Az orosz-ukrán háború és a világrend alakulása

Az orosz-ukrán háború és a világrend alakulása

2022.03  | Olvasási idő: 10 perc

2022. február 24-én hosszú hónapok, ha nem évek felkészülését követően Oroszország lerohanta a szomszédos Ukrajnát, azzal a céllal, hogy felszámolja annak de facto függetlenségét és, bizonyítva a történelem ciklikusságát, kialakítsa az orosz birodalom harmadik megtestesülését. Ukrajna sorsának alakulása, az emberi szenvedésen és egy nép sorsának alakulásán túlmenően azonban különös jelentőséggel bír a huszonegyedik század világrendjének alakulása szempontjából. Kijeven és szövetségesein áll vagy bukik, hogy a nyers erő alapú politika vagy pedig a szabályalapú világrend érvényesülhet a következő évtizedekben.

A háború kitörését követő napokban, miközben ukránok százezrei menekülnek el otthonukból és az áldozatok száma, az egyre fokozódó orosz támadások következtében sokasodik, cinikusnak tűnhet már most a háború utáni időszakról beszélni. Tekintettel azonban arra, hogy ez a háború a katonai dimenzión túl, a béke pedig kizárólag politikai és társadalmi eszközökkel nyerhető meg, szükségesnek tartom bemutatni, milyen hosszú távú következményei lehetnek a konfliktusnak, mivel ezek befolyásolják, hogy milyen stratégiák mentén cselekszünk ezekben a kritikus napokban.

Az Ukrajna elleni orosz agresszió előtörténetéről könyveket lehetne írni és ezt sokan már meg is tették. Ezen a ponton annyit érdemes leszögezni, hogy minden ellentétes érveléssel szemben semmilyen módon nem igazolható a nemzetközi jog szempontjából egy független, nem fenyegető állam lerohanása. Az orosz indoklás, miszerint „a NATO terjeszkedése nem vette figyelembe az orosz biztonsági érdekeket” jól mutatja a Putyin-rezsim birodalmi logikáját. A NATO olyan szuverén államokból áll, amelyek maguk kérték a tagságukat a szervezetben, nem pedig felülről irányított bővítés, hódítás eredménye. Így tett hazánk is 1999-ben, amely biztonságának szavatolása érdekében csatlakozott a katonai szövetséghez. A 2022-es események bizonyítják, hogy Kijev nagyon helyesen látta, hogy a jelenlegi Oroszország mellett nem garantálható a biztonsága, csak és kizárólag a NATO tagság megszerzésével. Függetlenül attól, hogy nem igazolható az orosz invázió, mégis fontos azonban az elemzés érdekében beleképzelnünk magunkat Putyin és kormányának helyébe. Oroszország számára valóban fenyegetést jelent Ukrajna, de nem azért, amiért állítják. Elsőként fenyegetést jelent, mivel egy sikeres keleti szláv állam modellt jelenthet az orosz lakosság számára, amelyet elárult a saját vezetése. A Szovjetunió szétesését követően lett volna lehetőség puha erővel megteremteni az oroszok közösségét, Oroszország hatalmas szellemi és anyagi erőforrásaira alapozva. Emlékezzünk, hogy Medvegyev elnöksége alatt bizonyos oligarcha körökkel megkísérelték ezt az utat járni 2008-2012 között. Ez a stratégia időigényes lett volna, és mint ma már látható, a Kreml jelenlegi vezetése nem ezt választotta, hanem a nyílt háborút. Ukrajna emellett fenyegetést jelent Oroszországra nézve, mivel az orosz biztonságpercepció a történelmi tapasztalatokra építkezve vallja, hogy a politikai szándékok gyorsan változhatnak tőle nyugatra és ciklikusan Eurázsia nyugati feléről inváziót kísérelhetnek meg Oroszország ellen. Ez a félelem tehát nem teljesen alaptalan, azonban a második világháborút követően, a nukleáris fegyverek korában már nem elsődleges veszélyforrás. Nehéz azonban az évszázadok alatt rögzült beidegződéseken módosítani, különösen ha kiegészítik egymást a birodalomépítési szándékokkal, egymásból oda-vissza eredeztethetőek. Moszkva az eddigi három évtizedben az oszd meg és uralkodj elvét követte a szomszédságában. Moldova, Georgia és 2014-et követően Ukrajna is megtapasztalhatta, hogy Oroszország szót követel a belpolitikájukba a szakadár köztársaságok fenntartásával. Ez a gyakorlat is természetesen nemzetközi rend tekintetében elítélendő, azonban összehasonlítva a jelenleg zajló kegyetlen tervvel, ismerve a nemzetközi politika realitásait, fenntartható lett volna.

Forrás: Shutterstock

Bizonyos összetett okokból Putyin és a mellette álló vezetés úgy döntött, hogy az Ukrajnára gyakorolt, hónapokon át tartó nyomásgyakorlást valódi háborúvá alakítja és megszünteti Ukrajna függetlenségét. A gyors győzelem elmaradt és a világ soha nem látott egységben állt ki Kijev mellett és Moszkva ellenében. A harcok zajlanak, amelyről itt nem kívánok szólni, attól eltekintve, hogy mint azt sokan megállapították, az ukrán nép nem várt ellenállást képes kifejteni a megszálló orosz erőkkel szemben, míg utóbbiak a vártnál kevésbé hatékonyan harcolnak. Ami a fő kérdés számomra, az emberi életek megvédelmezése mellet és azzal összefüggésben, hogy mi lesz a következménye ennek a háborúnak Magyarország és a világrend alakulása szempontjából. A dilemma véleményem szerint egyszerűen megfogalmazható, nevezetesen, hogy a nyers erő alapú politika, vagy pedig a szabályalapú világrend győzedelmeskedik a háború kimenetele nyomán. Oroszország eszkalálta a hadműveletek tétjét azzal, hogy az első, várakozásokhoz képest jóval kevesebb eredményt felmutató hetet követően jelentősen növelte az inváziónak ellenálló városok bombázását, igyekszik megtörni az ukránok ellenállását. Amennyiben Moszkvának egy ilyen véres pusztítást követően sikerült elérni maximális, vagy ahhoz közeli céljait, az súlyos tanulságot jelent arra vonatkozóan, hogy a diplomáciai játszmák helyett a katonai erőn keresztül kell érvényesíteni a politikai akaratot, továbbá hogy a gyengébb fél oldalán nem érdemes beavatkozni. Ennek a tapasztalatnak két következménye lesz. Az első, hogy azok az államok, amelyek követelésekkel rendelkeznek határaikon túlmenően, innentől sokkal inkább hajlamosak lesznek azokat katonai erővel érvényesíteni. Gyakran emlegetik Kína és Tajvan kérdését, azonban én magam jelentősebbnek tartom a kisebb világpolitikai figyelemben részesülő konfliktusokat, mint a dél-ázsiai, közép-ázsiai, közel-keleti és afrikai konfliktusok. Maga Oroszország is fontos tapasztalatot szerezne, és politikája még az eddigieknél is agresszívebb lenne. Még ennél is jelentősebbnek tartom az erőalapú világpolitikai rendszer másik jellemzőjét, amely az agresszió mellett a paranoia. Minden állam azzal kalkulálna, hogy senki nem védi meg az agresszortól, senki nem érvényesíti az ENSZ Alapokmány szellemét. Ennek a felismerésnek a következménye egy globális fegyverkezési verseny lenne. A nagyarányú fegyverkezés pedig olyan helyeken is katonai aspirációkat eredményezne, amelyről ma esetleg el sem tudjuk képzelni, hogy a nyers erővel el lehetne bármit érni, vagy lehetne országok között bármilyen követelés.

Mit jelentene egy paranoid világrend Magyarországra nézve? Véleményem szerint az orosz-ukrán háború kimenetele éppen hazánk számára különösen jelentős. Tíz nappal ezelőtt Magyarország a külső feltételek alapján legbiztonságosabb korszakát élte, amely mint láthattuk egy hét alatt változott meg. Egy paranoid világrendben a NATO és az EU fennmaradása is kétséges, amelyek garantálják a szabályalapú rendet legalább az európai kontinens nyugati felén, Magyarország keleti határáig. Lehetséges, hogy nem mindig tetszik az, amilyen döntés a jelenlegi szabályok alapján születik, azonban levezethető, hogy mi miért történik a tagállamok között, vagy az uniós intézményekben. Amennyiben ezt nem vehetjük adottnak, úgy Magyarországnak három szinten kell szembenéznie az erőalapú politikai renddel. Globális szinten a nagyhatalmak közötti eszkaláció veszélye jelentősen megnövekedik, amely nukleáris háborúval, gazdasági válságokkal és környezeti katasztrófával fenyeget. Erre a szintre Magyarországnak közvetlenül kevés hatása van, azonban annál inkább elszenvedné a következményeket. Kontinentális, makroregionális szinten a Berlin-Moszkva-Ankara triász közötti dinamika határozná meg viszonyainkat. A környező nagyhatalmi érdekek Magyarországon áthaladó vonalai szükségszerűen konfliktusterületté tennék a Kárpát-medencét és így hazánkat is. Végezetül regionális szinten a Kárpát-medence maga olyan területté válna, ahol a szereplők az erő alapján igyekeznének érvényesíteni akaratukat, illetve megakadályozni mások politikai szándékait. Egyszerre kellene szembenéznünk a nálunk nagyobb számú, széteső nemzetközi rend körülményei között ellenérdekeltté váló szomszédos országokkal és azzal, hogy azok is törvényszerűen fenyegetve éreznék magukat Magyarország által, különösen ha az szövetséget kötne valamely regionális nagyhatalommal Sajnálatos módon az elmúlt évszázadok jelentős tapasztalatot szolgáltattak mind a globális (tatárjárás) kontinentális (török hódítás, náci, szovjet megszállás) és a regionális (kisantant területi hódításai az első világháború után és Magyarország elszigetelése) biztonsági krízisekre.

Ukrajnának meg kell nyernie a háborút és megőrizni a függetlenségét ahhoz, hogy elkerülhető legyen a nyers erő alapú, paranoid világrend kialakulása. A putyini vezetés minden nappal, amíg háborút vív és eszkalálja az erőalkalmazást, nehezebbé teszi, hogy arcvesztés nélkül lezárható legyen a konfliktus. Miközben ezt teszi Oroszországot évtizedekre visszaveti a fejlődésben, orosz fiatalok ezreinek a halálát okozza. Rendkívül veszélyes ez, tekintettel arra, hogy egy destabilizálódó Oroszország kontinentális méretű konfliktusgóccá fog válni, nukleáris fegyverekkel. Ezért is fontos számunkra egy sikeres Ukrajna tőlünk keletre. A jelenlegi ellentétek megoldására kizárólag a szabályalapú megoldás jelenthet kiutat. Minden eddig elkövetett kegyetlenség ellenére le kell ülni az orosz féllel és megállapodni azzal kapcsolatban, hogy miként lehet garantálni, hogy ilyen nyílt agresszió egy független állammal szemben ne történhessen meg többet. Ez a folyamat évekig fog tartani, azonban minden erkölcsi ellenérzés mellett, nem engedhető meg a negatív forgatókönyv, a paranoid világrend(etlenség) létrejötte. A putyini vezetést megállapodásra kell kényszeríteni, amihez Ukrajna védelmi megerősítése és támogatása az egyetlen út. Ehhez Ukrajnának fegyverre és humanitárius segítségre van leginkább szüksége. A NATO és EU tagállamok már eddig is történelmi lépéseket tettek annak érdekében, hogy az ellenálló ukrán erőket ellássák a szükséges eszközökkel, azonban többre van szükség. A NATO nem avatkozhat be közvetlenül, mivel a sikertelensége palástolására Oroszország ezzel jó indokot kapna, hogy motiválja népét, adott esetben további eszkalációhoz vezethetne. Semmi nem gátolja azonban a világ hatalmait, hogy védelmi fegyverekkel lássanak el egy megtámadott országot. Olyan eszközökben kell gondolkodni, amit az ukrán haderő szinte azonnal be tud vetni a fronton. Legfőképpen a légvédelmi és páncéltörő eszközök átadásával kell megakadályozni Oroszországot hogy érvényesíthesse erőfölényét. Ezt nem csupán az áldozatok minimalizálása érdekében szükséges megtenni, hanem azért, mivel minden lerombolt lakóház, minden kiégett kórház nehezebbé teszi azokat a szükségszerűen elkövetkező tárgyalásokat, amelyekkel biztosítani lehetne a szabályalapú világrend érvényesülését. Másodsorban a humanitárius segítség érdekében rendkívüli intézkedéseket kell hozni az EU-ban, felfüggeszteni a vámeljárást Ukrajnába irányulóan és minél hamarabb eljuttatni a segítséget a rászoruló félnek. Mint az elmúlt héten láthattuk, az ukránok hajlandóak megvédeni otthonukat és függetlenségüket, ami természetesen fontos és nemes cél. Ezen túlmenően azonban látni kell a háború globális rendre gyakorolt hatását és hogy annak messzemenő következményei lesznek, amennyiben Putyin akarata Ukrajna eltörlésére sikeresen megvalósulhat. A hidegháború végét követően a világrend alakulásának szempontjából nem volt fontosabb esemény, mint az orosz-ukrán háború, és minden államnak döntését azon az alapon kell meghoznia, hogy annak messzemenő kihatása lesz arra a nemzetközi rendre, amelyben saját biztonságát garantálnia szükséges az elkövetkezendő évtizedekben.

 

A cikkben leírtak kizárólag a szerző saját véleményét tükrözik.

A nyitókép forrása: AJTK