Új fejezet Olaszországban

Új fejezet Olaszországban

Mario Draghi történelmi lehetősége Olaszország újraindítására

2021.03  | Olvasási idő: 9 perc

Miután januárban Matteo Renzi és Élő Olaszország nevű pártja Olaszországot politikai válságba sodorva visszahívta a minisztereit Giuseppe Conte kormányából, a köztársasági elnök, Sergio Mattarella úgy döntött, a járványkezelés kritikus pillanatában járó ország nem kockáztathatja meg, hogy egy hónapokig tartó választási kampány bénítsa meg a működését. Miután a politikai pártok nem tudtak megegyezni egy új, működőképes koalíció felállításáról, a köztársasági elnök Mario Draghit szólította fel, hogy hozzon létre egy, a járvány okozta egészségügyi és gazdasági kihívásokat kezelni képes nemzeti egységkormányt. Az új kormány számára a mostani mandátum történelmi lehetőséget jelenthet arra, hogy az országot a gazdasági és egészségügyi válságból kivezesse. Mindez azonban korántsem ígérkezik egyszerű feladatnak.

Az Olaszországot 2018 óta vezető kormány miniszterelnöke, Giuseppe Conte január 26-án lemondásra kényszerült, miután az európai helyreállítási terv keretében folyósítani tervezett összeg jövőbeli felhasználásával kapcsolatos viták belpolitikai válságba és bizonytalanságba torkolltak a világjárvány által súlyosan sújtott országban. Olaszország az elmúlt évtizedekben számos kormányválságot élt meg; ezek hátterében elsősorban az ország meglehetősen töredezett politikai térképe, illetve heterogén és instabil koalíciós kormányai álltak. A legutóbbi belpolitikai krízis viszont azért jelentett a korábbiaknál sokkalta nagyobb problémát az ország számára, mert Olaszországnak a következő hónapokban egy megfelelően kidolgozott tervet kellene prezentálnia az Európai Unió számára a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz (Recovery and Resilience Facility, RRF) keretében számára folyósítandó több mint 200 milliárd eurós összeg felhasználásáról. Fontos hangsúlyozni, hogy az uniós tagországok közül Olaszország részesül a legmagasabb, kölcsönök és vissza nem térítendő támogatások formájában nyújtott összegből. Az olasz vezetés előtt álló másik lényeges feladat, hogy eközben az ország oltási programját is hatékonyan irányítsa. Ez azonban komoly kihívást jelent, főleg, mivel a védőoltások szétosztása Európa-szerte a vártnál lassabb ütemben zajlik. A Minisztertanács Elnökségének Polgári Védelmi Osztálya (Dipartimento della Protezione Civile – Presidenza del Consiglio dei Ministri) által közzétett március 4-i adatok szerint a koronavírus-járványnak eddig 98 974 áldozata volt Olaszországban, az aktív esetek száma pedig 446 439.

Az Európai Központi Bank (EKB) volt vezetőjét, a hetvenhárom éves, közgazdász végzettségű Draghit kollégái és barátai komoly és megbízható szakértőként jellemzik. Nemcsak kompetens és hiteles technokrata, de hazájában és külföldön is makulátlan hírnévnek örvend, ami elsősorban az európai adósságválság idején az EKB elnökeként az euró megmentésében betöltött kimagasló szerepének köszönhető. Az új miniszterelnök ezzel a munkájával érdemelte ki elhíresült „Super Mario” becenevét is.

A Draghi által vezetett, politikai pártok és technokraták részvételével létrejött nemzeti egységkormány egyelőre komoly támogatással rendelkezik. Adódik azonban a kérdés: hogyan marad majd működőképes az új, politikai mivoltát tekintve természetellenes formációként jellemezhető kormány az elkövetkező időszakban? A működőképesség fenntartása ugyanis egyáltalán nem ígérkezik egyszerű feladatnak, ha figyelembe vesszük, hogy a korábbi, szintén „kényszerházasság” eredményeként született együttműködések – így a Liga (Lega) és az Öt Csillag Mozgalom (Movimento Cinque Stelle, M5S) összefogásából létrejövő, Conte vezette koalíció vagy a második Conte-kormány alatt a Demokrata Párt (Partito Democratico, PD) és az Öt Csillag Mozgalom részvételével megalakuló szövetség – mennyire törékenynek bizonyultak. A jelenlegi koalíció magában foglalja a legnagyobb támogatottságot élvező olasz politikai erőket: a szélsőjobboldali Ligát, a gyökereit tekintve rendszerellenes Öt Csillag Mozgalmat, valamint a balközép Demokrata Pártot. Mellettük ráadásul egy sor kisebb pártot – a Berlusconi-féle jobbközép Hajrá Olaszország!-ot (Forza Italia), a balközép Szabadok és Egyenlőek (Liberi e Uguali) elnevezésű tömörülést, illetve Renzi centrista, Élő Olaszország (Italia Viva) nevű pártját – is maga mögé tudott állítani.

A koalíció egyik erős pártjának számító Öt Csillag Mozgalommal kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy az ma az elmúlt évek szerencsétlen döntéseinek és a pártban jelenleg kialakult helyzetnek a következtében komoly identitásválsággal küzd. A párt ugyanis 2009-ben még rendszerellenes politikai erőként jött létre, azzal a kifejezett céllal, hogy az olasz politikai és üzleti elit korrupciója és krónizmusa elleni tiltakozás élharcosává váljon. Eredeti szándékával – miszerint nem fog együttműködni a hagyományos politikai pártokkal – ellentétben a formáció az elmúlt három év során két koalícióban is részt vett: először a szélsőjobboldallal, majd a balközéppel alakított kormányt, a jövőben pedig az említett két politikai erővel egyszerre működik majd együtt. Mindez számos kérdést felvet a párt jövőbeli szerepével és politikai ideológiájával kapcsolatban, jelenlegi identitásválsága és belső megosztottsága pedig abból is jól látszik, hogy tagjainak egy része nem támogatta Mario Draghi új kormányát, annak ellenére sem, hogy a kérdéssel kapcsolatban korábban a Rousseau nevű internetes platformon keresztül lezajlott szavazás végeredményének megfelelően a mozgalmon belül megállapodás született. Az alakulóban lévő kormány támogatásának megtagadása a szóban forgó tagok kizárását eredményezte, ez pedig az ideológiai szakadás és a belső krízis egyértelmű jeleként értelmezhető.

Ezzel szemben a Ligával és a Hajrá Olaszország!-gal kapcsolatban nem túlzás azt állítani, hogy számukra a mostani kormányválság egyedülálló lehetőséget teremtett, hiszen a részvételükkel megalakuló kormánynak döntő szerepe lesz az uniós helyreállítási alap felhasználásában. Matteo Salvini 2019-ben egy stratégiai szempontból hibás döntéssel gyakorlatilag ellenzékbe taszította magát és pártját, a Ligát. Ekkor ugyanis kilépett az éppen regnáló kormánykoalícióból, mivel arra számított, hogy döntését követően országos választásokat írnak majd ki – ezek pedig az akkori erőviszonyok ismeretében nagy valószínűséggel pártja győzelmét eredményezték volna. Akkori hibásnak bizonyuló politikai kalkulációjával szemben a politikus most egy teljesen véletlenszerű politikai helyzetből profitálhat, ráadásul azt épp a fontos politikai riválisának számító Matteo Renzi kezdeményezte.

Az új, Draghi vezette kormány az eskütételt követően az Olasz Köztársaság elnökének székhelyén, a Quirinale-palotában
Forrás: Wikimedia Commons (Presidenza della Repubblica), licenc

A Liga közép és hosszú távú népszerűsége szempontjából viszont döntő fontosságú, hogy Salvini nemrég kezdeményezett újabb taktikai húzása sikerrel jár-e. Az egykori miniszterelnök-helyettes eltökélt célja, hogy szakítson a „szélsőjobboldali” jelzővel, és pártját az euroszkeptikus vonalról egy mérsékeltebb, jobbközép irányba terelje. Ez a lépés egyrészt a politikus személyes népszerűségének növelését, másrészt pártja támogatottságának fokozását célozza – ez utóbbi ugyanis a felmérések szerint az elmúlt hónapokban csökkenő tendenciát mutatott. Az SWG néven ismert olasz intézet közvélemény-kutatói szerint az új kormányban való részvételéről szóló döntése azonnal visszaköszönt a Liga népszerűségének 0,7%-os növekedésében, így a párt február elejére már 24%-os támogatottsággal rendelkezett.

Salvini többek között azzal magyarázta a Draghi-kormányhoz való csatlakozást, hogy a Liga egy érett, felelős politikai párt, és az ország, valamint az olasz polgárok érdekeit helyezi előtérbe saját érdekeivel szemben. A pártelnök döntésének gyakorlati következményeit illetően azonban egyelőre nem tisztázott, hogy a bevándorlás kérdését tekintve keményvonalas, ezidáig pedig inkább euroszkeptikus szólamokat hangoztató párt hogyan működik majd együtt a számos kérdésben eltérő álláspontot képviselő Demokrata Párttal. Az is elképzelhető, hogy az ideológiai pálfordulás csorbát ejt majd a Liga politikai hitelességén, és a várakozásokkal szemben inkább negatív irányba befolyásolja annak támogatottságát. A párt az elmúlt években ugyanis részben épp az általa képviselt keményvonalas irányvonalnak köszönhette népszerűségét. A Liga által hangoztatott korábbi nézetek alapján szinte borítékolható, hogy a migráció kérdése lehet az a terület, ahol komoly kormányon belüli vitákra kell majd számítani a következő időszakban. Draghi ugyanis a szélesebb körű európai szolidaritáson alapuló megközelítést támogatná, ez pedig adott esetben a bevándorlók újraelosztásának kötelező mechanizmusát is magában foglalná. Ez az elképzelés azonban szöges ellentétben áll a Liga által korábban alkalmazott „zárt kikötők” logikájával.

Egy másik jobbközép pártnak, az Olaszország Fivéreinek (Fratelli d’Italia, FdI) a vezetője, Giorgia Meloni viszont elutasította, hogy együttműködjön az új koalícióval, és kétségeinek adott hangot a Draghi-kormány jövőbeli működőképességét illetően. A politikus megfogalmazása szerint a jelenlegi kormány az összetételéből eredő sérülékenysége miatt nem alkalmas arra, hogy hosszú távon egységes maradjon, ahogy arra sem, hogy világos álláspontot képviseljen az ország számára égetően fontos kérdésekben. Sérelmezte továbbá, hogy a kormány irányítása egyértelműen a balközép kezében lesz, ráadásul a koalíció egy összességében kétségkívül hatalmas kompromisszumot jelentő együttműködésre épül, hasonlóan a korábbi, kudarcba fulladt kormányzati felállásokhoz. Meloni és pártja – a Matteo Salvini vezette Ligához hasonlóan, mielőtt az beállt Draghi kormánya mögé – az előrehozott parlamenti választásokat részesítette volna előnyben, hiszen az elmúlt hónapok erőviszonyai alapján az nagy valószínűséggel egy, a Ligát, a Hajrá Olaszország!-ot és az Olaszország Fivéreit tömörítő jobboldali koalíció győzelmét eredményezte volna. Ahogyan viszont korábban már említettem, Sergio Mattarella nem kockáztathatta meg, hogy az új kormány felállításáig akár hónapokig elhúzódó politikai instabilitás uralkodjon az országban.

A világjárvány a tavalyi évben súlyos károkat okozott az olasz gazdaságban, az ugyanis 2020 első negyedévében 5,4%-kal, második negyedévében pedig 12,4%-kal zsugorodott. Tavaly áprilisban a turisztikai szálláshelyekre érkezők száma 99%-kal csökkent a megelőző év adott időszakához képest, míg az autóeladások aránya 98%-kal esett vissza. Ezzel egy időben a kiskereskedelemben 29%-kos, az ipari termelésben 47%-kos, az építőiparban pedig 68%-kos visszaesés volt tapasztalható. A fenti adatok tükrében egyértelmű, hogy a jelenlegi gazdasági és egészségügyi helyzetben az eurózóna harmadik legnagyobb gazdaságának széleskörű, koherens és fenntartható megoldásokra, illetve kompetens vezetőre van szüksége. Draghi pedig pontosan ilyen vezető – nem véletlen tehát, hogy a La Repubblica című napilap közvélemény-kutatása szerint jelenleg 71%-os támogatottsággal rendelkezik az olaszok körében.

Draghi első beszédében hangsúlyozta, hogy kormánya az ország oltási programjának felgyorsítását tervezi, illetve felvázolta az unió Next Generation EU elnevezésű helyreállítási programja keretében az országba érkező 210 milliárd eurós összeg felhasználására, valamint az olasz jogrendszer és közigazgatás strukturális reformjára vonatkozó elképzelésekeit is. Kijelentette: a következő hetekben a kormány ki fogja dolgozni programja stratégiai elemeit. A tervek szerint – az előző kormány elképzeléseivel összhangban – kiemelt hangsúlyt fektetnek a digitalizáció, az innováció, a versenyképesség, a kultúra, a zöld forradalom, az infrastruktúra-építés, az oktatás és kutatás, továbbá az egészségügy területeihez kapcsolódó intézkedések, illetve reformok bevezetésére.

Az új kormányzat elképzelései alapján arra lehet számítani, hogy annak külpolitikája erősen Európa-párti és atlantista lesz, összhangban Olaszország történelmi hagyományaival. A most hivatalba lépő miniszterelnök kiemelte, hogy kormánya az európai integráció előmozdításán fog dolgozni, az ország külpolitikai érdeklődésének hagyományosan fontos területei – például a Balkán és a tágabb mediterrán régió – pedig továbbra is prioritást élveznek. A kormány kiemelt figyelmet fordít majd a Franciaországgal és Németországgal való együttműködés fokozására, illetve a más déli államokkal – például Spanyolországgal, Máltával, Görögországgal és Ciprussal – fenntartott partnerség erősítésére. A kormány tervei szerint az emberi jogi szempontok szigorú figyelembe vétele mellett az Oroszországgal, Kínával és Törökországgal folytatott együttműködés szintén sarkalatos pontját képezi majd az ország külpolitikájának.

Draghi szakértői kormánya elsőként a parlament felsőházában kapott bizalmat: március 17-én 262 igen, 40 nem és 2 tartózkodás mellett szavazták meg. Egy nappal később pedig 56 nem és 5 tartózkodás ellenében, 535 igen szavazat mellett az alsóházban is megszerezte a támogatást. A miniszterelnök a kulcsfontosságú – így például a helyreállítási alap uniós kritériumoknak megfelelő felhasználásáért felelő – pozíciókba szakértőket nevezett ki. A gazdasági és pénzügyminiszteri posztra Daniele Franco került, aki kinevezéséig a Banca d’Italia vezérigazgatói tisztségét töltötte be. Az új olasz kormány számára a most következő időszak történelmi lehetőséget jelent arra, hogy a helyreállítási alap felhasználásával az országot a gazdasági és egészségügyi válság közepette újraindítsa. Ez azonban igencsak nehéz feladatnak ígérkezik, hiszen Olaszország már a pandémiát megelőzően is az eurózóna második legnagyobb államadóssággal rendelkező országa volt, GDP-je pedig tavaly 8,8%-kal csökkent. A helyreállítási alap nagy előrelépést jelent az uniós tagországok fiskális politikájának összehangolása irányába, azonban kérdéses, hogy az új olasz kormány elég rátermettnek bizonyul-e ahhoz, hogy ezt a most kínálkozó lehetőséget megragadja. A közvélemény egyelőre optimista Draghi politikai és gazdasági reformjainak sikerét illetően: a várakozások szerint az intézkedések gyógyírt jelentenek majd a válság sújtotta olasz gazdaság gondjaira, és ezzel hozzájárulnak majd az országban uralkodó bizonytalanság csökkentéséhez.

Draghit a közvélemény és a szövetségesei egyaránt az ország vezetésére alkalmas szakértőként jellemzik, hiba lenne azonban a politikai pártok színes palettájának támogatását maga mögött tudó kormány heterogén természetéből fakadó kockázatokat alábecsülni. Nem kétséges, hogy a Draghi mögé felsorakozó pártok számára a mostani lehetőség különösképpen vonzó, hiszen egy olyan egységkormány tagjai lehetnek, amelynek döntő szerepe lesz a helyreállítási alap keretében folyósított összeg felhasználásában. A kulcskérdések megoldásában történő együttműködés esetleges sikertelensége azonban jelentős akadályokat gördíthet Draghi kormánya elé. Mindez könnyen elbizonytalaníthatja a pártok kezdeti, optimista összefogását. Azt is nehéz megjósolni, hogy Salvini pártjának a mérséklődés irányába tett legújabb stratégiai lépései tartósnak bizonyulnak-e, vagy a politikus idővel inkább visszatér a Liga korábbi, euroszkeptikus retorikájához. Az új kormánynak április 30-ig az Európai Bizottság elé kell terjesztenie a helyreállítási alap felhasználására vonatkozó tervét. Mario Draghinak tehát már nincs sok ideje, és ezért stabil politikai konszenzusra, illetőleg egységre van szüksége ahhoz, hogy reformterveit ki tudja dolgozni, ambiciózus reformprogramját pedig meg tudja valósítani.

 

A nyitókép forrása: Wikimedia Commons (Governo Italiano Presidenza del Consiglio dei Ministri), licenc: CC BY-SA 3.0