Orrszarvúk a célkeresztben

Orrszarvúk a célkeresztben

A dél-afrikai rinocéroszpopuláció kizsákmányolása

2018.03  | Olvasási idő: 12 perc

Dél-Afrikában közel 20 000 orrszarvú él – belőlük minden egyes nap átlagosan hármat orvvadászok ölnek meg. A vadorzók általában fiatal férfiak, akik akár még az életüket is hajlandóak kockára tenni, hogy az így szerzett pénzzel életkörülményeiken valamelyest javítsanak. Az orrszarvútülök-kereskedelem a kábítószer-, a fegyver-, és az emberkereskedelem után a legnagyobb illegális üzletnek számít. A kiterjedt törvénytelen iparágat pedig főként olyan kínai és vietnámi vásárlók tarják életben, akik a rinocéroszszarvnak misztikus egészségmegőrző erőt tulajdonítanak.

Dél-Afrikában közel 20 000 orrszarvú él: ez az egész afrikai populáció 80%-a. Az állomány egyharmadát orrszarvútenyésztők birtokolják, akik célja a faj fennmaradásának biztosítása. Ezek az állatok ugyanis kifejezetten rá vannak szorulva a védelemre, hiszen az utóbbi évek súlyos szárazságain túl az elmúlt évtizedben már az orvvadászokkal is meg kellett küzdeniük. A számadatok alapján a rinocéroszok eddig vesztésre állnak, mivel míg 2007-ben „csak” tizenhárom orrszarvú pusztult el a vadorzók keze által, 2013 óta minden évben több mint 1000 állatot gyilkoltak meg a szarvukért. Ez pedig felbecsülhetetlen veszteséget jelent a rinocéroszpopuláció számára.

Három fehér orrszarvú bika (Ceratotherium Simum) éppen összeakasztja a tülkeit a dél-afrikai Kruger Nemzeti Parkban
Forrás: Shutterstock

A nagyvadak csontjának, szarvának, bőrének és egyéb testrészeinek értékesítése egy rendkívül jövedelmező – de egyben teljesen törvénytelen – globális kiterjedésű iparág. Ezen belül maga a rinocérosz szarvával való kereskedelem a kábítószer-, a fegyver- és az emberkereskedelem után az egyik legnagyobb illegális üzletnek számít. A vadorzás és a vadon élő állatok adásvétele súlyos biztonsági kihívást jelent az érintett országok számára, mivel szoros kapcsolatban áll a szervezett bűnözéssel. Az illegális vadkereskedelem megjelenése és elterjedése mögött ugyanis mindig felfedezhető egy-egy olyan jól szervezett bűnözői hálózat, amely az adott ország intézményeit mélyen átitatva súlyos károkat okoz – így például jelen esetben a kihalás szélére sodorhatja az orrszarvúkat.

Mivel a rinocérosztülök – az emberi hajhoz vagy körömhöz hasonlóan – keratinból épül fel, valójában teljesen haszontalan és értéktelen az afrikaiak, vagy bármely más földrész lakói számára. Mégis, meglepő módon e termék ára a nemzetközi piacokon sokkal magasabb, mint az elefántcsonté. De vajon mi tolja egyre magasabbra ezt a már most is őrülten magas árat, illetve ezt a teljesen irracionális keresletet? Erre a kérdésre a válasz az afrikai kontinensen kívül keresendő, mivel a rinocéroszok szarvának legfőbb piacát elsősorban Vietnám és Kína jelenti, így az illegális üzlet is főképp az itteni vásárlóknak köszönhetően virágozhat.

A hiedelem

Egyes vietnámi és kínai hiedelmek szerint az őrölt rinocérosztülök egy pohár vízzel elkeverve gyógyítja a fejfájást, a lázat, a magas vérnyomást, a másnaposságot, sőt még a rákot is. Ezen kívül méregteleníti a testet, egy csipetnyi, borba szórt szarvpor pedig afrodiziákumnak sem utolsó. Bár mindez csodásan hangzik, mégis muszáj még egyszer kihangsúlyoznunk, hogy továbbra is a hajunkat és a körmünket alkotó anyagról van szó.

Rendkívül magas ára miatt a rinocérosz szarva mára már státuszszimbólum lett, az ebből faragott tárgyak pedig a leggazdagabb otthonok díszeivé váltak. A rinocéroszszarv-kereskedelem viszonylag rövid múltra tekint csak vissza: ahogy már korábban említettük, 2007 körül tizenhárom orrszarvú legyilkolásával vette kezdetét. A szervezett bűnözői hálózatok a profit növelése érdekében élénk marketingtevékenységbe kezdtek, és így sikerült felépíteniük, illetve életben tartaniuk az orrszarvútülök csodás hatásairól szóló hiedelmeket. Tevékenységük annyira sikeres volt, hogy ennek az újkeletű „divatnak” köszönhetően az orrszarvúkat ma már a teljes kipusztulás fenyegeti. 2013 óta ugyanis minden egyes nap átlagosan három rinocérosz esik áldozatául a vadászoknak, mindössze azért, hogy mágikus hatásúnak tekintett tülkeiket megszerezzék.

Az orvvadászok

A rinocérosz-orvvadászat melegágya Dél-Afrika, ahol a szegénység mélyen átitatja az egész társadalmat. A vadorzók általában olyan fiatal férfiak közül kerülnek ki, akik akár még arra is hajlandóak, hogy legértékesebb tulajdonukat, a szabadságukat – sőt olykor akár az életüket is – kockára tegyék. A hatóságok ugyanis minden további nélkül rájuk lőhetnek, ha rajtakapják őket vadászat közben. Mégsem nehéz olyan vakmerő embereket találni, akik a jobb élet reményében könnyen orvvadászatra adják a fejüket. Egy-egy jól sikerült vadászat akár vagyonokat – pár száz dollárt – is hozhat a konyhára. Bár ez nyugati szemmel nézve meglehetősen alacsony összegnek tűnhet, a helyi szegény családok és közösségek számára jelentős jövedelemnek számít.

A vadorzók legtöbbször hasonló módszerekkel dolgoznak. Általában holdfényes éjszakákon indulnak útra három- vagy négyfős csapatokban, sokszor mezítláb. A felszerelésük kezdetleges: hangtompítóval felszerelt puska, a tülök levágására szolgáló balta vagy széles pengéjű kés, és telefon, hogy tudják figyelmeztetni a rezervátumon kívül váró segítőiket. Néha hátrafelé sétálnak, vagy zoknit tesznek a cipőjükre, hogy megtévesszék az őröket. A sikeres vadászat után a zsákmányt általában gyorsan a mozambiki kikötőkbe szállítják, ahonnan tengeren Ázsia felé küldik őket tovább.

Rinocéroszszarv a fekete piacon
Forrás: Shutterstock

A tapasztalt nemzetközi csempészhálózatok sokszor az orvvadászok helyismeretét felhasználva kábítószerekkel és más illegális termékekkel együtt juttatják a trófeákat a tengerentúlra. A helyi hatóságok úgy próbálják orvosolni a problémát, hogy akit garázdaságon kapnak, azt lelövik vagy bebörtönzik. Ám, ahogy az sejthető, ez nem jelent hosszú távú megoldást a problémára. A jól működő bűnözői hálózatok ugyanis rövid időn belül képesek valaki mást állítani a kiesett orvvadász helyére. Ezeket az embereket valójában ugyanúgy kizsákmányolják, ahogy azt Afrika vadvilágával és erőforrásaival is teszik.

Az árverés

2017-ben született meg a világ első legális orrszarvútülök-árveréseknek otthont adó weboldala. Ezt egy dél-afrikai tenyésztő működteti, aki a világ legnagyobb, több mint 1500 rinocéroszt befogadó orrszarvú-gazdaságának tulajdonosa. Az aukciók egyik fő célja, hogy csökkentsék a szarvukért lemészárolt orrszarvúk számát. Ennek a kezdeményezésnek az az elgondolás szolgál az alapjául, hogy ha az üzletet legalizálják, az ár csökkenni fog, ez pedig visszaveti a feketepiacon folyó kereskedelmet.

Az árverésen való részvételnek több feltétele is van. Az egyik szabály szerint csak olyan vevők indulhatnak rajta, akik Dél-Afrikában tartózkodnak, annak ellenére, hogy – mint azt már említettük – a szarvnak az országban nincsen piaca. Ráadásul ha jobban megnézzük a weboldalt, és megpróbáljuk megváltoztatni a nyelvet a jobb felső sarokban, láthatjuk, hogy annak tartalma angol, kínai és vietnámi nyelven is elérhető. Ennek a legvalószínűbb magyarázata az, hogy bár a vevőnek fizikailag Dél-Afrikában kell lennie, a vásárolt áru az árverést követően rövid időn belül elhagyja az országot, és belép a célországokba, amelyeket a weboldal nyelvválasztása már gyanúsan meg is határozott.

Az utolsó árverésen 265 darab, összesen 500 kilogrammnyi tülköt adtak el
Forrás: rhinoauction.com

Egy szkeptikusabb elmélet szerint az aukció mögött az állatvédelmen túl egy jól kidolgozott üzleti modell áll. A tenyésztők hatalmas vagyonokat költenek arra, hogy az orrszarvúk biztonságát szavatolják, ugyanakkor szarv nélkül ezek az állatok teljesen értéktelenek, így az orvvadászok sem fogják őket legyilkolni. A tenyésztők által kidolgozott megoldás szerint viszont teljesen biztonságos módon, állatorvos jelenlétében ők maguk hajtják végre a rinocéroszszarvak levágását annak érdekében, hogy az állatok életét megóvják. Az így kapott szarvdarabokat egy biztonságos raktárba helyezik el. Az itt gyűjtött készletek pedig az árverések idején kalapács alá kerülnek. Abban az esetben viszont, ha ez a terv nem válna be, a feketepiaci árak ismét szárnyalni kezdenek, így a tenyésztők maradék szarvállománya jelentősen felértékelődik. Az árverés viszont kiváló legális lehetőséget nyújt arra is, hogy az illegálisan szerzett trófeákat tisztára mossák, majd a törvényes piacokon értékesítsék őket. Ki-ki eldöntheti magának, hogy aukciók valójában az orrszarvúk biztonságát vagy a tenyésztők javát szolgálják inkább.

Egy rinocérosz szarvának levágása Dél-Afrikában
Forrás: Shutterstock

A korrupció

Nem egy afrikai ország híres az ott uralkodó széleskörű társadalmi egyenlőtlenségekről, illetve a korrupció magas mértékéről. A korrupció segíti a vadon élő állatok kereskedelmének olajozott működését, és a társadalom minden szintjén jelen van, beleértve a kormányt is. Ez viszont mind a polgárok, mind pedig az állam kohéziója szempontjából biztonsági fenyegetést jelent.

Megvesztegetés és korrupció
Forrás: Shutterstock

A korrupció jelentősége nem elhanyagolható, mert Afrikában többnyire gyenge nemzeteket és könnyen sebezhető demokráciákat találni. A megvesztegetés és a korrupció lassan erodálják az állam intézményeit. Amikor a bűnözői hálózatok a politikai platformokat használják a tevékenységük bővítésére, akkor az a társadalom alapjait ássa alá. Ezért is fontos komolyan venni a vadon élő állatok kereskedelmének Dél-Afrikára gyakorolt hatását. A helyzet tehát több szempontból is sürgős megoldást igényel.

A megoldás

Az állatok védelme érdekében fontos visszaszorítani az orvvadászatot és az illegális kereskedelmet. Ugyancsak fontos lenne jogi lépéseket tenni az illegális tülökkereskedelem megállítása érdekében. A potenciális vásárlókat kézzel fogható tényekkel meg kell győzni arról, hogy az orrszarvútülökpornak semmilyen formában nincs pozitív hatása az egészségre. A célországokban meg kellene változtatni rinocérosz agyarához kapcsolódó téves hiedelmeket és kulturális gyakorlatokat. Ennek elérése érdekében a nemzetközi szervezeteknek, illetve a helyi kormányoknak a tudatosság növelésére kellene törekedniük. Megfelelő oktatási- és marketingtevékenységgel minél korábban el kellene oszlatni a tülkökhöz kapcsolódó hiedelmeket a felnövekvő nemzedékek fejében, hogy ők már megértsék a fenntartható környezet értékét, és azt, hogy ehhez milyen kihívásokkal kell szembenéznie a világnak. A megoldás tehát a keresletet, nem pedig az orvvadászok kiiktatása.

 

Nyitókép forrása: Shutterstock

Regisztrálj és fizess elő, hogy hozzáférhess az általunk kínált összes tartalomhoz!

Kíváncsi vagy a kutatóink által írt legfrissebb anyagokra? Szeretnéd elsőként elolvasni az elemzéseket? Akkor regisztrálj most!

Szeretnél egy olyan platform előfizetője lenni, ahol minden tudást megtalálsz egy helyen? Ahol nem csak mélyelemzések, de exkluzív online rendezvények anyagaiba is bepillantást nyerhetsz? Akkor ne habozz, vásárold meg kedvezményes áron elérhető előfizetési csomagjaink egyikét!