Schulz Merkel ellen

Schulz Merkel ellen

Két nyári interjú, és amire belőlük következtetni lehet

2017.08  | Olvasási idő: 15 perc

A szeptember 3-án esedékes hivatalos vita előtt utoljára adott hosszabb interjút Németország két kancellárjelöltje. Angela Merkelt a ZDF szólaltatta meg a komoly faggatózásnak csupán a látszatát fenntartva, míg Martin Schulzot az ARD már kevéssé kezelte kesztyűs kézzel. Hogy mennyi múlott a riporterek attitűdjén, azon természetesen lehet vitatkozni, ahhoz azonban nem sok kétség férhet, hogy az átlagos tévénéző szemében, ki nyerte a – virtuális – összecsapást. Jelen bejegyzés az interjúk apropóján a választási kampány állásáról tudósít és betekintést nyújt a német közvéleményt leginkább foglalkoztató kérdésekbe is.

Schulz és az SDP – egy fecske nem csinál nyarat

Martin Schulz nehéz helyzetben van. Négy héttel a szeptember 24-én esedékes szövetségi választások előtt pártja nagyjából 15 százalékpontnyival marad el a CDU/CSU szövetség mögött, személyes népszerűsége pedig 20 százalékponttal alacsonyabb Merkelénél. Ok tehát bőven lenne arra, hogy a márciusban még az SPD nagy reménységeként emlegetett Schulz – akit a pártkongresszus egyhangúan választott mind pártelnökké, mind kancellárjelöltté, és akinek ekkoriban mért kiemelkedő népszerűsége ma már a múlté – minden lehetőséget megragadjon alkalmasságának bizonyítására és a választópolgárok meggyőzésére – ez azonban sehogy sem látszik sikerülni.

roland_08.31.png

Bár az SPD az utóbbi hónapokban sorra vetett fel reformterveket majdnem minden szóba jöhető szakterületen, javaslataik nagy része nem különbözött jelentősen a CDU/CSU által hangoztatottaktól, ráadásul választott jelszavaik arra is alkalmatlannak bizonyultak, hogy a választópolgárokat érzelmileg a párt számára kedvező módon befolyásolják. Tervezett aduászukat, a melegházasság ügyét pedig Merkel maga játszotta ki, mikor – érzékelve a témában rejlő veszélyes politikai potenciált – az azt törvénybe iktatni kívánó javaslat megszavazását még a parlamenti ciklus lezárása előtt lehetővé tette a CDU/CSU frakciófegyelmének feloldásával. Ettől eltekintve a hivatalban lévő kancellár csak azt a mindezidáig fényes sikereket hozó taktikáját követte tovább, hogy kivár, és semmire sem reagál – az utóbbi hónapokban Schulz nevét is csak akkor volt hajlandó kiejteni, ha azt egy adott kérdésre adott válaszában már végképp nem tudta elkerülni. Ezzel pedig könnyedén megnyerte a stabilitás után vágyó és az izgalmakra nem éhes német választók – egyelőre még – relatív többségének szimpátiáját.

Az SDP és Schulz ezzel szemben látványosan vergődik. Széleskörű támogatást az SPD oldaláról az utóbbi időben egyedül Sigmar Gabriel külügyminiszter kapott, aki Recep Tayyip Erdoğannak a török gyökerű választókat az SPD és a CDU/CSU bojkottjára való felhívását követően, részben a személyét ért támadásra is válaszul, határozottan kiállt a német értékek védelme mellett. Ez azonban az SPD népszerűségét gyakorlatilag egyáltalán nem befolyásolta. Schulz egyetlen reménye így a hátralévő időben a még bizonytalan szavazók megnyerése maradt.

Aktuális német ügyek – amiről szó esik, és amiről nem

Mielőtt az interjúkra rátérnénk, érdemes egy pillantást vetni azokra a témákra, melyek a német közvéleményt manapság leginkább foglalkoztatják. Sokatmondó, hogy ezek közül melyik jelöltnél mi jelenik meg a feltett kérdések között, illetve hogy összeségében egyáltalán felvetődtek-e az interjúk során.

A dízelbotrány és az egymás közötti, kartellgyanús megállapodások igencsak megtépázták a német ipar zászlóshajóinak tekintett nagy autógyártók (Volkswagen, Daimler, BMW, Porsche) hírnevét. Mindez ráadásul éppen abban az időszakban történik, amikor az Energiewende (a német állam által aktívan támogatott zöld energiaforradalom) és a párizsi klímaegyezmény célkitűzéseinek teljesítéséhez elengedhetetlen lenne a Bundesrepublik és az autógyártók hatékony és olajozott együttműködése. A kormányzatnak egyrészt támogatnia kell a – lehetőség szerint inkább német gyártású – elektromos autók elterjedését, és védenie kell a jelentős bevételt hozó, exportorientált, a német ipar gerincét képző és hatalmas innovációs potenciállal rendelkező cégeket. Másrészt viszont nem mehet el szó nélkül amellett, hogy e cégek törvénytelen praktikáikkal nemzetközi szinten jelentős tekintélyvesztést okoztak a német államnak, és német fogyasztók millióit is megkárosították. A helyzetet még pikánsabbá teszi az autóipar és a politika elsősorban tartományi szinten jelen lévő nyilvánvaló összefonódása, ami viszont az események következtében könnyen lehet, hogy rövidesen európai szintű jogi problémává növi ki magát.

Az világ egyik vezető innovációs és gazdasági hatalmaként Németország nagy hangsúlyt fektet képzési rendszerének megfelelő színvonalon tartására. Az információs forradalom, a távol-keleti versenytársak előretörése, valamint a jelentős bevándorlás azonban elkerülhetetlenné teszik az újabb reformokat. Abban mindenki egyetért, hogy még több pénzre van szükség, melyet elsősorban iskolaépítésekre és -felújításokra, valamint minél magasabb szintű digitális infrastruktúra kiépítésére lenne célszerű fordítani. Problémát jelent azonban, hogy a német http://abirechner.org, a követelményekről (például az érettségi anyagról) elsősorban az egyes tartományok döntenek. A rendszer átalakítására történtek már részleges eredményeket hozó kísérletek, jelenleg viszont úgy tűnik, szövetségi szinten is elegendő politikai akarat van az egységesítésre.

A 2015-ös események után kulcskérdéssé vált a migráció korlátok közé szorítása és szabályozása. A menekültekkel kapcsolatban újra és újra felvetődő javaslatok közül érdemes megemlíteni az évenkénti kötelező felső határ megállapítását, a bevándorlók esetében pedig a pontrendszer bevezetését; ezek egyike sem élvez egyöntetű politikai támogatást. A Törökországgal kötött megállapodás jelentősen csökkentette ugyan a Németországra nehezedő migrációs nyomást, Líbia összeomlása óta viszont a Földközi-tengeren is olyan krízis alakult ki, amellyel Olaszország egyedül nem képes megbirkózni. Bár összeurópai problémáról van szó, az Európai Uniónak – többek között a hatalmas belső ellentétek miatt – mindeddig nem sikerült határozott stratégiát kidolgoznia ennek kezelésére. Ennél is látványosabb azonban egy olyan egységes Afrika-politika hiánya, ami a migráció elsődleges okaira hathatna. Miután az olasz kormány több ízben azzal fenyegetett, hogy megfelelő támogatás hiányában továbbengedi Észak felé az illegális bevándorlókat, egyre fokozódik a nyomás a német kormányon, hogy önállóan próbáljon valamiféle megoldást találni.

A német–török viszony hónapról-hónapra egyre feszültebb, ami elsősorban a török elnöknek a nyugati politika világában meglehetősen szokatlan követeléseire és ezek hangnemére, valamint az általa az egy évvel ezelőtti puccskísérletre válaszul bevezettet drákói és önkényes intézkedésekre vezethető vissza. A helyzetet nemcsak az ország NATO-tagságával összeegyeztethetetlen akciók – mint például a Bundestag képviselők incirliki német katonai bázisra való belépésének megtagadása vagy egyes német újságírók nevetséges vádakkal történő letartóztatása – teszik különösen feszültté, hanem Erdoğan azon törekvései is, hogy a vele rokonszenvező, török gyökerekkel rendelkező német választópolgárokat a saját céljai szolgálatába állítsa, a német társadalmat megossza, és aktívan beavatkozzon a német belpolitikába. Bár a német kormány mindeddig adós maradt a határozott válasszal, hosszú távon többek között a kettős állampolgárság feltételeinek további szigorítása jelenthet megoldást. Ezzel kapcsolatban azonban még nem alakult ki politikai konszenzus.

Talán a fentieknél is érdekesebb, hogy miről nem szól a kampány. Az még valahol érthető, hogy az Európai Unió jövőjéről kevés szó esik, hiszen ezzel a kérdéssel kapcsolatban egyik kancellárjelölt sem rendelkezik jövőbe mutató, életképes vízióval. Az azonban már meglepőbb, hogy mintegy másfél millió menekült befogadása és Erdoğannak a török kisebbséget gyakorlatilag a német állam ellen lázító lózungjai után az integrációs problémák ilyen kevés teret kapnak a kampányban. A magyarázat nyilvánvalóan az, hogy olyan kényes témáról van szó, melynek tárgyalásába egy választási hadjárat közepén leginkább csak belebukni lehet, mivel a félig kiérlelt válaszok az ellenfélnek meglehetősen nagy támadási felületet nyújtanának. Ráadásul a 2015-ös, rendkívüli intézkedéseket az Európai Parlament fejeként Martin Schulz is támogatta, így ezen a téren nem érdeke újabb frontot nyitni.

Egy nemrég közzétett felmérés eredménye választ adhat arra is, hogy a fenti aktuális témákon túl mi befolyásolja alapvetően a német választópolgárok magatartását, illetve milyen hívószavakra reagálnak majd a legnagyobb valószínűséggel. Az SPD levetkőzve a Schröder-éra örökségét, visszatért hagyományaihoz, és a szociális igazságosság jelszavával kampányol, ami azonban az ország vélt és valós gazdasági helyzetének fényében tévútnak tűnik. Az említett felmérésben ugyanis a válaszadók kétharmada igazságosnak vélte az össznemzeti jólétből rájutó részt, 80 százaléka pedig azt gondolta, hogy a társadalom gazdagabb feléhez tartozik. A válaszadók legnagyobb félelmei sem olyanok voltak, melyekre jellemzően egy baloldali párt tudna meggyőző válaszokat kínálni. Az aggodalmak ugyanis főként a technológiai fejlődést kísérő kontrollvesztéshez, a robotizáció előrehaladásával megszűnő munkalehetőségekhez, a nemzeti intézmények gyengüléséhez, valamint a nemzetállami keretek felbomlásához kapcsolódtak.

Merkel és a ZDF – hazai vizeken

Merkel a ZDF-en a tőle megszokott nyugodt és megfontolt stílusban fejtette ki nézeteit. Nehéz dolga mindazonáltal nem volt, mivel a kijelölt riporter csupán a látszatát keltette a komoly interjúnak. A feltett kérdések objektíve nem voltak alkalmasak arra, hogy a kancellárt kényelmetlen helyzetbe hozzák, leginkább csak lehetőséget biztosítottak számára, hogy a nyilvánosság előtt ismét a stabilitás letéteményeseként jelenhessen meg. „Keine Experimente!” (Csak semmi kísérletezés!) – kölcsönözhette volna politikai mottóját az NSZK-t 14 éven keresztül ugyancsak a CDU színeiben kormányzó, a modern Németország atyjaként tisztelt Konrad Adenauertől.

Angela Merkel – „Für ein Deutschland in dem wir gut und gerne leben”*
Forrás: Shutterstock

Merkel kampányát a jólét, biztonság, összetartás fogalmai köré építi. Azzal pedig, hogy kerüli a heves érzelmi reakciókat kiváltani képes témákat, és az ellene indított támadásokat egyszerűen figyelmen kívül hagyja nemcsak azon a politikai ellenfeleit hozza egyre kényelmetlenebb helyzetbe, akik gyakorlatilag nem képesek rajta fogást találni, hanem – ahogy erre egyre többen figyelmeztetnek – magát a demokratikus rendszer működését is aláássa. Ez természetesen nem lenne lehetséges a mérvadó sajtóorgánumok passzivitása nélkül. Ezek ugyanis azzal, hogy például az integrációs nehézségeket csak akkor veszik górcső alá, mikor más választásuk már nem marad (lásd: szilveszteri kölni események), közvetve Merkel szekerét tolják. Az ily módon „elaltatott”, „nyugtatón tartott” választópolgárok azonban könnyen elfordulnak a közügyektől, miközben a politika számára nem adnak időben visszajelzést a valós társadalmi igényekről, illetve a felgyülemlő feszültségekről. Az ennek folytán szükségképpen elmaradó politikai megoldáskeresés pedig könnyen megbosszulhatja magát – hogy mást nem említsünk, az AfD felemelkedése jórészt e folyamatok „gyümölcse”.

Az interjúra visszatérve a feltett kérdések három téma körül csoportosultak. Elsőként a képzési rendszer és a kutatás-fejlesztés támogatása került terítékre. Nagy meglepetést itt nem lehetett várni, a képzéssel kapcsolatos reformtervek ugyanis, ahogy az említésre került, régóta napirenden vannak, az innovációra fordított összegek növekedésének mértéke miatt pedig a német államnak eddig sem kellett szégyenkeznie.

A második kérdéscsoport viszont, mely az e-mobilitás előremozdításához és az autógyártók tisztességtelen kereskedelmi magatartásával okozott fogyasztói károk rendezéséhez kapcsolódott, már valós problémákra irányította rá a figyelmet. Merkel korábbi jóslatának valóra válása, miszerint 2020-ra egymillió elektromos autó fogja róni Németország útjait, jelenleg igencsak valószínűtlen. A kancellár ennek legfőbb okaként az autóvásárlók attól való félelmét jelölte meg, hogy a töltési infrastruktúra kiépülése a közeljövőben nem fog elég gyorsan haladni. Véleménye szerint egyébként bármilyen tempóban is történik az átállás, a belső égésű motorok még sokáig a hétköznapok részét képezik majd, ezért elengedhetetlen az innováció az áthidaló technológiák (új típusú dízelek, hibridhajtás) területén. Ehhez kapcsolódóan visszautasította, hogy konkrét dátumot jelöljön meg a belső égésű motorral felszerelt járművek közlekedésből való kivezetésére vonatkozóan, mivel a jelenlegi helyzet ismeretében ezt nem lehetne egyértelműen megtenni. Ami a dízelbotrány következtében az autóvásárlók által elszenvedett károkat illeti, Merkel elmondta, hogy az igazságügy-miniszter jelenleg az autógyártók elleni csoportos bírósági keresetek lehetőségét vizsgálja, konkrét javaslatára azonban még várni kell.

Az interjút vezető riporter végezetül a menekültekhez és a bevándorláshoz kötődő problémákat vette elő. Merkel továbbra is elutasította az előzőekben már említett kötelező felső határ megállapítását, feladatként ehelyett a migráció csökkentését, szabályozását és megfelelő irányokba terelését jelölte meg. Ennek egyik eszköze lehet, ha a Földközi-tengerrel határos afrikai államokkal a Törökország és az EU között létrejött megállapodáshoz hasonló szerződések születnek. Az együttműködés előremozdítása végett a kancellár a napokban fogadta a líbiai miniszterelnököt, majd elutazott az Emmanuel Macron által Párizsban szervezett menekültügyi csúcsra is, ahol Németország, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Niger, Csád és Líbia képviselői közösen próbáltak hatékony válaszokat találni a mindannyiukat érintő kérdésekre. A kancellár ugyancsak fontosnak tartja e területen a nemzetközi szervezetek tevékenységét, melyeket idén a német kormány mintegy 50 millió euróval támogat. Elismerte továbbá, hogy az Európa által tapasztalt nehézségekre rövid távon nem létezik megoldás, azok csak úgy kezelhetőek, ha Európa igyekszik a kibocsátó országok gazdasági és politika helyzetén javítani – egy gigantikus feladat, ami alól az EU a kancellár szerint nem vonhatja ki magát.

Merkel Németország legnagyobb értékét egyébként a civil szerveződésekben látja, ami a körülményeket figyelembe véve tökéletesen érthető. Ahogy elhangzott, a 82 milliós lakosságból 25 millióan vállalnak önkéntes munkát, az ő hathatós segítségük nélkül pedig a 2015-ös rendkívüli események könnyen vehettek volna a kancellár számára igen kedvezőtlen fordulatot.

Schulz és az ARD – kényelmetlen beszélgetés

Schulz Merkellel szemben nem várhatja ki karosszékben ülve, hogy mit hoznak az elkövetkező hetek – neki inkább arra lenne szüksége, hogy a választói preferenciák aktív alakítójaként lépjen fel. A szóban forgó interjúban erre az önmaga és a kancellár közötti különbségek hangsúlyozásával és a saját elképzelései mellett való határozott kiállással tett egy visszatekintve inkább erőtlennek tűnő kísérletet. Úgy tűnik, Schulz belefáradt a kampányba, az általa felpanaszolt politikai apátia rajta is nyomot hagyott. Hiába állt elő az SPD újabb és újabb refromjavaslatokkal, a várva várt áttörés rendre elmaradt, és a hátralévő négy hét aligha lesz elegendő a gyökeres fordulatra.

Martin Schulz – „Zeit für mehr Gerechtigkeit”**
Forrás: Shutterstock

Bár az SPD olyan, sokakat érintő ígéreteket is felvet választási programjában, mint az autópályadíjak eltörlése, a nyugdíjrendszer reformja vagy a vagyonadó bevezetése, illetve olyan nagy jelentőségű kérdésekkel is foglakozik, mint az amerikai atomfegyverek Németországból történő kivonása, a Schulzhoz érkező legelső kérdés a német–török viszony utóbbi időkben tapasztalt megromlására és az Erdoğan által követett, igencsak kifogásolható politikai kurzusra vonatkozott. A kancellárjelölt ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy az állandóvá váló provokációkra a német kormány részéről adott visszafogott válaszok messze nem elegendőek. Ő az elvek embereként az emberi jogi jogsértésekre határozottabban reagált volna. Javaslata szerint olyan ultimátumot kellene intézni török kormányhoz, mely a letartóztatott német újságírók további fogvatartása esetére kilátásba helyezné az EU és Törökország között fennálló vámunió kiterjesztéséről folytatott tárgyalások leállítását. Arra a felvetésre, hogy a Törökország elleni erőteljes fellépés a hagyományosan zömmel az SPD-re szavazó, török gyökerekkel rendelkező választópolgárok egy részét eltántorítaná a párt támogatásától, Schulz ismét csak az elvek fontosságát hangsúlyozta, így teremtve éles kontrasztot önmaga és a reálpolitikát folytató – sokak szerint egyenesen opportunista – Merkel között. Schulz itt valószínűleg hibát vétett, amikor nem hangsúlyozta eléggé, hogy az említett elvek Németországért és nem önmagukért követendők. Az átlagos tévénézőnek így aztán az lehetett a benyomása, hogy Schulz akkor is elvhű akarna maradni, ha az ország érdekei adott esetben mást diktálnának.

Az e-mobilitás témakörében az kölcsönöz egyedi hangot az SPD-nek, hogy a párt egy olyan kvóta felállítását követelné, amely Európa-szerte minimálisan meghatározná, milyen számban/arányban kell az adott évben elektromos autókat üzembe helyezni. A dízelmotorok károsanyag-kibocsátásának manipulációja által okozott problémák rendezésére előterjesztett, Schulz által röviden vázolt, a fenti javaslatot is tartalmazó ötpontos terv azonban eddig sem nyűgözte le a közvéleményt. Egyrészt, mivel a kvótarendszer szakértők szerint ellentmondásos hatásokkal járna, másrészt, mert az említett kérdésekkel a CDU is aktívan foglalkozik. Schulz továbbá – ismét az elvek talaján állva – kritizálta Merkelt, amiért a kancellár az autógyártókkal szemben meglehetősen elnéző magatartást tanúsít. Az a vádja azonban, hogy az kancellári hivatal szándékosan akadályozná velük szemben a csoportos keresetek megindítását, már leginkább csak összeesküvés-elméletként hatott.

Az interjú utolsó része az SPD helyzetével foglalkozott. Schulznak az egyik riporter részéről azt a meglehetősen epés megjegyzést is el kellet viselnie, hogy pártja támogatottsága most még a 2008-ban, Walter Steinmeier jelenlegi szövetségi elnök kancellárjelöltsége idején tapasztaltat mélypontot is alulmúlja. Schulz azzal védekezett, hogy a közvéleménykutatások szerint a választópolgárok fele bizonytalan, így az SPD és a CDU között fennálló igen jelentős népszerűségkülönbség dacára a játszma még egyáltalán nem tekinthető lefutottnak.

Az ez után következő percek kifejezetten kínosak voltak. Bár egyes kijelentéseiben kétségkívül volt igazság, mégsem tűnt szerencsének Merkelt azzal vádolni, hogy kancellári pozícióját kihasználva a szövetségi kommunikációs infrastruktúrát kampánycélokra használja, és újságírókat befolyásol. Nem mintha egy hivatalban lévő kancellárjelölt nem élvezne bizonyos, a demokráciákban is természetesnek ható előnyöket, ezek felemlegetése azonban azt a kevéssé hízelgő látszatot kelti, hogy esélytelenebb kihívója közelgő vereségét látva arra már előre kifogásokat keres.

Az utolsó kérdések a koalíciós lehetőségek körül forogtak. Schulz – érthető okból – csupán az újabb nagykoalíció lehetőségét zárta ki, de a Die Linkével való együttműködésre például hajlandónak mutatkozott. Ez jó eséllyel újabb baklövés volt, a szélsőbaloldali formációban ugyanis a közvélemény jó része még mindig az NDK kommunista pártájának örökösét látja, és viszolyog a gondolattól, hogy valaha kormányzó erővé válhat. Ezt nyilvánvalóan Schulz is tudja, de az SPD gyenge támogatottsága jelenleg nem sok lehetőséget kínál arra, hogy politikailag válogatós lehessen.

Záró megjegyzések – Schulzon múlna?

Jóllehet az előzőekben az SPD várható választási kudarcát részben Schulz utóbbi időben tapasztalt erőtlenségének tulajdonítottuk, az elmúlt évtizedben a párt által átélt lejtmenet semmi esetre sem róható fel neki – főleg, mivel 1994 óta elsősorban az európai politika színpadán játszott aktív szerepet. Schulz volt azonban az, aki hosszú idő után először volt képes új reményt önteni a pártkongresszus delegáltjaiba, és felvillantani előttük a reális győzelem lehetőségét – ezért is lehet most olyan fájó sokaknak az SPD szavazói közül a közvéleménykutatók által jósolt kiábrándító eredmény. És bár úgy tűnik, a baloldali gondolat a nyugati demokráciákban majd mindenütt veszít politikai potenciáljából, az SPD pedig sorrendben a negyedik szövetségi választást veszti majd el, a pártot még semmiképpen sem lehet leírni. Másfél évszázados története során mindig képes volt a változó kihívásokra választ adva megreformálnia önmagát – leglátványosabban talán 1959-ben, amikor feladta osztályharcos ideológiáját, és munkáspártból modern tömegpárttá vált. Ma az átalakulás szükségességét mi sem jelzi jobban, mint hogy márciusban a pártelnöki posztra Schulz volt az egyedüli jelölt, a kancellári székért folytatott versenyben pedig a párt vezetői közül egyedül ő látszott győzelemre esélyesnek. Valószínűnek mutatkozó kudarca nem tragédia, mivel magában rejti a megújulás esélyét, utat nyitva az új gondolatok és egy új generáció számára.

 

A nyitókép forrása: Shutterstock

Regisztrálj és fizess elő, hogy hozzáférhess az általunk kínált összes tartalomhoz!

Kíváncsi vagy a kutatóink által írt legfrissebb anyagokra? Szeretnéd elsőként elolvasni az elemzéseket? Akkor regisztrálj most!

Szeretnél egy olyan platform előfizetője lenni, ahol minden tudást megtalálsz egy helyen? Ahol nem csak mélyelemzések, de exkluzív online rendezvények anyagaiba is bepillantást nyerhetsz? Akkor ne habozz, vásárold meg kedvezményes áron elérhető előfizetési csomagjaink egyikét!