kompenzálásra, azzal az elképesztő környezeti kárral, amit a szovjet csapatok megszállása okozott. Erre senki nem is gondolna, ugye? Itt állomásozó katonák milyen mértékben képesek a környezetüket lerombolni és adott esetben egészségügyi értelemben is károsítani a természetet: kerozinnal teli talaj, lepusztult laktanyák, megrongált műemlékek (csak a természeti károk értéke 61 milliárd forint körül mozgott). Habár Jelcin nyitottnak mutatkozott erre a megoldásra, a találkozót követően több hónapos tárgyalás-sorozat vette kezdetét, mire a felek eljutottak a végleges megállapodásig. A következő személyes találkozóra 1992. november 11-én került sor. Antall a szűk körű találkozón világossá tette, hogy nem enged a nullszaldó ügyéből.  Szembesítette Jelcint a tényekkel: a szovjet csapatok által 1956-ban okozott károk, a csapatok illegális itt tartózkodása, vagy az orosz kereskedelemi tartozás, melynek mértéke 1,6 milliárd dollár volt. Végül Jelcin engedett és elfogadta a nullszaldós megoldást, azonban külön szerződésben rendelkeztek arról, hogy a kivonuló katonák humanitárius segítséget kapnak 10 millió dollár értékű gyógyszerszállítmány formájában.

1992. november 10-11-én Jelcin elnök Budapestre látogatott. Ekkor került pont a fenti kérdések véglegesítésére.

Tehát Jelcinnel nem merült fel kérdésként Kárpátalja helyzete, a magyar-orosz barátsági szerződésbe az került be, hogy kölcsönösen tiszteletben tartják egymás kisebbségeinek jogait.

Az ukrán szerződés és annak szükségessége

Az ukrán-magyar alapszerződés aláírására ugyanazon a napon került sor (1991. december 6.), mint az orosz-magyarra. Moszkvából Budapest felé megállt a magyar kormánydelegáció, hogy aláírja azt. A magyar-ukrán kapcsolatok történetében látható volt a dinamikusság és a nyitottság, ami mind a magyar, mind az ukrán fél részéről szükségszerű volt. Itt azért szeretném azt is megjegyezni, hogy Magyarország volt az első, aki elismerte Ukrajna szuverenitását.

Ukrán részről Leonyid Kravcsuk elnök minden egyeztetés során mindent megígért és minden nyilatkozatot aláírt annak érdekében, hogy mutassa, elkötelezett a két ország közötti viszony elmélyítésé iránt. Az első magas szintű diplomáciai látogatására 1991. május 30. és június 1. között került sor. Itt tartózkodása alatt 9 dokumentumot, nyilatkozatot írt alá, amelyek a későbbi alapszerződés magját képezték. Ezek közül kiemelkedik termesztésen - a cikk szempontjából lényeges – „nyilatkozat a magyar köztársaság és az Ukrán Szovjet Szocialista köztársaság együttműködésének alapelveiről a nemzeti kisebbségek jogainak biztosítása területén”. Ebben került rögzítésre a nemzetiségi kisebbségek jogainak kölcsönös biztosítása, úgy mint oktatás  biztosítása az anyanyelven, a kisebbségek etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásának megőrzése, tiszteletben tartja az állampolgárok azon jogát, hogy szabadon dönthessenek arról, hogy mely nemzetiséghez kívánnak tartozni.  Sőt, a nyilatkozat szerint külügyminiszter-helyettesek által vezetett vegyesbizottságok ellenőrzik majd azt, hogy mindkét fél garantálja a nyilatkozatban rögzített kisebbségi jogokat.  Látható tehát, hogy ez inkább a közösségi jogokra fókuszált, kulturális autonómiát biztosított, a területi autonómiáról konkrétan nem rendelkezett. Azonban az alapszerződés aláírása előtti napokban tartottak Kárpátalján népszavazást, ahol a többség a területi autonómia mellett tette le voksát. Ennek hatására Antall és Kravcsuk elnök megállapodott a beregszászi magyar autonóm terület létrehozásában. Az alapszerződést a magyar Országgyűlés csak 1993. május 31-én ratifikálta és június 16-án lépett hatályba.

Természetesen az más kérdés, hogy az alapszerződésben foglaltakhoz az ukrán fél mennyire tartotta magát, de semelyik tárgyaláson nem került elő az Kravcsuk részéről sem, hogy Kárpátalját átadná Magyarországnak.

Miért is volt nekünk fontos a szerződés aláírása?

Egyrészt, egy állam feladata megtenni mindent annak érdekében, hogy a fizikai határain kívül rekedt honfitársai jogai minél szélesebb körben érvényesüljenek az anyaországon kívül az államban, ahol él. Másrészt, akkor nagyon fontossá vált, hogy a formálódó csehszlovák, román erők – ha úgy tetszik az újraformálódó kisantant – közé éket verjünk. Harmadrészt, az Európai Közösséghez való csatlakozás feltételei is megkívánták, hogy Magyarország rendezze viszonyát a szomszédos országokkal.

Antall József a Parlamentben
Varga László, MTI

A megfogalmazás...

Az Alapszerződés 2. cikke így szól: „A Felek tiszteletben tartják egymás területi épségét, és kijelentik, hogy egymással szemben nincs, és nem is lesz területi követelésük”.

Az eredeti tervezetben, amit Antall József is látott és amit ő és a kormány jóváhagyott, nem szerepelt az „és nem is lesz” kifejezés. Rejtély, hogy hogyan került bele mégis a szövegbe a kijevi kiutazás előtt. Mindenesetre belpolitikai csatározások sorát indította el eme négy szó. Maga Horn Gyula is hazaárulással vádolta a miniszterelnököt. Nehéz helyzet volt, ugyanis, ha az aláírást követően kardoskodik a miniszterelnök, akkor további muníciót szolgálhat ellenfeleinek arra, hogy horthysta irredenta  politikusnak láttassa magát.

..akkor, mégis, hogy került elő egyáltalán ez a „lehetőség”?

Nem kellenek a XXI. század közösségi média platformjai ahhoz, hogy álhíreket gyártson az ember, beinduljon a suttogó propaganda. Ez mindig is része volt a politikai játszmáknak. A különbség annyi, hogy a XXI. század technikai fejlődése lehetővé teszi, hogy ezen információk pillanatok alatt emberek tömegeit érjék el. Az 1990-es években viszont ott voltak ehhez Antall politikai ellenfelei: a Torgyán-Csurka-Horn hármas, az ellenzéki lapok, meg igenis az oroszok. Antall mondta egyszer, hogy a jobboldalt igazából bomlasztani sohasem jobbról - ha még látszólag annak is tűnik - hanem balról lehet. Kárpátalja lehetséges visszacsatolásának álhíreihez bizony kellett a „molett úr” (Antall mondta Torgyánról egyszer, hogy „ameddig én Magyarország miniszterelnöke leszek, addig ez a molett úr nem lesz kormány tag”), bár még inkább Csurka, akik képes volt belülről bomlasztani a kormánypártot és magát a kormány egységét is. Teljes mértékig alkalmasak voltak az orosz dezinformáció terjesztésére. Torgyánnak az 1991-es kiugrása nem is igazából volt sikeres (ebben a viszonylatban, persze később a frakció szakadásához vezet), hiszen nem álltak be mögé a „36-ok” – ők továbbra is a kormányt támogatták. Az igazi ártó fegyver a Csurka-dolgozat volt (1992. augusztus 20.), aminek igazi széleskörű romboló hatásait majd egy külön cikkben tárgyalom.

De itt hagyták örökségül ezt az elképesztő mesét Kárpátaljáról. De ha csak józan paraszti ésszel belegondol az ember, akkor már tudhatja, hogy nincs lehetőség a határokat csak úgy átrajzolni. Kivéve, ha nem úgy gondolkodsz, mint ma Putyin.

Vannak, akik folyamatosan terjesztik ezt a „mesét” csak azért, hogy az első szabadon választott miniszterelnök és kormányának tevékenységét gyalázzák. Vannak köztük volt politikusok is, akik sértődöttségből teszik, mert nem kaptak olyan lehetőséget akkor, amire ők vágytak.

Nos, tudni kell, hogy a lélekben és érzésben tizenötmillió magyar miniszterelnöke mindent megtett azért, hogy ebben az országban vér nélkül menjen végbe a transzformációs folyamat és Magyarország minél előbb az euró-atlanti integráció útjára lépjen úgy, hogy közben sose feledje polgárait, akik a határon túl ragadtak.

Kárpátalja elvesztéséért egyedül Trianon okolható.

Köszönöm Antall Péternek és Marinovich Endrének a beszélgetést, amivel hozzájárultak a cikk megszületéséhez.
A cikkben megjelentek teljes mértékig a szerző véleményét tükrözik.

 

A nyitókép forrása: AJTK