Iszák Krisztina

Iszák Krisztina

Korábbi szerző
Iroda: Brüsszeli iroda

Életrajz

A Debreceni Egyetem nemzetközi gazdálkodás alapszakán közgazdászként végzett 2015-ben. Ezt követően először a Budapesti Corvinus Egyetem angol nyelvű nemzetközi tanulmányok szakán, majd pedig a a bruges-i College of Europe Európai Politika és Közigazgatás szakán szerzett mesterdiplomát. Tanulmányai után volt gyakornok az Európai Parlamentben is, majd több mint három évet töltött el különböző magyarországi államigazgatási szerveknél. Folyékony angol nyelvtudása mellett franciául társalgási, németül pedig alapszinten beszél. Az AJTK Brüsszeli Irodájának egykori munkatársa, ahol az Európai Unió politikai gazdaságtanáról folytatott kutatásokat. Érdeklődésének fő területei az Eurózóna gazdasági kormányzása és az Uniós intézményrendszer fejlődése, azonban szívesen foglalkozik a demokratikus kormányzást érintő témákkal is.