Tajo

Tajo

Az eltűnőben lévő folyó

2021.09  | Olvasási idő: 12 perc

A Spanyolországról szóló híradásokban egyre gyakrabban találkozhatunk akadozó vízellátással kapcsolatos esetekkel. A korábbi, formális megállapodási kísérletek ellenére Spanyolország nemzetközi szinten is csatát vív a vízforrásokért, ám belföldön is régóta akut problémát jelent számára a vízmegosztás kérdése. Az elmúlt hónapokban például két tartományban, Andalúziában és Murciában is újra kiéleződött a Tajo egyébként régóta feszültséget okozó vízfelhasználásával kapcsolatos vita. A konfliktus különböző társadalmi és kormányzati csoportokat, illetve komplett régiókat állít szembe egymással az ország határain belül és azokon túl is.

A Tajo több mint ezer kilométeres hosszával az Ibériai-félsziget leghosszabb folyója: Spanyolországban, az Ibériai-hegységben ered és Lisszabonnál torkollik az Atlanti-óceánba. Vízgyűjtő területe nagyjából 81 000 négyzetkilométert, vagyis közel egy magyarországnyi területet ölel fel. A folyót övező problémák már szinte annak forrásánál elkezdődnek, vizének jelentős részét ugyanis Dél-Spanyolországba irányítják az ottani mezőgazdasági területek öntözése céljából. A 20. század elején tervezett rendszer lényege, hogy a Tajo hozamának bizonyos hányadát a déli területeken átívelő Segura folyóba vezetik, így táplálva az ottani szárazabb, arid klímának kitett gazdaságokat. Ezek a területek az Ibériai-félsziget délkeleti, legszárazabb vidékeit jelentik. A múlt század elején kialakított megoldás napjainkban azonban már nem működőképes, mivel az 1902-es tervezési folyamat során a mainál jóval jelentősebb rendelkezésre álló vízhozammal kalkuláltak, illetve akkoriban vélhetően még a manapság a régiót, így a Tajo forrásvidékét is rendszeresen sújtó egyre komolyabb aszályos időszakok sem szerepeltek a tervezési szempontok között.

Az 1980-as években viszont az öntözéses gazdálkodás egyre nagyobb méreteket kezdett ölteni az ibériai országban: hivatalosan jelenleg 3,8 millió hektárnyi öntözött terület található Spanyolországban, a mezőgazdasági célú vízfelhasználás pedig országos szinten a vízfogyasztás mintegy80%-áért felelős. (Összehasonlításképpen: Magyarország teljes mezőgazdasági területe 5,3 millió hektárt tesz ki.) A jelenleg is érvényben levő, 1979-ben kialakított öntözési koncepció olyan egykori hidrológiai kritériumokra épült, amelyek lehetővé tették, hogy akár évi ezer köbhektométernyi vizet is a déli területekre lehessen vezetni. Az egyik ilyen kritérium az volt, hogy a folyó forrásvidékén az évi átlagos vízhozam érje el az 1400 köbhektométert. Ezt a mennyiséget azonban az akkori szakemberek az 1912 és a koncepció kialakítása között eltelt időszakban mért éves átlagos vízhozamok alapján számolták ki, ekkoriban pedig a tapasztalatok szerint a folyó vízállása többé-kevésbé szabályszerűen változott. Mára azonban ez a feltétel nem teljesül, hiszen a korábbi, 1959 és 1979 közötti referenciaidőszakhoz képest 1980 és 2006 között a folyó átlagos vízhozama elképesztő arányban, közel 47%-kal csökkent.

Egy 2014-ben hozott rendelet az idei évig vízhozamtól függően három különböző szinten szabályozta a Tajo vízgyűjtő területeiről a Segura folyóba átvezethető víz mennyiségét. Az adott volumen átvezetése azonban annak idején csak egy lehetőség volt, nem pedig a délebbi területek alapvető vízellátásának egyetlen garanciája, mint manapság.

A Tajo gondjai azonban itt korántsem érnek véget, hiszen a folyónak a délre történő átvezetés mellett még Madrid több mint hatmillió lakosát is el kell látnia. A főváros nem megfelelően tisztított vagy alig kezelt szennyvizét ráadásul visszaengedik a folyamba, sőt, annak vizét nukleáris erőművek blokkjaiban működő kondenzátorok hűtésére is használják.

A madridi kormány végül idén úgy döntött, korlátozza a déli tartományokba átvezethető víz mennyiségét, július végén pedig rendelet útján hivatalosan is életbe lépett a Tajóból a Segurába átemelhető vízmennyiség csökkentéséről szóló döntés. A szigorítások miatt természetesen jelentősen megcsappant a többek között a Murciába és Andalúziába érkező és az ottani mezőgazdasági területeket öntözővízzel ellátó víz mennyisége. Az érintett tartományok elnökei a döntéssel szemben közös álláspontra helyezkedtek, szerintük ugyanis azt semmiféle párbeszéd nem előzte meg, és – ami a legfontosabb – a lépés jelentős veszteséget jelent a helyi gazdák számára. A Mezőgazdasági, Élelmiszer- és Környezetügyi Minisztérium viszont azon az állásponton van, hogy az intézkedés elkerülhetetlen volt, mivel „a Tajo teljes vízhozama az 1980-as évek óta 12%-kal csökkent”.

A Tajo vizének jelentős részét éveken át a Segura folyó kapta meg
Forrás: Cadena SER (az adó archívumának engedélyével)

A tartományok közötti vízvita egyébként már hosszú évtizedek óta húzódik, de mindeddig nem sikerült minden fél számára megfelelő megoldást találni a déli tartományok öntözővízigényének kielégítésére. A nézőpontok sem igazán közeled(het)tek egymáshoz, hiszen a vitában érintett felek teljesen más alapokról indulnak ki: a folyamatos „számháborúban” a hátrányosan érintett tartományok – Andalúzia és Murcia – azzal számol, hogy a Segura folyóba érkező víz mennyisége éves szinten nyolcvan köbhektométerrel csökken, és rengeteg mezőgazdaságból élő család ellehetetlenüléséhez vezet majd. A Fenacore elnevezésű öntözői szövetség főtitkára szerint például a rendelet alapján lecsökkentett vízmennyiség a mezőgazdasági ágazat 25% -ának „munkanélküliségre ítéléséhez” vezethet majd. Az Ökológiai Átmenet és a Demográfiai Kihívás Minisztériuma ezzel szemben a spanyol középítkezési kutatási központ jelentésére hivatkozva évi 13 köbhektométer csökkenést jelez előre.

Helyreállítási terv

A 2021 és 2026 közötti időszakban Olaszország után Spanyolország részesül majd a legnagyobb arányban az európai uniós Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz részeként folyósított támogatásban. Az Európai Bizottság értékelése szerint a spanyolok által a támogatás megszerzése érdekében benyújtott tervezet a tetemes összegű, 140 milliárd eurónyi uniós juttatás 40%-át az éghajlatváltozás negatív hatásait mérséklő intézkedésekre fogja fordítani. Az Andalúz Öntözőközösségek Egyesülete, a Feragua eddig negyvenhét olyan mezőgazdasági projektet azonosított a régióban, amelyek részesülhetnének a Földművelésügyi Minisztérium által kezelt uniós eszközből. Ezekből húsz az öntözésfejlesztéssel lenne kapcsolatban, nyolc öntözőmedencék megvalósításáról gondoskodna, tizenhét a megújuló energiák propagálásáról szólna, és ennek megfelelőn (csupán) kettő népszerűsítené az alternatív vízkészleteket (ez utóbbiak közül az egyik egy tengervíz-sótalanítási projekt lenne).

A másik érintett tartomány, Murcia elnöke, Fernando López Miras ugyanakkor 2021 eleje óta egyre többször szólal fel az európai pénzügyi források megfelelő, a régió mezőgazdaságának „különleges súlyát” figyelembe vevő elosztása mellett. A tartomány ötvennyolc energiahatékonysággal és vízfelhasználással kapcsolatos projektet mutatott be több mint 230 millió euró értékben, ezek megvalósítása során pedig a helyreállítási eszköz által kínált forrásokra is számítanának. A tartományi elnök az általa emlegetett „különleges súllyal” arra céloz, hogy a spanyol agrár- és élelmiszeripari ágazat exportjában Murcia több mint 10%-kal részesül. Nem véletlenül félti tehát a tartományi vezetés a módosított vízmegosztás negatív hatásaitól a helyi mezőgazdaság versenyképességét és erejét.

A szárazsággal küzdő térség számára részleges megoldást jelenthet az elmúlt években telepített sótalanító üzemek hálózata. Az ország első sótalanító berendezéseit már az 1960-as években üzembe helyezték a Kanári-szigeteken, majd a bővítés ezután Spanyolország partmenti vidékein folytatódott annak érdekében, hogy a vízszűkében lévő területek ellátását megerősítsék. Jelenleg Spanyolország közel hárommillió köbméter sótalanított vizet állít elő naponta. Ennek a mennyiségnek több mint 80%-át mindössze ötven, a Földközi-tenger partvidékén és a Kanári-szigeteken található üzem termeli meg. A termelésből Andalúzia 25%, Murcia pedig 20%-os arányban részesedik.

Az ökológiai átmenetért és a demográfiai kihívásért felelős miniszter, Teresa Ribera ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy a madridi kabinet által benyújtott és az Európai Bizottság által jóváhagyott helyreállítási tervben a kormány olyan vállalásokat tesz, miszerint „meg fogják duplázni a rendszer által előállítható sótalanított víz mennyiségét, ezzel is kárpótolva az öntözővíz nélkül maradt gazdákat”. Az eljárás szépséghibája azonban az üzemek gigantikus méretű energiafelhasználása. A kormány ezért a sótalanítási folyamat energiaköltségeinek csökkentése érdekében a technológiához szükséges energia jelentős részét megújuló energiaforrásokból tervezi fedezni, és így a fotovoltaikus energiatermeléshez kapcsolódó beruházásokat is tervez.

További problémát jelent azonban, hogy a kormány évek óta hiába lobbizik a sótalanított víz használata mellett, mivel az továbbra is jelentős többletköltséget jelent a gazdák számára – ők emiatt is ragaszkodnak annyira az északról érkező folyóvíztranszferhez. Ezért aztán Madrid az átemelt víz mennyiségének csökkentése mellett jelentős szubvenciókban tervezi részesíteni a sótalanított tengervíz mezőgazdasági célú felhasználását.

A határokon túl

Folyóvizei kapcsán Spanyolországnak az országhatárain túl is akad problémája, és ez alól a Tajo sem képez kivételt. Spanyolország és Portugália öt fő vízgyűjtőmedencén osztozik, ennek az öt medencének a teljes területe pedig az Ibériai-félsziget területének 45%-át, illetve Portugália területének közel 64%-át teszi ki. Az öt nagyobb folyam egyike a Tajo; a folyó az Ibériai-félsziget harmadik legnagyobb vízgyűjtőmedencéjével egyfajta választóvonalat képez a félsziget csapadékosabb északi és szárazabb déli területei között. Mindkét főváros, Madrid és Lisszabon is a Tajo vízgyűjtőjében fekszik.

Az eleve adott vízhiányt és ezzel együtt az elosztási problémákat a Spanyolországon és Portugálián belül is eltérő klimatikus viszonyok tovább súlyosbítják. Hagyományosan mindkét ország a gátépítésre és a nagyméretű, egyes régiók közötti víztranszferekre alapozta a stratégiáját (a Tajóból a Segurába történő elvezetések mellett egy másik markáns példa a Guadiana folyó vizének a Sado, Odiel és Piedras vízgyűjtőibe való átemelése).

Spanyolország és Portugália öt nagyobb – a Miñóhoz, a Limiához, a Dueróhoz, a Tajóhoz, és a Guadianához tartozó – vízgyűjtő területen osztozik
Forrás: Meterología en Red, licenc: CC BY-NC-SA 2.5 ES

Spanyolország és Portugália 1998-ban írta alá a határokon átnyúló vizek elosztásáról szóló Albufeira-megállapodást. Az egyezmény Portugália szempontjából a Tajo esetében meglehetősen negatív mérleget mutat, ennek legfőbb oka pedig az, hogy a portugálok ebben a kérdésben hajlandóak voltak engedményeket tenni a spanyolok számára azért, hogy cserébe a Guadiana folyónál megvalósíthassák az Alqueva-víztározóprojektet. Az Alqueva nevű mesterséges tónál áll ugyanis a félsziget legnagyobb gátja, magának a víztározónak a tárolókapacitása pedig a második legnagyobb Európában.

A Tajo vizét csak a spanyol területen nem kevesebb mint ötven kisebb-nagyobb gát szakítja meg. Ezek a rendelkezésre álló víz mennyiségének hibás felmérésével és Spanyolország ciklikus aszályainak figyelembevétele nélkül épültek meg, ezáltal pedig hozzájárultak ahhoz, hogy a Tajo a félsziget egyik legrosszabb ökológiai állapotú folyójává változzon. Portugál becslések szerint a folyam átlagos vízhozama a torkolatánál 30-50%-kal alacsonyabb, mint ahogy az a gátak és átvezetések nélkül átlagosan várható lenne.

A vízhozam mellett a Spanyolországgal szomszédos Portugália a határ közelében található Almaraz atomerőmű következtében a sugárzásveszély miatt is aggódik. A spanyolok viszont azzal érvelnek, hogy az „Almaraz több mint száz kilométerre van a legközelebbi portugál vízfolyástól” – ezen túl azonban nem kívánnak érdemben foglalkozni azzal, hogy az erőmű bármilyen valós problémát okozhat a szomszédaiknak.

Lehetetlen feladat

A spanyol kormány tehát meglehetősen nehéz helyzetben van, hiszen az általa elfogadott intézkedéseknek a legkülönfélébb gazdasági, társadalmi és környezeti érdekek között kellene egyensúlyt teremtenie. A Tajo folyó kapcsán pedig úgy tűnik, a technológiai és politikai szempontok figyelembevétele mellett az egyes területek közötti szolidaritás egyre inkább háttérbe szorul.

 

A nyitókép forrása: Marta Fernandez Jimenez/Shutterstock

Regisztrálj és fizess elő, hogy hozzáférhess az általunk kínált összes tartalomhoz!

Kíváncsi vagy a kutatóink által írt legfrissebb anyagokra? Szeretnéd elsőként elolvasni az elemzéseket? Akkor regisztrálj most!

Szeretnél egy olyan platform előfizetője lenni, ahol minden tudást megtalálsz egy helyen? Ahol nem csak mélyelemzések, de exkluzív online rendezvények anyagaiba is bepillantást nyerhetsz? Akkor ne habozz, vásárold meg kedvezményes áron elérhető előfizetési csomagjaink egyikét!